Vissza a tartalomjegyzékhez

Kerezsi Katalin
Sporttal a drogkultúra ellen

Az EU-országokban meg- vizsgálták, hogy az iskolások hány százaléka sportol a tornaórákon kívül legalább hetente egyszer. Finnországban 72 százalék, míg Magyarországon 13 százalék ez az arány. Ugyanakkor 11 éveseink Európa-elsők az alkoholfogyasztásban - mondja Nádori László professzor, a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének tiszteletbeli elnöke. A társadalom krónikus mozgáshiánya, illetve katasztrofális életmódja alapvetően nem csak anyagi, hanem főként szemléletbeli hiányosságokra vezethető vissza, ezen azonban lehet javítani, a finnek ezt 20-30 év óta sikeresen bizonyítják - hangsúlyozza a sporttudomány nemzetközi hírű szakértője. 

- Ön, aki 45 évet „húzott le” a TF-en, hogyan látja a fiatalok mai egészségi állapotát?
- A helyzet összességében sokat romlott. Persze vannak nagyon derék, saját testük iránt felelősséget érző fiatalok, szerencsére egyre többen. Aztán legnagyobb számban vannak a „nemtörődömök”, és végül a fiatalok néhány százaléka, akik teljesen a drog hatása alá kerülnek. Ők ma elvesznek, pedagógiailag teljesen reménytelen esetek.
- A drog viszont egyre terjed…
- Ennek nem feltétlenül kellene így lennie. Mondok egy adatot: a mai 15 éves svéd lányok 2,7 százaléka, míg a magyarok 20,7 százaléka rendszeresen dohányzik, de ennyi volt az arány 20 évvel ezelőtt a svédeknél is. Aztán a svéd kormány egy hosszú távú, komplex egészségügyi program alapján szisztematikusan ledolgozta a hátrányt, és gyakorlatilag kiiktatta a fiatalok életmódjából a nikotint és az alkoholt. Ma az európai rangsort az ivásban a 11 évesek között a magyarok vezetik. A dohányzásban pedig a 2. vagy a 3. helyen vannak a 11 éveseink. Svédországban egyszerűen nem tudtak ennél a felmérésnél 13 éves kor alatt esetet találni. Az a helyzet, hogy legelőször is meg kellene teremteni egy olyan iskolai miliőt, amiben ez elképzelhetetlen. Az, ami nálunk dívik, hogy a dísztermet átadom a dohányzó fiataloknak, hogy ne a WC-ben dohányozzanak, mert az büdös és méltatlan, na ez nem járható út.
- A hetvenes-nyolcvanas évek óta a mienkéhez hasonló helyzetből jött fel Svédország, Finnország, Kanada. Sokan mondják: persze, mert ott van rá pénz.
- Ez nem csak pénz kérdése. Egy nemrégiben végzett uniós felmérés szerint a fiatalok 35 százaléka azt mondja, azért nem sportol, mert nincs ideje, 25 százalék nem szeret, azt pedig, hogy ez költséges, létesítményigényes dolog lenne, csak 6 százalékuk említi. A mozgás szeretete tehát elsősorban szemlélet és nevelés kérdése. Például nem árt, ha a testnevelés organikusan illeszkedik az iskola egész nevelői miliőjébe, a mozgás annak integráns része. A helynek azt kell sugároznia, hogy ne igyatok, ne dohányozzatok, sportoljatok, mert az életre való felkészüléshez ugyancsak kell a jó fizikum. Már csak azért is lépni kell, mert iskolán kívül semmit nem sportolnak a magyar gyerekek.
- Mikor válik pénzkérdéssé a dolog?
- A svédeknél, finneknél - e téren is - hihetetlen jól együttműködött a kormányzati és a civil szféra. Az Európai Sportszövetség elnökségi tagjaként sokat jártam ott, és elképesztő volt a hatékonyságuk, pedig nekik sem volt könnyű: életvitel, egészségi állapot terén egyaránt mélyponton voltak. De az ottani társadalmakban hagyományosan erős az együttműködési készség, és ez az alap, amire aztán érdemes költségvetést is építeni. Finnországban ma az iskolai testnevelés és a délutáni sportolás finanszírozását a drogprevenciókra szánt pénzek 30 százalékának átcsoportosításából nyerik. 
A létesítményhiányról is beszéljek? Hollandiában például a honvédelmi minisztérium átadja az összes gyakorlóterepet, amikor nem használja. Ez legalább 150 hatalmas sporttelep, uszodákkal mindennel együtt. Mehetnek több hónapon keresztül a gyerekek. Nyugat-Európában ma már általánosan elfogadott nézet, hogy a 21. század tartaléka a drogellenes küzdelemben a sport. Az északi országokban ezért együttműködik ma már minden lehetséges tárca: a sport-, az oktatási, az egészségügyi, a családi, a pénzügyi vagy akár az igazságügyi minisztérium is, karöltve minden létező civil szervezettel. 
- És mi lesz azokkal, akik kikerülnek az oktatási rendszerből, akik elérhetetlenek?
- Ők a legveszélyeztetettebbek. A finnek azt is megcsinálták uniós segítséggel, hogy a nem továbbtanuló érettségizettek kilenc hónapig átlagfizetést kapnak, hogy ezalatt eldönthessék, hogyan tovább, azaz ne kallódjanak el, ne váljanak életük végéig munkanélküliekké. Cserébe például valamelyik sportkörben vagy diák sportegyesületben kell adminisztratív munkát végezniük, és emellett nyelvet is tanulhatnak. Tehát ha valaki 18 éves korában nem tanul tovább, arra már odafigyelnek. 
- De sportolás tekintetében az egyetemisták sem állnak valami jól…
- Lehet, de ezzel együtt a sportolási szokások és az iskolai végzettség között közvetlen megfelelés van. Az előbb említett uniós felmérés alapján, aki 18 éves koráig iskolába jár, felnőttként inkább sportol, mint aki 15 éves korában kimaradt. Azok pedig, akik 20 éves koruk után kerültek ki az oktatásból, azoknak az 51 százaléka sportol felnőttként, ez uniós átlag. Ezért örvendetes, hogy most nálunk is vissza akarják hozni a testnevelésórákat a felsőoktatásba.
- Beszéljünk egy kicsit a család szerepéről is!
- Igen, ahol a szülők nem sportolnak semmit, ott sokkal nagyobb az esélye, hogy a gyerek sem fog sportolni. Ez kulturális gát, ami a tapasztalatok szerint ugye 25-30 év alatt áttörhető. Finnországban jelenleg a lakosság 70 százaléka sportol legalább egyszer hetente. Versenyek vannak, nagymamák maratonfutása például, akiket az unokák kísérnek busszal. Ott szinte vallásos tiszteletet kap a sport.
- Mi ettől még fényévekre vagyunk.
- Nézze, mindenhol átmentek kemény helyzeteken. Mikor a nyolcvanas évek elején Koppenhágában jártam, ott feküdtek a drogosok az állomáson, az arra járó rendőr meg legfeljebb vigyázott, hogy ne lépjen a kezükre. Amszterdamban az emberek szétlőve hevertek az utcákon. Most menjen el Koppenhágába, Hollandiába. Csodás a tisztaság, kezelt a drogkérdés. Vannak szerhasználók, de kézben vannak, gyógyítják őket, illetve lényegesen nagyobb a megelőzési hatékonyság. 
- Nekünk muszáj átmenni minden fázison?
- Az a helyzet, hogy dolgozni, lépni kellene, nem pedig várni, sőt szégyellni, hogy milyen sok a drogos, és nem adni adatokat. A kilencvenes évek elejéig azt sem tudtuk, hány drogos van Magyarországon, és most is kozmetikázzuk a helyzetet. Ismétlem, ma már vannak adaptálható modellek a helyzet megelőzésére, kezelésére: a drogprevenciós programok pénzéből kellene adni a testnevelő tanároknak a délutáni sportfoglalkozásokra, a tömegsportórákra fedezetet. Enélkül nincs délutáni sportfoglalkozás, csak mutatóba egy-kettő. Több európai országban, így Hollandiában is az önkormányzatnál van ez a pénz: ha kell, egy központi program révén kifizetheti a sportegyesületnek azt az órát, amit az iskola nem tud megtartani. Mert van egy csomó olyan sportág, ami csak egyesületben művelhető, s akkor odamegy a tanuló délután teniszezni, vagy tornázni, és nem kerül neki pénzébe!
- Ha az ideje engedi, ha nem túlterhelt, ugye?
- Milyen túlterhelés?? Egy egészséges gyereket nem lehet túlterhelni! Unalmas órák lehetnek, ahol ásítozik a gyerek, és azt hiszik, hogy túl van terhelve. Ha fáradt, az pont azért van, mert nem mozog eleget, nem jó a keringési és légzésfunkciója, kevés oxigént vesz a levegőből, nincs az agyában elég oxigén! Ezért kellene tanítás után sportolni, ahogy a skandinávok is csinálják, és nem vég nélküli leckéket írni. A heti átlag Európa-szerte két-három testnevelés óra, a közoktatásba sehol nem fér bele több, nem is fog soha. Nem itt van a probléma…
- És azt a három órát Ön szerint kell-e osztályozni?
- Volt nemrégiben egy nemzetközi konferencia, ahol a walesi kollégámat arról kérdeztem, hogyan osztályoznak, mire ő azt mondta: soha nem osztályoztak. Mondom, nem félsz attól, hogy emiatt nem vesznek részt az órán? Hát, ha nem vesz részt az órán, feleli, akkor az agyával valami baj van, mert az egy várva várt élmény, kiemelt esemény a diákok szemében. A lógás egyszerűen abszurd gondolat. A lányom Amerikában él, nemrég voltam kint náluk. Ott egész nap zsúfolásig vannak a gimnázium focipályái. Ők már rég rájöttek arra, hogy a jó kondíció félig-meddig karrierkérdés is egyben.