Vissza a tartalomjegyzékhez


József Attila éve lett 2005

Április 11-én, a költészet napján országszerte megemlékeztek József Attila születésének századik évfordulójáról. A Nemzeti Színházban tartott gálaesten fellépett Fejtő Ferenc író és Somlyó György költő, József Attila személyes ismerősei is. Az esten a közjogi méltóságok mellett politikusok, közéleti személyiségek sora is megjelent, ami vélhetően a költő megnyugtató „rehabilitációját” is tükrözi: a hazai rendszerváltást követő ideológiai zűrzavarban sokak által mellőzött - és meglehetősen tévesen lekommunistázott - József Attila talán méltó helyére kerül végre a köztudatban.


Balog Antal: Hetedik című fotója második helyezést ért el a Születésnapomra című országos József Attila-fotópályázaton, melyet a Xerox és az Euróra Kulturális Alapítvány hirdetett meg. A legszínvonalasabb harminc pályaművet vándorkiállítás keretében láthatják az érdeklődők április 9.-e óta

A magyar irodalom kiemelkedő alakjának tiszteletére 2005-öt a magyar Nemzeti Emlékezet Program és az UNESCO József Attila-évnek nyilvánította. Ennek megfelelően az UNESCO kiemelt feladatának tartja, hogy a költő és művei kellő figyelmet és elismerést kapjanak világszerte. 
A Magyar Posta József Attilát ábrázoló bélyeget, a Nemzeti Bank 10 forintos emlékérmét bocsátott ki születésének centenáriuma alkalmából. (M. R.)