Vissza a tartalomjegyzékhez

Kovács Klára
Csuszamlós olajárak

Szuperdrága benzin, szuper felháborodás - így is jellemezhetők az elmúlt napok a drasztikus áremelést követően. A fuvarozók, a taxisok a sztrájkot sem tartják kizártnak, jelenleg azonban inkább a kormányt próbálják rábírni, csökkentse a jövedéki adó súlyát az üzemanyagok esetében, hogy ezzel is mérséklődhessenek az árak. A kabinet azonban nem kíván élni ezzel a lehetőséggel. Várhatóan világszerte egyre több aggodalmaskodó hang hallatszik a jövőben is nagyon magas energiaárak következményeivel kapcsolatban. Lapunknak nyilatkozó energiaügyi szakértő szerint - elvileg - jövő héten már csökkenhetnek az árak - feltételezve legalábbis azt, hogy a Mol követi a nemzetközi tendenciákat. 


Autósok a pályán. Kanyargós utak Fotó: Somorjai L.

Napok óta a csúcson járnak az üzemanyagárak. Egy liter 95-ös benzinért több mint 260 forintot kell fizetni, ami nemcsak az átlagautósoknak, hanem a fuvarozóknak is meglehetősen „rosszul esik”. Legtöbbjük ugyanis nem tudja továbbhárítani a többletköltségeit. A kutaknál kiújult feszültségekért egyrészt a kormányt, másrészt a Molt teszik felelőssé a fogyasztók. A Pénzügyminisztérium képviselője azonban előre jelezte, nem folytatják a tavalyi gyakorlatot, nem kívánják csökkenteni a benzin jövedéki adóját - dacolva a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete sztrájkterveivel is. 
A lapunknak nyilatkozó Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója szerint a mostani benzinár egyfajta csúcsot jelent, semmiképpen sem tartozik az átlagba. Az elmúlt hónapban drámaian, 40 százalékkal emelkedett a kőolaj hordónkénti ára. A múlt héten 58 dollárt is elkértek egy hordóért. Az IMF meglehetősen borúlátó a jövő olajárait illetően, mint fogalmaztak: „permanens sokk” várható. Raghuram Rajan vezető közgazdász úgy véli, a kínai gazdaság növekedése és a szűkös olajkitermelési kapacitások 2030-ig bizonytalanná teszik a kőolaj árát, ami miatt akár 100 dollárra is drágulhat egy hordó nyersolaj. Más elemzők ugyanakkor úgy vélik, már most is mesterségesen fel van pumpálva az olaj ára, további növekedése helyett inkább annak összeomlása várható. 
A jövő tendenciáit nehéz megjósolni, mindenesetre a hét elején 6 dollárt csökkenve 52 dollár körül alakultak a friss jegyzési árak. Mint Hegedűs Miklós kifejtette, ezt figyelembe véve - elvileg legalábbis - akár már a jövő hétfői Mol-ülésen olyan döntés is születhet, ami néhány forintos csökkenést vonhat magával. A Mol ugyanis általában egyhetes késéssel követi a nemzetközi tendenciákat. Minden hétfőn megvizsgálják az előző hét árait, s a dollár jegyzési árait is figyelembe véve kikalkulálják a következő hét várható változásait is. 
A GKI elemzői úgy látják, józan számítás szerint az idén a 95-ös benzin ára éves átlagban 250-260 forint között mozoghat. A mostani kiugró, 260 forint fölötti ár az átlagnál jóval magasabb, nem tekinthető irányadónak - fejtette ki Hegedűs Miklós. A világpiaci ár pedig az idén 50-55 dollár között várható, a csúcsok lehetnek ennél magasabbak, de átlagban erre számíthatunk. A Mol illetékese a héten azt is felvetette, hogy akár 300 forintra is felugorhat a 95-ös benzin literenkénti ára, ám ezt a kutató nem tartja reálisnak. Ahhoz, hogy 300 forintot kelljen egy liter 95-ös benzinért fizetnünk, 80 dollárra kellene felugornia az éves hordónkénti árnak, amit a kutató kizártnak tart. Mint mondta, egy-egy hétre előfordulhat hasonló eset, de éves átlagban biztosan nem. Sajnos, a jövőre nézve hozzá kell szokni ahhoz, hogy rapszodikusan alakulnak a kőolajszármazékok árai - fűzte hozzá a kutató. Tehát tartósnak ígérkező bizonytalanságra kell felkészülnünk. Elsősorban az USA és Irak között húzódó, nem szűnő feszültségeket kell figyelembe venni, illetve az erőteljesen növekvő gazdaságok, Kína, India, illetve az Egyesült Államok által generált keresletet, és ehhez hozzá kell számítani azt a tényt, hogy sem közép-, sem hosszú távon nincsenek elégséges kapacitások, amelyek a növekvő keresletet fedezni tudnák.