Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IX. évfolyam, 13. szám, 2005. április 01

Belpolitika

Besenyei Zsolt
Helyre, tétre, befutóra

Szembemehet-e egy pártvezetés a tagság akaratával, illetve mi a teendő olyankor, ha a taktikai szempontok élesen szemben állnak a politikaiakkal? Ezek a kérdések foglalkoztatják mostanában leginkább a szocialista pártkorifeusokat a közelgő államfő-választás kapcsán.


Hazafi Zsolt
Antalltól Orbánig

- A könyvkiadómmal, a Magyar Könyvklubbal kötött szerződés értelmében nem árulhatok el részleteket a kötetből, de annyit elmondhatok, hogy több ütközőpont alakult ki a néhai miniszterelnök és köztem. Ami számomra fájdalmas volt, mert kitűnő kapcsolatban álltam vele és idősebb Antall Józseffel, a kormányfő édesapjával, aki korábban az FKGP meghatározó személyisége volt. A Kárpátia Étterem feletti lakásukban számtalanszor találkoztunk, és többször is hosszasan politizáltunk. Antikommunisták voltunk mindannyian.


Életmód

Makki Marie-Rose, Benke Zsuzsanna
Gyenge lábakon a felnőttoktatás

Felnőtt fejjel az iskolapadba??? - nos ez az, amire a magyarok még nemigen kaphatók. Gyakran már az is nagy eredmény, ha fiatalon egyáltalán egy szakma megszerzéséig eljutottak: hazánkban közel egymillió felnőttnek ugyanis még nyolc általánosa sincs. A kitörési pontot a tanulás, mindenekelőtt az érettségi, a számítógépes ismeret és a nyelvtudás megszerzése jelentheti. Csakhogy ehhez a hajlandóságon kívül egy hatékony felnőttoktatási rendszer is szükségeltetne.


Fókusz

Szlazsánszky Ferenc, Hazafi Zsolt
A nagy hazugság

„Gyurcsány kétszer is nekirugaszkodott, de talán ráébredt, vagy meggyőzték, hogy ne erőltesse” - mondja Varga László az ügynöktörvény megszületésének esélyeivel kapcsolatban. A történész szerint a különböző listák megjelenése azt jelenti, hogy az állambiztonsági rendszert működtetők egy részének további védettsége fejében szabad prédává válik az ügynökök többsége. Miközben a valódi „titkokat” továbbra is az államtitok homálya fedi.


Sebestyén István
Újra terítéken a szabad kenderezés

„Az otthonok a csalások, manipulációk, játszmák színterei, a fiatalokban pedig óriási feszültségek halmozódnak fel. Lehetetlen lenne kontroll alatt tartani a kenderhasználatot. Újabb poklot szabadítanánk magunkra” - vallja Csernus Imre pszichiáter a marihuána legalizálásának ötlete kapcsán. „Ellenőrizni és szabályozni lehetne a füvezést, és egyúttal az állami költségvetés is milliárdos bevételekhez jutna” - állítja ellenben a könnyű drogok legalizálásáért küzdő Kendermag Egyesület. A szervezet kezdeményezésére lapzártánkkor újabb nyolc személy vállalta a rendőrségen, hogy kábítószert fogyasztott. Szakértők szerint a büntetőjogi következményeken valóban enyhíteni kellene, erősítve az elterelés intézményét. 


Gazdaság

Vida Réka
THM és társai

Nincs könnyű helyzete annak, aki a lakáshitelek dzsungelében szeretne eligazodni. A kínálat rendkívül gazdag, nemcsak a hitelkonstrukciók, hanem a bankok között is érdemes válogatni. Cikkünkkel egy átfogó képet kívánunk nyújtani a bankok kínálatáról néhány tipikus esetet alapul véve. 


Papp Levente
Elitképzés az EU-ban

Tévedés ne essék, a bruges-i maffia nem egy alvilági szervezet, hanem az EU-bürokraták egy csoportjának gúnyneve. Azoké, akik a bruges-i College of Europe egyetemen végeznek, ők ugyanis feltűnően jó eséllyel pályázhatnak a zsíros juttatásokkal ellátott uniós állásokra. Az „elitcsapat” mára ezer számra lepi el a brüsszeli hivatalokat.


Héder Mónika
Schröder újra akcióban

Heves vitákat eredményezett a német parlamentben Schröder kancellár múlt heti bejelentése a társasági adó csökkentéséről. Hasonlóan megosztotta a politikai és a szakmai elitet a közös európai valuta bevezetésének feltételeit megteremtő stabilitási paktumra vonatkozó reformjavaslatok lazítása, melyről a múlt hét végén sikerült megegyeznie az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin). Az ellenzéki pártok az Ecofin döntése miatt „Németország fekete napjáról” beszélnek, és az euró hanyatlásától tartanak, mindemellett pénzügyileg megalapozatlannak tartják a kormány adócsökkentési reformtörekvéseit. Gazdasági szakértők átfogó, strukturális reformok kidolgozását javasolják.


Kardos Anikó
Terjeszkedik az OTP, osztódik a Mol

Nehéz lenne egyértelmű tendenciát felfedezni a húsvéti ünnepek miatt a világ legtöbb táján háromnaposra rövidült kereskedési héten. A távol-keleti indexek két százalék körüli eséssel zártak, Amerikában és Londonban minimális mértékben csökkentek, Frankfurtban és Párizsban pedig emelkedtek az indexek. Az olajár valamelyest lejjebb kúszott múlt heti történelmi csúcsáról, mivel az amerikai inflációs adatok és a jegybanki kommentárok elhúzódó kamatemelési ciklusra engednek következtetni. Az ebből következő mérsékeltebb gazdasági növekedés keresletcsökkenéssel jár, így a fekete arany jegyzése 54 dollár alá esett. 


Háttér

Pelle János
A mórok bosszúja

Egy évvel ezelőtt, 2004. április 3-án a spanyol rendőrség körülzárt egy négyemeletes épületet a külvárosi Legannes-ben, amelynek egyik lakásában a márciusi madridi terrortámadás tunéziai és marokkói állampolgárságú kitervelői rejtőztek. A Marokkói Muzulmán Harcosok Szervezetének vezetői - akik egy évvel korábban Casablancában szerveztek merényletet - előbb megpróbálták kézigránátokkal és fegyverekkel felvenni a harcot a rendőrökkel. A szemtanúk beszámolói alapján egyszer csak Korán-idézeteket kezdtek el kántálni, majd a következő másodpercben magukkal együtt felrobbantották a lakást. A terroristák utolsó percekben tanúsított fanatizmusa legalább annyira megdöbbentette a spanyol közvéleményt, mint a március 11-ei, százkilencvenegy áldozatot követelő vasúti robbantássorozat. A nyomozás során kiderült, hogy a terroristák éppen arra készültek, hogy a húsvéti ünnepek alatt újabb tömeggyilkosságot kövessenek el Madridban. A „muzulmán harcosok” a márciusi merénylet után kiadott közleményeikben egyebek mellett hangsúlyozták, hogy Spanyolországot, több mint ötszáz évvel a mórok kiűzése után, még mindig az „iszlám földjének” tartják, amelyet vissza akarnak hódítani.


Csizmadia Ervin
Szerencsében bíznak

Most, hogy újraválasztották az SZDSZ élére Kuncze Gábort, továbbá az SZDSZ Magyar Liberális Párttá vált, érdemes elgondolkodni arról, milyen esélyei és lehetőségei vannak Magyarországon egy liberális pártnak. Az első gondolatunk természetesen csak az lehet, hogy egy ország politikai életében kifejezetten jót tehet, ha a liberalizmus értékrendje pártszinten képviselve lesz. Természetesen az SZDSZ eddig is liberális párt volt, de a párt nevében eddig nem szerepelt a liberális jelző. Nyilvánvaló, hogy a névkiegészítésnek az az üzenete, hogy az SZDSZ abban bízik: a potenciális liberális szavazók jobban a párthoz köthetők, ha a párt nevében megjelenik a liberális szócska. Nem is ez tehát a probléma. Hanem az, hogy vajon helyes-e az SZDSZ helyzetértékelése, amit röviden így fogalmazhatunk meg: Magyarországon van körülbelül 15-20 százaléknyi liberális szavazó, de ennek csak töredéke szavaz a pártra. A cél tehát a potenciális liberális szavazók megnyerése. Rövidesen megpróbálok válaszolni erre a kérdésre. Előtte azonban lássuk, mi a helyzet a liberális pártokkal Európában, ahonnan a Magyar Liberális Párt mintákat választhat magának.


Széchey Noémi
Az éhező földrész

Minden második ember szegénységben él a Földön, egymilliárd ember azonban ahhoz is szegény, hogy életben maradjon. Évente 8 millióan, tehát naponta 20 ezer ember hal meg a szegénység közvetlen következményeképpen. A Time magazin nemrég Jeffrey Sachs világhírű közgazdász, az ENSZ Millennium Projektjének vezetője segítségével kereste a választ erre az egyre égetőbb problémára.


Szilágyi Sándor
Biztató kezdet Magyarországon

Manapság egyre többet hallani, hogy az Európai Unió komolyan támogatni kívánja a romák társadalmi beilleszkedését. Mindenekelőtt pályázati pénzek révén, azaz a megfelelő helyi projektek finanszírozásával. Ám nem könnyű feladat egy életképes program kidolgozása, már csak azért sem, mert az ilyesmi egész Európában hiánycikk. Épp ezért figyelemre méltó a hazai Kalyi Jag Roma Művészeti Egyesület PHARE-pénzen megvalósuló kezdeményezése. Először Miskolcon, majd az ország további kilenc pontján, sőt a tervek szerint külföldön is létrehoznak és felszerelnek RomaPONT közösségi házakat. Itt főként szakképzett romák nyújtanak majd sokrétű segítséget hátrányos helyzetű társaiknak. 


Hit és értékek

Lukács András
Gyilkosság bírói döntésre

Bár a hét folyamán a Schindler házaspár még tett egy utolsó elkeseredett lépést lányuk, Terri Schiavo megmentése érdekében, egyre valószínűbb, hogy a negyvenegy éves nő a közel kéthetes éheztetés következtében hamarosan meghal. A Schiavo-ügy eddigi fordulatai, amelyek során minden bíróság a fiatal hölgy halála mellett döntött, egyre jobban azt a vélekedést erősítik meg, amely szerint a jog - bár képes eligazítani számos ügyes-bajos, akár erőszakos ügyben - nem képes és talán nem is alkalmas élet és halál kérdésében dönteni. Az elmúlt évtizedek bírósági döntései - hasonló esetekben - ugyanis egyre inkább a halálhoz való jog felé mozdultak el, így jelen pillanatban fel sem merül az a kérdés, hogy joga van-e Terri Schiavónak élni.


Jehuda Lahav, Tel Aviv
Még egy találkozás hatvan év után

A Hetek március 25-i száma írt az 1944-ben elveszettnek hitt Paskesz-testvérek újbóli találkozásáról (. Hetek, 2005. március 25.) Szinte ezzel egy időben egy másik, sok szempontból hasonló, rendkívüli találkozásra is sor került Izraelben. A főszereplők ezúttal is magyarok voltak, a „közvetítő” pedig a Jad Vasem intézet. Hatvan évvel azután, hogy elbúcsúzott egymástól, ismét találkozott két - kölcsönösen elveszettnek hitt - nővér, pedig éveken át alig 100 kilométer távolságban éltek egymástól. Mindegyikük azt hitte, népes családjából ő az egyetlen, aki túlélte a holokausztot.


II. János Pál
CIKKEK, ELEMZÉSEK
Tovább a cikkhez >>>

Interjú

Tihanyi Péter
Pucerájtól az FBI-ig
Interjú Kürti Sándorral, az üzleti élet Oscar-díjasával

Pár évvel ezelőtt az Interpol rendőri felvezetéssel küldött nekünk Londonból több tízkilónyi szétzúzott, pépes állapotban lévő adathordozót. Erről a munkánkról nemrég a The Guardian nevű angol lap is beszámolt Dávid, aki pofon vágta Góliátot című köszönő cikkében. Egy pénzhamisítási ügyről volt szó, amikor is a hamisítók azt hitték, eltüntették a nyomokat, merthogy a winchesterekre rámentek úthengerrel. De tévedtek. Tizenkét órán belül válaszolnunk kellett az angoloknak arra, hogy ezekkel a lemezekkel hamisíthattak-e pénzt, ha igen, megtették-e és mennyit gyárthattak. A winchesterek teljesen sérültek voltak, ezért az adatok rekonstruálása lehetetlen volt. De néhol egy-egy információt el tudtunk olvasni olyan módon, mintha egy kirakós játék darabjai lettek volna. Hajnalra mintha kirajzolódni látnánk egy bankjegy képét. Ez az angol igazságszolgáltatásnak a bizonyításhoz elég is volt.


Külpolitika

Morvay Péter
Saron a béketáborban

Ariel Saron győzött - de még kérdéses, hogy milyen áron. Két nagy horderejű szavazásra is sor került a hét elején az izraeli parlamentben. Előbb a gázai kivonulásról kezdeményezett népszavazás tervét utasították el a képviselők, majd pedig a jövő évi költségvetés elfogadásával gyakorlatilag egy évre szabad kezet adtak Ariel Saronnak, hogy végrehajtsa a gázai, utána pedig a ciszjordániai zsidó falvak felszámolásának programját. Mindkét szavazás különös vonása volt, hogy az ellenzék támogatására volt szükség a kormányoldal „rebellis” képviselőivel szemben. „Amit Saron tett, az megbocsáthatatlan - nyilatkozta a telepesek egyik vezetője, Pinhas Wallerstein. - Hiába nyújtja most ki a kezét, miután becsapott bennünket. Nagyon veszélyes ember, akivel nem köthetünk kompromisszumot.” A keserűség egyik oka, hogy az izraeli kormány által egyoldalúan meghirdetett gázai kivonulás az első olyan területátadás a történelemben, amelynek során békeígéreteken kívül semmit kap cserébe Izrael. Az ígéretek és szép szavak pedig az oslói megállapodás óta eltelt egy évtizedben sokat veszítettek hitelükből. Saron nem adott választ támogatóinak, hogy miért fordult szembe azzal a programmal, amely alapján négy évvel ezelőtt megválasztották. A miniszterelnök némán, rezzenéstelen arccal ülte végig a gázai népszavazásról szóló vitát a knesszetben, míg munkatársai kedélyesen kávézgattak a parlament büféjében. Hiába szavazott a kormány hat minisztere - köztük a külügyi, a pénzügyi és az igazságügyi tárca vezetője is - a referendum mellett, azaz Saron ellen, a Simon Peresz vezette baloldali Munkapárt és Tomi Lapid pártjának, a Sinujnak ellenzéki frakciója kényelmes többséget biztosított a kormányfő számára.


Mérő Miklós
Saron talán békét is nyer

Ariel Saron, Izrael kormányfője kedd óta nyugodtan alhat. Hosszú, hosszú hónapok óta először. Törvénybe iktatták akaratát, amelyet ha kell, akár katonai támogatással is végrehajtanak. Nyolcezer zsidót telepítenek ki Gázából. Többségükben olyanokat, akik vallási, politikai meggyőződésből laknak ott, akiknek az elveikhez való ragaszkodásuk fontosabb, mint saját és családtagjaik testi épsége, ha nem éppen élete, akik önként telepedtek le ellenségeik tömege közé, s akik maguktól sohasem hagyták volna el ottani otthonaikat. Ezt most mégis megteszik, mert Ariel Saron így akarja, s mert Saron, akarata véghezviteléhez megfelelő számú szövetségesre talált. Az a Saron, aki maga találta ki e települések létesítését, maga biztatta ezeket az embereket vagy a szüleiket az odatelepülésre, maga harcolta ki, hogy elhatározásuk véghezviteléhez a zsidó állam minden eszközzel támogassa őket, maga rendelte el katonai védelmüket, melynek következtében az izraeli hadsereg sok száz katonája esett el vagy sebesült meg.


Hetek-összeállítás
Kofi Annan levegőhöz jutott

Miközben Kofi Annan ENSZ-főtitkár a világszervezet megreformálására vonatkozó tervéhez keres támogatókat, a szervezet Irakba irányuló „olajat élelemért” programja körül kirobbant korrupciós botrányban nyomozó független bizottság megállapította, hogy a főtitkár személyesen nem játszott szerepet abban, hogy az a cég nyert el egy jelentős ENSZ-pályázatot, amelynek fia, Kojo Annan akkor az alkalmazottja volt. A bizottság ugyanakkor elmarasztalta Annant amiatt, hogy nem indított vizsgálatot akkor, amikor hat évvel ezelőtt kiderült, hogy fia érintett lehetett az ügyben. 


Hetek-összeállítás
Késelés Kairóban

Megkéseltek egy magyar házaspárt kedden Kairó belvárosában. A támadó a mellkasukon sebesítette meg a turistákat, akiket könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba. A hölgyön esett karcolást ambuláns módon ellátták, a férfit ért másfél centis sebet sebészi beavatkozás keretében kezelték. Az egyiptomi magyar konzulátus tájékoztatása szerint állapotuk stabil, pár napos kórházi felügyelet után terv szerint pénteken térnek vissza Magyarországra.


Vagyim Arisztov, Szentpétervár
Bíznak Putyinban az oroszok

Márciusban volt öt éve, hogy Vlagyimir Putyint választották Oroszország elnökévé. A 2000. évi választásokat Putyin a voksok 53 százalékával, vagyis mintegy 40 millió ember szavazatával nyerte meg. Annak ellenére, hogy 2005 eleje a népszerűtlen szociális reformok miatt rendezett tüntetésektől volt hangos, ma az orosz lakosság 54 százaléka szavazna Putyinra - legalábbis a hivatalos közvélemény-kutató intézetek adataira hivatkozó média szerint. A látszat ellenére tehát Putyin továbbra is kedvelt elnök, aki a politikusok népszerűségi listáján is messze megelőzi orosz kollégáit.


Sport

Bevetésre vár az új Ferrari

A Forma-1-es mezőny a hétvégén, immár másodszor látogat el a közel-keleti Szahírban megrendezésre kerülő Bahrein Nagydíjra. Már nem új és ismeretlen ez a pálya a csapatok számára, mégis a bevezetett szabálymódosításoknak köszönhetően váratlan eredmény is születhet, hiszen az eddig nemigen jeleskedő Ferrari ezen a futamon veti be 2005-ös modelljét. 


Németh Szilárd
Jöttünk, láttunk, visszamennénk

A hétközi vb-selejtezőknek köszönhetően szünetelnek Európa labdarúgó-bajnokságai. Az idei szezon végéhez közeledik, lassan eldőlnek a különböző bajnoki címek is, így nem meglepő, hogy az élcsapatok vezetői már azon törik fejüket, kikkel tudnák megerősíteni játékoskeretüket. Néhány sztár megnyilatkozása alapján úgy tűnik, az idei nyár komoly meglepetéseket és szenzációkat tartogat majd.


Szabadidő

Csak a fogyasztásban radikálisak

A mai tizenévesek szemében a sztárság, a divat, a pénz a vágyott dolgok között szerepel, ellenben a politikát vagy a reklámokat elutasítják. Többek között ez derül ki abból a vizsgálatból, aminek eredményeit nemrégiben tette közzé a GfK Piackutató Intézet. 


Átadások a zuglói Paskál Parkban

A Fészekrakó programnak jobban megfelelő lakásokat adnak át a Paskál Park legújabb, „Erdei Pacsirta” házaiban. Mivel a törvény szerint a Fészekrakó programban vásárolt lakások értéke nem haladhatja meg a 15 millió forintot, a Paskál Park építői azonnal váltottak, s a most átadásra váró több mint 130 lakásnál az átlagos méret megközelíti a 63 négyzetmétert, az átlagos 320 ezer forintos négyzetméterárat. Az itt található lakások „szériatartozéka” a mosogatógép, a többlet konyhabútor, de a kivitelezők tárgyalnak arról, hogy a már a Paskál Parkban működő Arany Alkony nyugdíjasház szolgáltatásait az új beköltözők is igénybe vehessék. menynyiben sikerül megállapodni a nyugdíjasház fenntartóival, akkor ugyanúgy igénybe vehetik az új lakók az étkezési szolgáltatásokat, mint a nyugdíjasház lakói. Hívásra akár házhoz is szállítják a reggelit, ebédet, vacsorát. Bekapcsolódhatnak a már működő távfelügyeletbe, sőt a biztonsági szolgáltatásokat is igénybe vehetik. (P. R.)


Laci bácsi konyhája

Benke Laci bácsi négyszeres olimpiai bajnok, legendás mesterszakács és mestercukrász, többek között a Gundel étterem volt séfhelyettese és a Gundel Károly Vendéglátó Technikum egykori tanára. Akik nemcsak elképzelni, hanem látni is szeretnék, miként készülnek el Laci bácsi remekművei, együtt főzhetnek vele a televízión keresztül. Műsora a Magyar ATV-n látható minden hétköznap reggel 8.10-től 8.20-ig és 12.45-től 12.55-ig, vasárnaponként pedig 13.05-től 13.35-ig. 


Színes

Blair, az egykori rocker

Az ország kormányzása nemes és szép feladat, Tony Blairt azonban nem hagyja nyugodni a gondolat, mire is vihette volna rockénekesként. „Komolyan vettem, nem csak egy fellángolás volt. Az, hogy mégis a politika mellett kötöttem ki, azt hiszem annak köszönhető, hogy hiányzott belőlem a zenészekre jellemző előadói viselkedéstár” - nyilatkozta egy nemrégiben megjelent interjúban az Ugly Rumours (Ronda Pletykák) együttes egykori szólóénekese. (Reuters)


DUMA PLÁZA

Az amatőrök reménykednek. A profik dolgoznak. (Garson Kanin, amerikai rendező)


Veszélyben a black cabek

Veszélybe kerültek a londoni városkép részének számító patinás régi fekete taxik, a black cabek - a londoni Evening Standard szerint a hagyományos fekete taxikat felválthatják ugyanis a francia gyártmányú személyautók. Ez azt is jelentheti, hogy a klasszikus dizájn helyett a személy-autó formájú hatüléses Peugeot taxik futnak majd. A változás hívei azt állítják, hogy a nagy Peugeot olcsóbb, mint a hagyományos taxik, amelyeket a London Taxis International tervez és szállít. De nem feltétlenül az ár az egyetlen szempont - állítják a terv bírálói. Egy publicista gúnyosan így kezdi keddi cikkét: „Amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság pályázati küldöttsége péntek este vacsorára hajtatott a királynőhöz, akkor érdekes módon nem véletlenül választottak a szervezők hagyományos tervezésű és formájú igazi londoni black cabet. A nagy fekete taxik London különlegességének számítanak, és az ilyen különlegességek adják a brit főváros savát-borsát, ami megkülönbözteti Londont a világ többi más nagyvárosától” - fogalmaz az újságíró. A londoni taxik jövőjéről a végső döntés a jövő héten várható. (BBC)


Gleccserhűtés takaróval

Leleményes svájci szakemberek speciális hőszigetelő habbal burkolnak be egy gleccsert, hogy megakadályozzák a nyári nap heve alatti összezsugorodását. A zürichi egyetem egy tavalyi tanulmánya ugyanis úgy becsüli, hogy az ország gleccserei felületük húsz százalékát veszítették el az elmúlt 15 év alatt. A műholdas adatokon alapuló tanulmány szerint ráadásul a jégvesztés mértéke egyre gyorsabb. Carlo Daniothnak, a közép-svájci Ander-matt síelőhely tisztviselőjének elmondása szerint a Gurschen gleccser megközelítőleg öt métert húzódik vissza évente, ezért egy részét, mintegy 3000 négyzetméternyi területen, PVChabbal burkolják be május elejére. Céljuk, hogy megállítsák a gleccser olvadását, mely szerintük a globális felmelegedésnek tulajdonítható jelenség. „Ha a kísérlet sikeres lesz, a gleccser más részeit is beburkoljuk” - tette hozzá. A hőszigetelő PCV-borítás költsége mintegy 5000 forint négyzetméterenként, így a részleges hőpajzs több mint 15 millió forintba kerül majd. A védőhab az egész nyári időszak alatt a helyén marad, tekintve, hogy a síelni vágyók ilyenkor nem látogatják az üdülőhelyet. (AFP)


Békabánat

Hat és fél év után vége a törött lábak kötözgetésének és az egyéb bajok ellátásának. Ausztrália egyetlen békakórháza bezárja kapuit. Az északi Queensland állambeli Cairns Békakórház, ahol ez idáig több mint kétszáz beteg kétéltűt kezeltek már, pénzhiány miatt kénytelen megszüntetni működését. Az alapító, Deborah Pergolotti elmondása szerint a kórházat rendkívül megterhelte az egyre több gyógyításra szoruló békapáciens, miközben orvosi ellátásukért az ausztrálok nem szívesen fizettek. Míg néhány béka kezelése esetleg csak húsz-harminc amerikai dollárjába került a kórháznak, addig másoké akár több mint száz dollárt is kitehetett. 


Savanyúság minden mennyiségben

A német nép savanyú káposzta iránti eltökélt ragaszkodása valószínűleg örökletes egy, az ízérzékelésért felelős hTAS2R38 génnek köszönhetően. A potsdami Élelmiszerkutató Intézet munkatársai szerint ez a gén - mely szerintük a legtöbb németben megtalálható - felelős a hordozója különös fogékonyságáért a káposztában savanyú ízt okozó vegyületekre. A kutatás vezetője szerint az étkezési szokások is ilyetén módon örökletes tényezőkre vezethetők vissza. Eredményeikről a Current Biology folyóirat számolt be. (Ananova)


Teatabletta a mindig sietőknek

Szeretne inni egy csésze teát, de nincs ideje megfőzni? Próbálja ki a teatablettát! Indiai teatudósok előállítottak egy tea ízű tablettát, ami elrágva vagy vízben feloldva igazi teaélményt nyújt. A barnás színű tabletta 0,3 gramm súlyú, és 80 százalékban valódi teát tartalmaz. Az India északkeleti Assam tartományában található Tocklai Teakutató Központ szakemberei állítják, hogy ez a különleges tabletta ugyanúgy felélénkít, mint egy csésze hagyományos tea. „Elszopogathatjuk, elrághatjuk, vagy ha úgy szeretjük, akár feloldhatjuk forró vagy hideg vízben is. Az eredmény ugyanaz: valódi teaíz - mondja Mridul Hazarika, a kutatóközpont igazgatója. - A tabletta éppúgy felfrissít, mint a folyékony tea, mivel valódi teaösszetevőket tartalmaz.” Hazarika elmondta továbbá, hogy a termék szabadalmaztatása folyamatban van, és remények szerint hat hónap alatt be fog törni a piacra. Erre szükség is lesz, mert bár India a világ legnagyobb teakereskedelmi központja, az utóbbi években szorosabb lett a verseny az egyéb üdítőitalokkal. (Reuters)