Vissza a tartalomjegyzékhez


Az igazságosabb otthonteremtés érdekében

Dr. Bakonyi Tibor főpolgármester-helyettes vezetésével és a lakáspolitikával foglalkozó szakmai szervezetek, piaci szereplők és civilszervezetek bevonásával megalakult a budapesti Lakáspolitikai Szakmai Kollégium. 

A kollégium mellett létrejött egy másik fórum, amelynek keretében minden állampolgár, a főváros által eddig meg nem szólított civilszervezetek, lakóközösségek ötleteit, gondolatait várja a főpolgármester-helyettesi iroda. Mint azt dr. Bakonyi elmondta, az a szándékuk, hogy megfordítsák Budapest egyre romló lakáshelyzetét.
A kollégium és fórum véleményeit összesítik, s ezek tanulságait figyelembe véve 2005 őszére elkészülhet a rövid távú - 3-4 éves - és a középtávú - 10 éves - fővárosi lakáskoncepció. Ezek a bérlakások építését, az egy főre jutó lakótérnövelést, s az elvándorolt lakosság visszacsábításának módszereit is tartalmazni fogják.