Vissza a tartalomjegyzékhez

Szlazsánszky Ferenc, Szobota Zoltán
Egy jól fizetett rabszolga
A Kamera Hungária televíziós fesztiválon a nézők szavazatai alapján kiadott Aranyvekker-díjban Havas Henrik részesült mint a legkedveltebb reggeli műsor vezetője

- Egyre több újságíróról derül ki, hogy együttműködött a pártállami titkosszolgálatokkal. Ön szerint ki tudnak-e törni ezek az emberek a régi reflexeik fogságából, abból, hogy már nem valamilyen ügyosztály megbízásából tevékenykednek? Mert a sajtószabadság feltételezné, hogy szabad emberek művelik a szakmát. 
- Nem vagyok pszichológus, nem látok bele a fejekbe. Azt tudom mondani, hogy aki ügynök volt, annak nem lehet egészséges a lelke. Állandó rettegésben élni, tizenöt évig úgy feküdni-kelni, hogy mikor jelenik meg róla valami, vagy mikor jelentkezik nála valaki - bár nem tudom beleélni magam ebbe a helyzetbe -, tragédia lehet. Ha pedig ez így van, márpedig így van, akkor sok beteg lelkű ember dolgozik és dolgozott a magyar sajtóban.
Ugyanakkor nem kell egykori ügynöknek lenni ahhoz, hogy valakit befolyásolhassanak. Az elmúlt tizenöt év egyik legszörnyűbb tapasztalata éppen az, hogy alapvetően normális embereket is meg lehet bolondítani. Beleélik magukat egy hősi szerepbe, „Bocskait” vesznek fel, és hülyeségeket beszélnek, vagy hatalmat kapnak a kezükbe, aztán amúgy jóindulatú, tehetségtelen emberek hirtelen tehetségesnek érzik magukat, és lánglelkű pallosként működnek. Azt gondolom, hogy a zsarolhatóságon kívül az emberi gyarlóság az, amire a mindenkori hatalom építhető. Az embereket meg lehet venni műsoridővel, pénzzel, hatalommal, beosztással, egy baráti telefonnal, mert az emberek gyarlók, és az újságíró is ember, tehát gyarló. 


Havas Henrik: „Az újságírók egy része rosszkedvűvé vált” Fotó: MTI

- Röviden összefoglalva az eddigieket: a szakma romokban hever? 
- Bennem eddig ez így nem fogalmazódott meg, de sajnos azt kell hogy mondjam, igen: a szakma romokban hever. 
- Ez zavarja?
- Természetesen, több szempontból is. 1989-ben azt gondoltam, hogy egyrészt jobb világ jön, másrészt nem ismétlik meg az újságírókkal a korábbi erkölcstelenségeket. Hogy többé nem szólnak bele, mit lehet kérdezni, mit nem, hogy többé nem helyezik közvetlen politikai irányítás alá a sajtót. 
- Önnek mikor mondták meg legutóbb, kitől mit kellene kérdezni?
- 1999-ben - amikor még az Aktuálist vezettem Bethlen Jánossal - azért jöttem el a királyi televízióból, mert elfogadhatatlannak tartottam az ottani légkört. Egy hétindító értekezlet nagyjából úgy kezdődött, hogy Heltai Péter elmondta: „Beszéltem Stumpf Pistivel, és szerinte így és így van.” Aztán megszólalt Vitézi László, és feltárta, hogy „viszont Kövér Laci úgy gondolja”. Erre megszólalt mondjuk Bethlen János, elmesélte, miről beszélgetett Schmidt Mariskával. Csak én nem tudtam megmondani, kivel beszélgettem. 
Egy idő után úgy éreztem, nekem ez kicsit sok. Éppen akkor hívott az RTL, így hát villámgyorsan leléptem. Szabó László Zsolt akkori MTV-elnök megpróbált ugyan meggyőzni, de amikor látta, hogy nem sikerül, megfenyegetett: „Ezt nagyon meg fogod bánni.” Ahogy az utolsó Aktuális elkészült, pár nap múlva jött az APEH. Még szabadkoztak is, hogy „elnézést kérünk, ez házi feladat”. Na ez az, amit nem hittem volna 1989-ben. Mindeközben azért volt tréfás a dolog, mert ugyanabban az évben, március 15-én a sajtó szabadsága napja alkalmából az Orbán-kormánytól kaptam meg a Táncsics Mihály-díjat kiemelkedő rádiós és közéleti tevékenységem elismeréseként. De hát a Táncsics Mihály-díjra nem voltak kíváncsiak az APEH emberei. 
- Ezek után hogyan tud pártatlan lenni mondjuk egy fideszes vendégével a stúdióban?
- Megengedhetem magamnak ezt a luxust. Elegendő hátterem van erkölcsileg és anyagilag is ahhoz, hogy ne lehessen megrendíteni. 
- A baloldalon is így működnek a dolgok?
- Közismert, hogy Bethlen Jánost a Híradó főszerkesztői székéből Horn Gyula egy telefonnal rúgatta ki. Az is közismert, hogy nem véletlenül kapta a Pintér Dezső által képviselt cég a TV2 koncesszióját. Az is Horn Gyula telefonján múlt.
- Ha már szóba került, 2007-ben lejárnak a koncessziók. 
- Nyilván nagy erők dolgoznak azon, hogy hosszabbítsanak, mivel azonban én szerződéses kapcsolatban állok az egyik társasággal, nem szeretnék erről véleményt mondani.
- Szükségszerű, hogy a rendszerváltás után tizenöt évvel ilyen szinten van áthálózva a média a politikával? 
- Nézze, a hétköznapi ember egyre inkább bezáródik a maga szűk körébe, és mivel nincsenek közvetlen tapasztalatai a világról, a médiából próbál tájékozódni. 
A mindenkori hatalom pedig azt szeretné, ha a média egy olyan világról tudósítana, amely megfelel annak, amit ő a programjában meghirdetett. És ha valami nem stimmel a programjához képest, akkor nem azon gondolkodik, hogy valamit elrontottunk vagy mulasztottunk, hanem arról, hogy miért kell erről tájékoztatást adni. 
Kádár elvtárs egyszer nagyon felizgatta magát, mert a Magyar Rádióban szenteste előtt egy-két nappal folyamatosan bemondtuk, hogy Miskolc legnagyobb lakótelepén nincs fűtés és melegvíz, több tízezer ember fagyoskodik. Kádár elvtárs óriási dörgedelmet intézett a magyar sajtóhoz, különösen a rádiót megróva, miért arról beszéltünk, hogy tízezer ember fagyoskodik, amikor több milliónak meleg volt a lakásában. Ha végignézzük a mindenkori kormányokat, az Antall-kormánytól a Gyurcsány-kormányig, a sajtóhoz való hozzáállás tekintetében semmi sem változott. 
- Milyen szintig kell az újságírónak kiszolgálnia az efféle elvárást?
- Ilyen politikai és piaci viszonyok között, mint amilyenek ma vannak Magyarországon, egyszerűen nincs mód arra, hogy normális, korszerű újságírást folytassanak az újságírók. Teljesen nyilvánvaló például, hogy egy kereskedelmi tévé műsorpolitikáját nagyban befolyásolja a koncesszió meghosszabbításának kényszere. Nem is lenne normális, ha ez nem így volna. De nyugodt lehet: a napilapoknál sem sok minden változott a Kádár-rendszerhez képest. Annak idején, mikor 1979-ben a közszolgálati rádióhoz kerültem, Bereczki elvtárs megállított a folyosón, és számon kért, hogy miért írtam riportot a Vigíliába. Mikor úgy tettem, mintha nem érteném, azt mondta: „Magának otthon joga van hinni Istenben. De amikor belép ide a Rádióba, ezt sürgősen felejtse el!” Ez volt a kádári puha diktatúra, minden más szocialista országban páros lábbal rúgtak volna ki. Ahogyan tőlem akkor elvárták, hogy tudjam, merre hány méter, ma is így működnek a dolgok. 
- Jó lenne, ha létezne korlátlan sajtószabadság? 
- A sajtószabadság soktényezős kérdés. Kezdjük ott, hogy sehol sem korlátlan, törvények közé van szorítva. Mondok egy példát: személyiségi jogok. A III/III-as ügyek kapcsán szembesülni fogunk azzal a problémával, hogy vajon kit miért szerveztek be, hogyan zsaroltak meg. Megmondom őszintén, rettegek ettől a szintű nyilvánosságtól. Például amikor Forró Tamást leleplezték a Magyar Nemzetben - rögtön felismertem a kézírását a Kardos Ernő kollégánkról írt jelentésében -, kiderült a cikkből, hogy Kardos „befolyásolható”, és a szülei süketnémák. És ezt van pofája egy napilapnak lehozni anélkül, hogy kitakarná, kiről van szó. Hogy ebből nem lett per, csak Kardos Ernő visszafogottságának köszönhető. De arra sem volnék kíváncsi, hogy ki volt például homoszexuális, ki volt csempész, ki volt morfinista vagy mit tudom én micsoda. 
- A külföldi sajtóból tudna olyan példát mondani, ami szíve szerint való? 
- Nem nagyon van kitekintésem a külföldi sajtóra, abból informálódom, amit éppen olvasok. De például az Egyesült Államokban is óriási problémák vannak a sajtószabadsággal. A sajtó feladata az, hogy a maga teljességében és a maga totalitásában, tehát előzményekkel és következményekkel együtt mutasson be egy-egy esetet. 2001. szeptember 11-ét sem lehetett volna azzal elintézni, hogy a csúnya terroristák megtámadták a hazánkat. Itt a CIA felelőssége, az FBI felelőssége, a külügyminisztérium felelőssége, a katonai felderítés felelőssége mind felvethető. 
Azt gondolom, hogy a média sehol sincs jó helyzetben, de azért 1973-ban mégiscsak a sajtó söpörte el Nixon elnököt. És persze az ezredforduló környékén a média védte meg Clinton elnököt a Lewinsky- ügyben. 
- Ön szeretne még elsöprő hatású anyagokat készíteni?
- Már nem. Megöregedtem, és jóllakott vagyok. 
- A prostitúcióval kapcsolatos könyvei megírásában mi motiválta? Jó üzlet, vagy csak érdekli a téma?
- Most viccel velem? Nyilván nem olvasta.
- Nem, csak láttam a könyvesboltban.
- Ha én a prostitúcióról írok könyvet, akkor abban olyanokat olvashat, hogy például szinte minden egyes pornósztár élettörténete valamiféle erőszakkal kezdődött, vagy szexuális, vagy lelki erőszak áldozata lett, vagy éppen agyondolgoztatták egy vegyszerekkel agyonzsúfolt fóliasátorban. Ez is a kilencvenes évek Magyarországát mutatja be, és az olvasó rájön, hogy itt minden mindennel összefügg. Kikből lettek a rendszerváltás után munkanélküliek, és kikből lesznek prostituáltak, hogyan kényszerülnek rá ilyesmire, hogyan épül ki egy iparág. Vagy hogy éppen azért Magyarország a kelet-európai pornófőváros, mert a katolikus Lengyelországban ezt nem lehet megcsinálni, Romániában pedig néhány éve még börtön fenyegette a homoszexuálisokat. Mindenre megvan a válasz. Ebben a könyvben semmi erotika nincs, a valódi élet van benne. És ugyanúgy a prostitúciónál is, ha én leírom, hogy milyen egy masszázsszalon élete, akkor abban benne lesz az a fővárosi polgármester is, aki a keresztény értékrendről papol, és Babihoz jár péntekenként. Abban benne van az a liberális politikus is, aki mindig tíz percet késik, hogy utána megfenyítsék, és kutyakorbáccsal verjék, mert ő azt szereti. Ezek a könyvek messze nem erotikáról és pornóról szólnak, hanem arról a világról, amelyben keményen benne élünk. 
- Ha a szennyről beszélünk, kanyarodjunk vissza a kereskedelmi televíziókhoz…
- Ne erről kérdezzen…
- Hát miről?
- Mondjuk a közszolgálati rádióról. 
- Miért? 
- Mert hamarosan elnökváltás lesz, és kérdezték tőlem, hogy pályázom-e. A válaszom természetesen az, hogy eszem ágában sincs, bár azt hiszem, néhányan borzasztóan örülnének, ha rádióelnök lennék. De már nincs kedvem értekezletekre járni. 
- Ha eljátszunk a gondolattal, hogy mégis elnök lesz, mi volna az első és legfontosabb döntése? 
- Megszüntetném a harangszót a jelenlegi formájában, és visszatérnék a régihez! Dührohamot kapok, ha a Déli Krónika előtt kénytelen vagyok végighallgatni, melyik falu melyik templomában hány harang lakik. Mindegy, hogy zajlik az iraki háború, és rágom a körmömet, hogy bevették-e Bagdadot, elfogták-e Szaddám Huszeint, meg kell hallgatni, hogy Nyékládházán melyik aranykoszorús mester öntötte a harangot. 
- Beszéljünk komolyan!
- Az nem fordulhatna elő, hogy egy Hollós János kaliberű ember, aki mindig is egy tizenhatodik senki volt a Magyar Rádióban, alelnökként szakmai felügyeletet gyakoroljon, vagy a falurádiós Perjés Klára legyen a Kossuth Rádió főszerkesztője. 
- De hát nem lesz elnök. Így pufogva akar leélni még harminc-negyven évet?
- Igen, hát mit csináljak? Nem vagyok egy hőstípus, a hősiességem odaveszett ’89-90-ben. 
- Miért? Végül is megtörtént a rendszerváltás, győztesnek érezhetné magát. 
- Egy gondolkodó ember számára a rendszerváltás szellemi felszabadulást is jelentett, ugyanakkor a piacgazdaság új helyzetet teremtett; meg kell nézni a magyar publicisták jelentős részét: R. Székely Júlia, Kovács Zoltán, Megyesi Gusztáv egykor riporterek voltak, hogy csak a legjobbakat említsem. A riport a valóságból táplálkozik. De a riport fogyasztja az ember energiáját, pénzt és időt igényel. Manapság erre senki nem ad pénzt, nincs is riport. Az újságírók egy része rosszkedvűvé vált. Aki nem helyezkedett, nem adta el magát jó helyre, az nagyon pórul járt. Annak idején Balatonszéplakon a Rádió-tévé üdülőjében harmad áron lehetett Unicumot és sört inni, nyaralni. Az Újságíró Szövetség két-három évente adott egy új Ladát, a feleség második kocsiként egy kis Polskit is kaphatott. Ugyanakkor presztízse is volt az újságírásnak, az egy darab Élet és Irodalomban fontos volt megjelenni. Ma a bulvárlapok címlapja a lényeg, az újságírók pedig rabszolgaként tengődnek. 
- Ezek szerint Ön egy jobban fizetett rabszolga, aki azt csinálja, amit Sváby úr mond?
- A jól fizetett rabszolga abból a szempontból igaz - csak így igaz -, hogy itt abszolútum a pénztermelés. Az, hogy én jól érzem magam, vagy sem, senkit nem érdekel. Egyetlen dolog számít: nekik a nézettség, nekem pedig, hogy minden hónapban átutalják azt a bizonyos összeget, amiben megállapodtunk. Igaz, a felmondási időt letöltve bármikor elmehetnék.
- Mi történne, ha megfogalmazná szakmai jellegű vágyait a főnökeinek?
- Eszembe se jut ezzel zavarni őket, rengeteg problémájuk van. Bemegyek és eljövök. Ennyi. Ahogy maga mondta, pufogok magamban, úri módon.