Vissza a tartalomjegyzékhez

Somorjai László
Nagy dohány

„A Forma-1-es futam nem más, mint az állam és a dohányipar összefogása egy európai uniós direktíva kijátszására” - állítja a Füstirtók Egyesületének elnöke annak kapcsán, hogy az idén is lesznek cigarettareklámok a Hungaroringen. Kóka János gazdasági miniszter szerint viszont a magyar gazdasági érdekek indokolják a dohányreklámok engedélyezését a Magyar Nagydíjon.


Forma-1-es futam a Hungaroringen. Padlógázzal a profitért Fotó: DPPI

„Miközben Magyarország minden létező együttműködési szabályt, direktívát és WHO-keretegyezményt aláírt a dohányzás visszaszorítása érdekében, a tettek és a szavak között óriási a szakadék” - jelentette ki lapunknak Félix Péter, a Füstirtók Egyesületének elnöke, aki szerint ennek újabb példájával állunk szemben akkor, amikor a gazdasági tárca idén ismételten engedélyezte, hogy dohányreklámok jelenjenek meg a Magyar Nagydíjon. „Mindez előre megírt forgatókönyv szerint történt. Az EU döntése értelmében augusztus 1-jétől tilos - bárhol Európában - Forma-1-es versenyeken cigarettát reklámozni. A magyar futam azonban egy nappal korábban, július 31-én indul, nem véletlenül: azért hozták egy nappal előbbre, hogy kijátsszák az EU-direktívát. A döntést annak ellenére hozták, hogy korábban tíz egészségvédő szervezet petícióban kérte a dohánytermékek reklámozásának tiltását a futamon, és Rácz Jenő egészségügyi miniszter is határozottan ellenezte az egészségromboló tevékenység reklámozását. Elődje, Kökény Mihály pedig a tavalyi Forma-1 után ígéretet tett arra, hogy többé nem adják meg az engedélyt” - mondta lapunknak a Füstirtók Egyesületének elnöke. Ráadásul ország-világ előtt lejáratták az egészségügyi tárca vezetőjét, akinek csak véleményezési joga van az ügyben. „Minek kellett megkérdezni, ha úgyse számít a véleménye?” - tette fel a költői kérdést Félix. 
Lapunk több csatornán is megpróbált választ kérni az illetékes tárcától, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium azonban nem reagált megkeresésünkre. Kóka János gazdasági miniszter korábban a sajtónak azzal indokolta a döntést, hogy „a Forma-1 több tízezer vendégéjszakát, nagy turistaforgalmat és publicitást jelent Magyarországnak”.
Kökény Mihály népegészségügyi kormánymegbízott a dohánytermékek reklámozása ügyében úgy próbálta menteni a menthetőt, hogy a gazdasági tárcával megegyezett: a Hungaroring kétmillió forintot fizet a dohányzás káros hatásairól történő tájékoztatásra, valamint a Forma-1-es plakátokon is figyelmeztetnek a dohányzás egészségügyi kockázatára.
Információink szerint a Hungaroring 3,7 milliárd forint állami támogatásban részesült az idén.