Vissza a tartalomjegyzékhez

Finta Szilvia
Szabadulásból szabadulásba

A héber naptár szerint ádár hó 14-én tartja a zsidóság purim ünnepét, mely a zsidó nép fizikai megsemmisüléstől való szabadulásának örömünnepe. Egy hónappal később kerül sor a zsidó húsvétra (peszach), mely az egyiptomi fogságból való megmenekülés emlékét őrzi, s a Messiás jövőbeni megváltásához hasonlítják. A határtalan vidámsággal megünnepelt purim így a szabadulásból szabadulásba történő utazás egyik fontos mérföldköve. A keresztény világ viszont már ezen a hétvégén a húsvétot üli meg, megemlékezve Jézus Krisztus haláláról, eltemettetéséről és feltámadásáról, azaz a halál rabságából való örök szabadulásról.


Purimi felvonulás Jeruzsálemben. A győzelem napja Fotó: Reuters 

Eszter könyve, pontosabban tekercse (megila) a diaszpóra zsidóságának könyve. Az öt megila közül ez a Megila, hiszen üzenete mindmáig végigkíséri a szétszóratásban lakó nép életét, s az egyetlen olyan ünnep, amely nem Izrael földjéhez kötődik. Eszter könyvét a rabbik először ki akarták hagyni a kánonból, mert nem szerepel benne Isten neve. Végül mégis beválogatták a Szentírásba, s a történelem folyamán bebizonyosodott örökérvényű üzenete. A döntést azzal indokolták, hogy Eszter nevét, - mely egyébként perzsa név, s azt jelenti: csillag - héber betűkkel írva a zsidó írásmagyarázat szerint úgy is olvashatjuk: ásztír, ami annyit tesz: elrejtőzöm. Ebből a bölcsek azt a következtetést vonták le, hogy Isten neve azért nem szerepel Eszter könyvében, mert a Mindenható elrejtőzött az események mögött, s a végén szabadításában mutatta meg magát. 
Az erre vonatkozó kifejezéssel a Tórában találkozunk: „És monda az Úr Mózesnek: Íme te elaluszol a te atyáiddal, és ez a nép felkél, és idegen istenek után jár és paráználkodik azon a földön, amelyre bemegy, hogy lakozzék azon; és elhagy engem, és felbontja az én szövetségemet, amelyet én ővele kötöttem. De felgerjed az én haragom őellene azon a napon, és elhagyom őt, és elrejtem az én orcámat őelőle, hogy megemésztessék. És mikor utoléri a sok baj és nyomorúság, mondani fogja azon a napon: Avagy nem azért értek-e engem ezek a bajok, hogy nincsen az én Istenem énközöttem? 
Én pedig valóban elrejtem az én orcámat azon a napon az ő minden gonoszsága miatt, amelyet cselekedett, mivelhogy más istenekhez fordult.” (5Mózes 31:16-18) A rabbik szerint tehát Eszter könyve az „eltakart/elrejtett arc” (hásztér pánim) könyve. Bár szemmel nem látható, Isten mégis ott bújik a történelem mögött, s gondot visel, mintegy az egek függönye mögül irányítva a nép s az egyéni sors alakulását. 
Az ünnep neve is okozott némi nehézséget a bölcseknek. Purim ugyanis az egyetlen olyan zsidó ünnep, amelynek neve nem héber eredetű, sőt a zsidóság kipusztítását célként megjelölő rendelet neve. Purim a perzsa púr szóból ered, s annyit tesz: sors. A hébernek is van szava a sorsra, s Eszter könyvében az olvasható: púrt, azaz (héber) sorsot vetettek. Ilyen módon ez azt fejezi ki, hogy bár púrt, azaz rossz és végzetes sorsot szántak a zsidóknak, de ez megfordult, hisz mögötte a héber sors, Istentől való boldog és jó sors volt elrejtve.
Purim ünnepének egyik törvénye, hogy a Megilát kétszer fel kell olvasni, egyszer este, egyszer pedig reggel. Eszter könyvének olvasása (tartalmát lásd keretes írásunkban) a nők számára is kötelező, hiszen ők is megmenekültek purimkor, sőt a történet egyik főszereplője épp egy hölgy volt. A tekercset úgy kell olvasni, hogy egyetlen szó sem kerülheti el az ember figyelmét, ha ez mégis megtörténne, meg kell ismételni az olvasást. Ha az amálekita Hámán neve elhangzik, hatalmas kereplés, lábdobogás, éktelen zaj lesz úrrá a közösségen. Hámán, s így amálek neve örökre kitöröltetik. 
Az amálek feletti diadal már a purimot megelőző szombaton elkezdődik, amely az amálekről való megemlékezés szombatja, s az ezzel kapcsolatos bibliai részeket olvassák fel a zsinagógában, készülve purimra, amikor is amálek emlékezete végleg elvész. 
Amálek egy olyan tolvaj és rabló nép volt, amely az Egyiptomból való kivonulás során a zsidókra támadt az úton, megverte az erőtleneket, azokat, akik hátul voltak, s a nép vezetőire is rátámadt, mikor azok elfáradtak, ellankadtak. Amálek meg akarta akadályozni Isten választottait abban, hogy azok az Ígéret földjére jussanak. Ezért Isten megparancsolta, hogy „töröld el Amálek emlékezetét az ég alól; el ne felejtsd!” (5Mózes 25:19c). Saulnak, Izrael első királyának lett volna ez a feladata, ő azonban meghátrált a teljes harc elől, s hagyta, hogy amálek eltérítse az Isten Igéjének való engedelmességtől, sőt amálekita javakkal kívánt áldozni az Örökkévalónak. (1Sámuel 15. fejezet). Saul cselekedetei ezután azt mutatják, hogy maga is amálekita lett. Az egyik zsidó kommentár szerint: „Aki megkönyörül a kegyetleneken, az végül kegyetlen lesz a könyörületesekkel szemben.” De ki is valójában amálek?
Amálek Ézsau leszármazottja, s így a rabbik szerint a rossz ösztön (jécer hárá) illetve Róma szimbóluma, melynek célja az, hogy a zsidó népet elveszítse, megrontsa és megsemmisítse (Eszter 9:24). A bölcsek szerint tehát amálek egyrészt mindaz a rossz gondolat, gonosz indulat, kívánság, rosszat sugalló gonosz angyal, illetve mindaz a külső nehézség, ami meg akarja akadályozni az embert abban, hogy Isten parancsolatait megtegye, azoknak engedelmeskedjék. Másrészt amálek az a birodalom, amely fizikailag akarja tönkretenni a népet, megfosztva életétől s minden vagyonától, teljesen kitörölve azt a történelemből. Ennek megnyilvánulásai azok a birodalmak, amelyekben az antiszemitizmus eszméje uralomra jut, amelyeknek agágita Hámánok a vezetői, önkényurak, diktátorok. A történelemben így nem csak egy purimról emlékezik meg a zsidóság, hanem mindazokat az eseményeket is purimnak nevezi, amikor egy-egy városban gyászuk örömre fordult, s megmenekültek a pusztulástól. Ezért például budai purimról is beszélnek, mely 1684-ben volt, amikor a budai vár ostromát megelőzően a csőcselék megtámadta házaikat, de szerencsésen túlélték az eseményeket. A purimban tehát benne foglaltatik a zsidóság diaszpórai sorsa, s így nélkülözhetetlen tanítás az Ígéret Földjétől messze levő népnek. 
A Talmud azt mondja, hogy még ma is Ahasvérus királyságában élünk. A királynak ezért mindkét visszavonhatatlan törvénye érvényben van: Hámán törvénye, azaz Isten népének szellemi és fizikai megsemmisítése, teljes felőrlése; illetve a rejtőzködő Isten parancsa, miszerint küzdeni kell a szorongatók ellen, s az élet védelmének érdekében Isten népének el kell őket pusztítani, s az ellenség nevét, az emlékét is teljesen ki kell törölni az emlékezetből. A purim utáni második szombaton, közvetlenül peszach bejövetele előtt pedig a zsidó nép már Jeruzsálemben a történelem szombatján van, hiszen Ezékiel próféta utolsó fejezeteit olvassa fel.
Szintén figyelemre méltó az a talmudi megjegyzés, ami megkérdezi, hogy vajon miért volt fontos kihangsúlyozni Mordechájjal kapcsolatban, hogy ő zsidó, holott tudjuk róla, hogy benjáminita, s mint ilyen, egészen biztos, hogy zsidó. A Talmud erre azt válaszolja, azért, mert nem borult le bálvány előtt. A bölcsek többsége szerint a Tóra elfogadása egyenértékű a bálványimádás elutasításával, s ennek megtartása ezért az egyik legfontosabb definícója annak, hogy ki a zsidó. Külön érdekesség, hogy az Újszövetségben, s így a keresztény eszkatológiában is feláll majd egy birodalom, a római, ami volt, de jelenleg nincs, noha van, s amelyben annak ura személyének, képének imádását követeli meg. A Jelenések könyve szerint mindaz, aki addig bűnös életet élt, de mégsem hajlandó bálványt imádni, végül ennek az egy törvénynek a betöltésével megmentheti életét.
Eszter könyvében leírt kötelezettség még az ajándékok küldése (főként ételeket, süteményeket rejt magában, például Hámán-fülét); adományok küldése szegények számára (legalább kétféle adomány legalább két szegénynek); és a lakoma, mely már délben elkezdődik. A rabbik rendelkezése szerint a lakomán kötelező addig inni, míg az ember már nem tudja megkülönböztetni az áldott Mordecháj nevét az átkozott Hámánétól. Szigorúan vallásos körökben ez nem a teljes részegséget jelenti, hanem azt, hogy az ember igyon egy pohár bort, majd feküdjön le aludni, s álmában ez már úgysem sikerülhet. Szokás ilyenkor purimi színdarabokat játszani, purimi tórát írni, s purimi rabbit választani, aki mindent a humor oldaláról közelít meg. Jellegzetessége még az ünnepnek az álarcviselés, Tel Avivban pedig egy óriási karnevál.
Az ünnep több napot foglal magába. Ádár hó 13-án kezdődik, egy étel és ital nélküli böjttel. Ennek jelentősége az, hogy Eszternek az ima és böjt volt az első, nem pedig az, hogy királynői mivoltában bízva rögtön elkezdjen intézkedni. Holott három, étel és ital nélkül eltöltött nap meglehetősen kimeríti az embert, s Eszter szépségét is veszélyeztette, sőt még szépítőszerekkel sem kenhette meg magát. Eszter mégsem természetes képességeire, pozíciójára, bájaira apellált, hanem természetfölötti szinten kezdett hozzá a dolgok megoldásához. Háromnapos böjtöt hirdetett az egész zsidóság számára, bűnbocsánatot, visszatérést a Mindenható törvényeihez. A következő nap, ádár hó 14-e a győzelem napja, s ezért az öröm napja is. Eszter könyvében viszont azt olvassuk, hogy a fővárosban még egy napra szükség volt, hogy a harcok teljesen elcsituljanak, így a mai napig minden, Józsué idejében fallal körülkerített városban - így Jeruzsálemben is - ádár hó 15-én ülik meg a purimot. A megkötés onnét származik, hogy Józsué volt az, aki harcolt amálek ellen. 
Purim a megváltás bevezetése. Idén a héber naptár szökőévet számlál, s így két ádár hónapot. A zsidó naptár ugyanis luniszoláris, mind a Nap, mind a Hold járását figyelembe veszi. Így egy év 354 napos, s 19 évente pontosan 7 harmincnapos hónap többlet keletkezik a mi naptárunkhoz képest. Ezért 19 éves ciklusokat hoztak létre, mely 12 rendes évet (12 hónapos), s 7 szökőévet (13 hónapos) foglal magába. Ilyenkor a tizenkettedik hónap, ádár után még egy ádár hónapot iktatnak a naptárba. A Talmud rendelkezése szerint a purimot ez esetben a második ádárban kell megünnepelni, hogy összekapcsolják a szabadulást a szabadulással, azaz a következő bibliai év első hónapjában ünneplendő húsvéttal.
Purim amáleken, amálek vezérein, az antiszemitizmuson, az Örökkévaló választottait megsemmisíteni kívánó erőkön való örökérvényű ítélet. Ez még ugyan a szétszóratásban történik, de a racionalitást nélkülöző eksztatikus örömmel kell örvendezni azon, hogy ez lesz a sorsa minden egyes amálekitának, és Hámánnak még az emléke is ki fog töröltetni. Sőt az is elveszik, aki a „hámánizmus” képviselőjeként a jövőben a történelem színpadára lép. A Mindenható bár még elrejti arcát, de végül feltárulkozik, s elhozza a teljes szabadulást. Végül megkezdődik a kivonulás Ahasvérus országából az Ígéret földjére, ahol Isten népe nyugalmat és örömöt talál örökké. Ahol a fejedelmek, a népek királyai támogatják a zsidókat, sőt sokan zsidóvá is lesznek. A purimi csoda - melyben a Mindenható rejtett módon van jelen, láthatatlan módon avatkozva be a történelembe - ezáltal annak a láthatóban való közvetlen beavatkozásához, az Egyiptomból való szabaduláshoz s a teljes megváltáshoz vezet el.