Vissza a tartalomjegyzékhez

Gadó János
Meghazudtolt történelem

A héten Kofi Annan ENSZ-főtitkár és számos államfő jelenlétében Jeruzsálemben megnyílt a Jad Vasem Múzeum legújabb állandó kiállítása, a Nevek Csarnoka. A tárlat európai zsidó családok több generációjának életét és tragédiáját mutatja be. Mose Kacav izraeli államfő a megnyitó előtt azt mondta: „A szabad világ vezetői minden eddiginél nagyobb érzékenységet tanúsítanak a holokauszt iránt.” Kelet-Európából a horvát, a szlovák, a lengyel, a litván, a bosnyák és a makedón, a szerb és az albán elnök mellett a román miniszterelnök vett részt a jeruzsálemi ünnepségen (Magyarországról nem érkezett vezető politikus). Miközben a demokratikus államokban igyekeznek a hatvan évvel ezelőtt véget ért vészkorszak tanulságait az új generációknak is mind hatékonyabban átadni, az arab világ nagy részén konszenzusnak örvendő, nem hivatalos vélekedés szerint holokauszt egyrészt nem volt, másrészt azt a zsidók követik el a palesztinok ellen.


A jeruzsálemi Jad Vasemben rendezett megnyitó. Nagy szakadék Európa és az arab világ között Fotó: Reuters

A holokauszt arab verziójában a palesztinok az áldozatok. Az itteni sajtóban megszámlálhatatlanul sok rajzon, karikatúrán láthatók görbe orrú, vértől csöpögő kést szorongató zsidók; palesztin gyerekeket mészárló izraeli katonák, sisakjukon horogkereszttel; különböző ötletes geometriai kompozíciók, melyeken a Dávid-csillag horogkeresztté lényegül át; izraeli politikusok, akiknek Hitler gratulál, amiért sikerült őt is felülmúlniuk - a sort folytathatnám, de minek, az érdeklődőknek ajánlom a honlapot, amely az arab médiát szemlézi, és fordítja angol nyelvre. 
Míg egyfelől az arab média a zsidókat, izraelieket a nácikhoz és Hitlerhez hasonlítja, másfelől az utóbbiakat felmenti a holokauszt bűnei alól. A holokausztot a cionisták találták ki - szól az érvelés -, hogy a Nyugatot ezzel zsarolják, és ekképp biztosítsák a cionista projekt (értsd: Izrael) megvalósítását. Arab államok felelős politikusai ugyan kerülik az ilyen kijelentéseket - ezeket ráhagyják az írókra, újságírókra, tévériporterekre, imámokra. 
Az Egyiptomot vezető állampárt, a Nemzeti Demokrata Párt hivatalos napilapjában, az Al-Liwaa Al-Islamiban 2004 nyarán kétrészes cikk jelent meg „A zsidók elégetéséről szóló hazugság” címmel. 
A cikk angol fordítása azonban hamarosan feltűnt a fent említett MEMRI honlapján, s az egyiptomi tájékoztatásügyi miniszter kénytelen volt magyarázkodni az ügy miatt. A főszerkesztőt, Muhammad Al-Zurkanit lemondatták, de ő egy televíziós kerekasztal-beszélgetésen megvédte szerkesztői politikáját: „Bennünket gyerekkorunktól úgy tanítottak, hogy a holokauszt egy nagy hazugság” - jelentette ki méltatlankodva. 
Roger Garaudy egykori francia marxista filozófus, aki a kilencve-nes években holokauszttagadóvá képezte át magát, megírta „Az izraeli politika alapító mítoszai” című könyvét, melyben holokauszttagadó álláspontját elegáns francia stílusban, áltudományos alapossággal adja elő. Emiatt hazájában perbe fogták, s természetesen kigolyózta magát minden jobb társaságból, ám Egyiptomban vigasztalódhatott: a kairói könyvvásár díszvendége volt, ahol „véleménye miatt üldözött” szerzőként ünnepelték, könyvét lefordították arabra, s nem győzött eleget tenni a szíves meghívásoknak.
A palesztinok, akik az arab világban domináns narratíva szerint a valódi holokauszt áldozatai, maguk is nagy súlyt fektetnek arra, hogy az „igazságot” minél szélesebb körben népszerűsítsék. „Dachau, Auschwitz: fertőtlenítőállomások”; „A holokauszt meséje”; „A cionisták politikai céllal részt vettek a holokausztban” - ez csak néhány a Palesztin Hatóság által kiadott propagandafüzetek címei közül. (Az utolsó cím magyarázatra szorul: „a cionisták részt vettek a holokausztban” kezdetű állítás a holokauszttagadás szovjet változata - a szovjeteknek, antifasiszta létükre, nem illett direkt módon tagadni a náci népirtást, ám úgy magyarázták, hogy a zsidók ne jöhessenek jól ki belőle. E témakörben írta doktori disszertációját a hetvenes években a Szovjetunióban Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság jelenlegi elnöke.) 
Nincs olyan arab ország, amelyet demokratikusnak lehetne nevezni, de a sajtó egyes országokban (Egyiptom, Algéria, Tunézia) „félig szabadnak” mondható - a Freedom House besorolása szerint. A holokauszttagadás vagy -relativizálás tehát nem mindenütt a kormány által a médiára kényszerített hivatalos álláspont, épp ellenkezőleg: inkább a véleményformálók, értelmiségiek által öntudatosan hangoztatott nézet, amely miatt kormánypolitikusok időnként kínosan mentegetőznek amerikai partnereik előtt. 
Az, hogy a holokauszt a nyugati nyilvánosság terein olyan roppant jelentőségűvé vált, az arab világ jó részének fejtetőre állt logikája szerint csak egyet bizonyít: hogy nyugaton a média a zsidók kezében van. (Ez a gondolatmenet persze Magyarországon sem teljesen ismeretlen: elegendő a szélsőjobboldali sajtót föllapozni.) 
Az auschwitzi tábor felszabadulásának emlékére rendezett ünnepségen, január 28-án uralkodók, köztársasági elnökök, főpapok gyújtottak emlékmécsest annak jeléül, hogy egész népük nevében hajtanak térdet és fejet a náci népirtás áldozatai előtt, a „Soha többé!” gondolata jegyében. E gesztusokra bizakodva tekint a zsidóság, azt remélve, hogy minden egyes mécses újabb akadály a múlt visszatérése előtt. Ám ez a logika csak a nyugati világban érvényes: a megkésett fejlődés nyomán most az arab-iszlám világban csap fel a paranoiás zsidóellenesség lángja: itt a holokausztról nem hajlandók tudomást venni, ám a holokauszt nyelvezetét ismerik, és a zsidók ellen fordítják. 
A holokauszt tagadása Európa számos országában bűntett. Az arab-iszlám világ számos országában viszont érdem. A két kultúra között e téren jóformán nincs párbeszéd. Jó példa erre Franciaország, ahol az állam előírja a holokausztoktatást az iskolákban, ám - mint számos beszámoló tanúsítja - ha arab diákok vannak az osztályban, bekiabálásaikkal, fenyegető fellépésükkel gyakran lehetetlenné teszik a téma megvitatását.
Az európai közvélemény minderről nem szívesen vesz tudomást. Sokkal szívesebben nézik az izraeli-palesztin megbékélés gesztusait: mint például izraeli arabok és zsidók Auschwitzban tett közös látogatását (2003. május 26.). Az ehhez hasonló szép gesztusokkal csak az a baj, hogy ezekre csupán a nyugati média vevő, amely terjedelmes beszámolóival a látogatást fontos üggyé emeli, miközben az arab média közönsége minderről nem is értesül.