Vissza a tartalomjegyzékhez

Hazafi Zsolt, Szlazsánszky Ferenc
Poloskák a gyóntatószékben

-Az elmúlt hetek központi témája az új ügynöktörvény vitája. Ön miként vélekedik erről a kérdésről? 
- Tizenöt évvel ezelőtt volt aktuális a kérdés, mert egyre régebbi eseményeket kellene valósághűen rekonstruálni. Tartok attól, hogy a pontos feltáráshoz meglévő dokumentációk már nem elégségesek, a „memóriák” pedig halványodnak. Ráadásul egy fura tendencia kezd kialakulni, ami hasonlít az 56-os hősökéhez. A közelmúltban egy 56-os nyilatkozott úgy: lassan már annyian leszünk ’56-osok, mint ’45 után partizánok. Ma úgy tűnik, hogy Magyarországon mindenkit kegyetlenül és embertelenül megzsaroltak, miközben itt mindenki nagy ellenálló volt. Szóval, kevesen őszinték.
Eközben zajlik a dolgok összekutyulása. A III/III-as csoportfőnökséget nevezték a belső reakcióelhárításnak, és a kilencvenes évekbeli átvilágítási törvénytervezet eredetileg csak erre vonatkozott volna. A hírszerzés és az elhárítás a rendszerváltáskor jogutóddal átalakult, míg ez a III/III-as csoportfőnökség jogutód nélkül megszűnt. Persze ez sem teljesen igaz, mert a III/III-nak is voltak olyan részlegei, amelyek ma is kellenek. Az NBH alapításakor az egyik ilyen részleget alkotmányvédelmi főosztálynak neveztem el, amely a jobb- és baloldali szélsőségesek elleni munkát végezte. Egy másik megmaradó részleg a kormány operatív védelmét biztosította. 


Dr. Nagy Lajos Fotó: MTI

A lényeg: 1989-ben a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon olyan döntés született, hogy mivel a hírszerzés és kémelhárítás minden politikai rendszer szükséges velejárója, annak felszámolására nem került sor. A gondom az, hogy ma a titkosszolgálati kérdésekhez teljesen laikusok tömege szól hozzá, mondván: mindent fel kell tárni. Károsnak tartom a kémelhárítás, a hírszerzés iratainak felszabadítását. Például a paksi atomerőművet a rendszerváltás előtt is szükséges volt operatív eszközökkel védeni terrorelhárítás céljából. Miért kellene meghurcolni egy olyan ügynököt, akit 1986-ban épített be a szolgálat, és aki nem a szomszédjáról jelentett, hanem a város biztonságára figyelt?
- A témát morális oldaláról közelítenénk meg. Például a szolgálatok beszerveztek egy embert valamelyik egyházban, aki folyamatosan „feldobta” a környezetét, „hátszelének” köszönhetően a hierarchiában sikeresen haladt előre, „kiváló munkája” elismeréseként fiatalon professzornak nevezték ki. Ilyen esetben nem lehet államérdekre hivatkozni.
- Azt próbálom Önökkel - és a laikusokkal - megértetni, hogy a III/III és a kémelhárítás teljesen más. A III/III-at már a Németh Miklós vezette kormány is elítélte, amikor feloszlatta, és jogutód nélkül megszüntette. De más „tészta” a kémelhárítás, amely egyetlen papot sem szervezett be. 
- Kristálytisztán elválaszthatók a feladatok?
- Nem mindig. Egy-egy III/III-as ügynököt, akik olyan objektumon dolgoztak, amit nem a kémelhárítás hárított el, olykor egy-egy aktuális ügynél „átvettek”. Tehát ilyen átjárás lehetett. 
- Ez azért érdekes kérdés, mert Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere, akit több laptársunk Krakus ügynökkel azonosít, azzal védekezik, rendelkezik papírral arról, hogy nem volt III/III-as. Közben a levéltár adatai szerint Krakust a III/II, a kémelhárítás alkalmazta. Az rendben van, hogy valaki kémelhárító volt, és az ország érdekeiben hárított el, de Krakusról az is kiderült, hogy a saját családjáról is adott jelentést, ami visszataszító. Félő, hogyha csak a III/III anyagait kell nyilvánosságra hozni, akkor azok a III/II-esek, akik az előbb említett módon voltak aljasok, megúszhatják a nyilvánosságot. 
- Maradjunk a Szita-ügynél. Nem tudom konkrétan, hogy mit és miért jelentett a családjáról vagy munkatársairól. Ha valóban a III/II-höz tartozott, akkor ő sem tárhatta fel a múltját, mivel a tevékenysége államtitok volt. A D-209-es ügyben Medgyessynek is kérnie kellett a felmentést a titokgazdától. 
Ellenben voltak olyan III/III-asok, akik semmi lényegeset sem jelentettek, senkinek nem okoztak kárt, sőt védték a környezetüket. Például egy, a közelmúltban „lebukott” újságíró III/III-as volt ugyan, de nem volt egy szemét ember. Elvállalta a felkínált szerepet, mert megzsarolták a homoszexualitásával, ami annak idején súlyos köztörvényes bűncselekmény volt. Ne feledjük, legtöbbször a papok esetében is ez volt a zsarolás alapja. 
- Azt mondja, hogy a III/III-asok között is voltak önmagukhoz képest becsületes, nem ártó szándékú emberek, ugyanakkor a III/II-ben, amire azt mondja, hogy szakma, ott is voltak aljas emberek, akik önszorgalomból még az anyjukat is feljelentették. 
- Sőt, azt mondom, szép számban érkeztek feljelentések olyan honfitársainktól is, akik soha nem voltak semelyik állambiztonsági szolgálat látókörében. Róluk nincsen nyilvántartás, pedig némelyikük többet ártott embertársaiknak ezeknél. 
- Éppen azért nehezen elviselhető a magyar közélet, mert számtalan olyan ember „osztja az észt” erkölcsi kérdésekben és a demokrácia kapcsán, akik egykoron érintettek voltak. 
- Az első szabadon választott parlament nemzetbiztonsági bizottsága is tele volt ilyen emberekkel, ahol Demszky Gáboron és Fodor Gáboron kívül csak egy személy akadt, aki nem volt valamelyik állambiztonsági csoportfőnökségnél érintett. Köztük III/III-asok is, de olyanok is, akiket a III/I-es, III/II-es állományából ismertem.


2005. február 28. Mádl Ferenc köztársasági elnök átadja a kinevezési okmányt Nagy Lajos nyugállományú ezredesnek, amikor nyugállományú vezérőrnaggyá lépteti elő a Nemzetbiztonsági Hivatal nyugalmazott vezetőjét a Sándor-palota Tükörtermében Budapesten. Fotó: MTI

- Ebből a mondatából kilencven százalékos találati pontossággal be tudjuk azonosítani, hogy kik lehetnek „érintettek”. Ha azt a harmadik „tésztát” is megnevezné, akkor százszázalékosan. 
- Ezért nem teszem. Döbbenetes volt számomra, hogy a leghangosabb antikommunista és „diktatúrázó” volt a leginkább érintett. Azt hitték, hogy mint az NBH főigazgatója, mindent tudok róluk, de a III/III-asokról nem tudtam semmit. A bizottság első ülése után pár órával már hívott is az egyik, hogy találkozzunk, ahol már őszintén elmondta, hogy nekik ezt a szerepet kell játszaniuk. Amikor Antall József miniszterelnök megmutatta azt az ominózus listát, akkor először az ő nevét kerestem. 
- És nem volt rajta? 
- De. Az FKgP-s Bereczky Vilmos, Palotás volt a fedőneve, még azt is elmesélte, hogy a 001-es számú tagkönyv az övé. Azt mondta, hogy a kisgazdapárt megalakulásakor jelentette a tartótisztjének, hogy vigyázzanak, mert megalakul a párt. A válasz az volt: azért vagytok ott, hogy megalakuljon és ellenőrzés alatt legyen. Más pártoknál is ez történt. Ezért volt a parlamentben nem kevés III/III-as, és ettől ijedt meg Antall József, hogy ha átvilágítják ezeket, és le kell mondaniuk, kisebbségbe kerül a kormánya. Nem csoda, hogy négy évig elsumákolták az átvilágítási törvényt.
- Igaz a legenda az Antallnak átadott ügynöklistáról?
- Igen, magam is láttam a listát, mivel a miniszterelnök megmutatta nekem, hogy ellenőrizze a hitelességét. A gyakorló katolikus Antallt idegesítette, hogy nagyon sok egyházi, különösen katolikus személy szerepelt a listán. 
- És miért szerepelt ennyi?
- Azt tudom megismételni, amit neki mondtam. Én nem dolgoztam soha egyházi vonalon, de mindig irigyeltem azokat, akiknek ez volt a területük, mert gyors és látványos sikereket tudtak felmutatni. Amíg nekem a hírszerzésnél ellenségesnek nevezett országok hírszerzői- és elhárító szerveibe kellett beépülnöm, tehát ott kellett ügynökséget szerveznem, ami egy-egy „ügynök” esetében évekig tarthatott, addig az egyházi személyiségek jelentős részét erkölcsi „problémájuk” miatt könnyen meg lehetett fogni. Már említettem, a homoszexualitás akkor még köztörvényes bűncselekmény volt, börtön járt érte. 
- Azt mondta, soha nem dolgozott ezen a területen. Akkor honnan tudja ezt?
- Volt egy történet, amin keresztül beleláttam. Az Egyesült Államokból egy magyar nyelvű baptista gyülekezet az Állami Egyházügyi Hivatalon keresztül lelkészt kért Magyarországról. Ez a pozíció nagyon kedvező úgynevezett segéd operatív feladatokra, összekötő ügynöknek. A telepítési jelöltet a III/III illetékes osztályától kaptuk, akik kiválogatták a hálózatból a legjobbakat és felajánlották a kémelhárításnak. Amikor ez történt, akkor elbeszélgettem az illetékes osztály vezetőjével, aki meglepő dolgokat mesélt. 
Különösen a katolikus papok esetében volt könnyű a beszervezés, mert a természetellenes kötelező papi cölibátus miatt váratlanul kitör belőlük a természet. Vagy a bejárónő, vagy a harangozó, vagy a sekrestyés vagy a ministráns gyerek, valaki előbb-utóbb az áldozata lett. Ha nem, akkor az is előfordult, hogy III/III „segített”, de általában erre nem volt szükség. A félrelépést csak dokumentálni kellett. 
- Hogyan? 
- Az említett tiszt megmutatott egy beszervezési javaslatot, amely nem volt még aláírva. Benne a terv és kompromittáló fényképek a célba vett egyházi személyről. Hozzáteszem, a III/III-at nem a kiskaliberű falusi plébánosok érdekelték. 
A történet az alábbi: a papot behívták az Állami Egyházügyi Hivatalba, hogy beszédük van vele, aki örömmel rohant, hátha elő akarják léptetni, hiszen azért ez az ÁEH-ban dőlt el. A hivatalban az ügy előadója bevezette egy szobába, hogy ez és ez az elvtárs szeretne beszélni vele. 
Ahol, ha nem írt alá, akkor megmutatták neki a fotókat, a legocsmányabb képeket. Ezt nekem is megmutatták, meglepett, hogy konspiráltan ilyen jó minőségű felvételeket készítettek. Kérdeztem is a kollégát, hogy miként van ez. Azt válaszolta: mindenhol bent vagyunk, még a gyóntatószékben is ott vannak a lehallgatóeszközök. 
- Ez általános volt? 
- Nem. De fontosabb templomokban igen. Előfordult, hogy a plébános segített berakni a poloskát, nehogy a takarítónő megtalálja véletlenül. 
De visszatérve az említett beszervezésre. Megkérdezték a paptól: ezeket a fotókat osszuk-e a vasárnapi mise előtt a hívőknek, vagy aláírja a papírt. Mit tehetett a nyomorult?
- Ön szerint ebben a szituációban kit lehet jobban elmarasztalni erkölcsi szempontból, a tartótisztet vagy a papot?
- A tartótisztnek az volt a feladata, hogy beszervezze az embereket, ez egy szakma.
- Ez sem szép munka. 
- Hát miért nem szép? Akkor most mondok valamit. Itt van Buda Péter cikke a minapi Népszabadságban. Azt írja: „Mintegy ötezer, egyházi személyek által elkövetett szexuális zaklatással és erőszakkal kapcsolatba hozható ügy vált ismertté 1995 és 2002 között szerte a világon, az Egyesült Államoktól Brazílián, Belgiumon és Ausztrián át Lengyelországig. Eddig tizenegy magas rangú egyházi személy, a bostoni, a bécsi és a potzdami érsek kényszerült lemondásra ilyen ügy miatt. Az áldozatoknak megítélték az egyház által fizetendő kártérítési összeget. Ez az USA-ban meghaladja a kétmilliárd dollárt. Az egyháznak a szexuális abúzusokban játszott intézményes felelősségét és cinkosságát egyértelműen kimondja a massachusettsi legfőbb ügyész híres jelentése.” 
Tudják, hogy jöttek ezekre rá? Beépült az FBI, hogy ezeket földerítse. Akkor most az FBI egy mocskos szervezet? Nem. 
Visszatérve a kérdésére: a pap előtt két út állt; bevallja az igazságot és befejezi pályafutását, vagy aláír.
- Az úgynevezett Antall-féle ügynöklista több érintettje is azzal védekezik, nem tudták, hogy a III/III-mal van dolguk, amikor jelentkezett náluk egy BM-es tiszt, hogy valamely kérdésben elbeszélgessen velük, aláírni pedig semmit sem írtak alá. Igazuk van, hogy így védekeznek?
- Az a kérdés, hogy mit mondtak. Társadalmi kapcsolatokkal, illetve a hivatalos kapcsolatokkal folyamatosan kapcsolatban állt a szolgálat. Ők valóban nem voltak ügynökök. 
Az, hogy ezeken a találkozón mi hangzott el, bemocskolt-e alaptalanul mást, azt ma már senki nem fogja tudni megállapítani. A III/III nagyüzemi módon hordta égetőbe az anyagokat.
- Kenedi János történész szerint több helyen is nyilvántartották az adatokat, így nem lehetett a nyomokat teljesen megsemmisíteni.
- Hiába áll rendelkezésre valakinek a 6-os kartonja, sőt megtalálható a pénzügyben egy jelentés arról, hogy mennyi javadalmazásban részesült, illetve szerepel a nyilvántartóban, hogy a „B” és az „M” dossziéja ekkor lett megsemmisítve, ebből nem lehet megtudni, hogy mit is tett valójában. 
Kondor Katalin rádióelnök esetében például a bíróság nem adott helyt annak az érvelésnek, hogy egy 6-os karton és egy tartótiszt állítása elégséges bizonyíték „Vári” ügynök beazonosítására. 
- Önt nem idegesíti, hogy olyan emberek játsszák ma a közéletben a nagy demokratát, akiknek éppen az ilyen ügyek miatt kellene mélyen hallgatniuk? Ha ezeknek csak a fele lelepleződik, már azzal is oszlik a képmutatás és a hazudozás ebben az országban. 
- Engem is bosszantanak olyan emberek, akik egykoron csak édesapjuk Szocialista Hazáért kitüntetésének köszönhetően jutottak be felvételi nélkül az egyetemre, ma meg ők a „partizánok”. Nem vagyok az ellen, hogy ezek lelepleződjenek, csak azt mondom: nem lesz maradéktalan a világosság.
- Mégis több nyilatkozatában nemtetszését fejezte ki a készülő ügynöktörvény koncepciója kapcsán.
- Mert a kémelhárítás és a hírszerzés szakma volt, nem szabad a III/III-hoz hasonlítani őket, az új törvény viszont lehetetlen helyzetbe hozná ezeket a jogállami keretek között működő szakmai szervezeteket. Igaza van Boross Péter és Gálszécsy András egykori minisztereknek, amikor tisztán szakmai és humánus szempontok alapján szembefordultak a sehova nem vezethető ügynökhisztériával. Bár én nem szimpatizálok Kövér Lászlóval, de osztom a nézetét, miszerint a törvénytervezet Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit veszélyezteti. 
- Számomra azért ellentmondásos Kövér véleménye, mert éppen a jobboldali Magyar Nemzet „borította” a D-209-es ügyet, és szólította fel lemondásra Medgyessyt, miközben a hasonló gyanúba keveredett Boros Imrét, az Orbán-kormány egyik miniszterét mai napig lelkes megbecsülés övezi a Fidesz-táborban. Ugyanez fordítva is igaz, szóval csak „a másé a büdös”. Ennek a képmutató magatartásnak vethetne véget a teljes nyilvánosság! 
- A Fidesz óriási hibát követett el a D-209-es üggyel, mert felrúgott egy szokásjogot, és ezzel belelökte a politikusokat egy negatív spirálba. Hiszen a baloldalnak válaszolnia kellett a Medgyessyt ért támadásra: bedobták a Pákozdi Jani bácsi ügyét, Pokorni édesapjáét. Végül leleplezési háború alakult ki, és ma már dilettáns politikusok viszik a prímet. Lehet, hogy Kövér szólt az elején, hogy ne jöjjenek elő a D-209-cel, de nem hallgattak rá. 
- Ön hogyan oldaná meg a kérdést?
- Én most is benne vagyok a III/III anyagainak nyilvánosságra hozatalában, de újra mondom, ne keverjük össze a III/I-gyel és III/II-vel. Ki fog hazánkban például a kémelhárításnak ügynöki munkát vállalni - amely nélkül egy titkosszolgálat olyan, mint a puska lőszer nélkül -, ha egy kis politikai változásra egy állam bármikor megengedi a leleplezésüket?