Vissza a tartalomjegyzékhez

Meleg Viktória
A leggyorsabb lábú palacsintakészítők

A tengerentúlon a múlt héten is megrendezték az idei leggyorsabb lábú palacsintakészítő háziasszonyok versenyét. 

A küzdelem győztese a huszonöt éves Jill Wettstein lett, aki a több mint háromszáz méteres távot 67,38 másodperc alatt tette meg. A verseny szülőhazája Anglia, egészen pontosan Olney, ahol 1445-ben egy elgyötört háziasszony - nagy rohanásban, hogy időben a templomban legyen - kötényben és a kezében a még izzó serpenyővel, benne pedig a legutoljára kisült palacsintával érkezett meg az istentiszteletre. A versenyt 1948 óta, a második világháborút követően kezdték újra évi rendszerességgel megrendezni. 1950-ben az amerikai Kansas állam délnyugati részén fekvő Liberal városa - miután a Time magazinban láttak egy fotót az angol versenyről - kihívta egy barátságos megmérettetésre Olney városát. Az amerikai verseny idei győztese napi rendszerességgel edz, fut és súlyt emel. A második helyezett egy óvodavezető, a harmadik pedig egy tanárnő lett. A tavalyi év ezüstérmese sajnos a cél előtt kilenc méterrel elesett az idén. A startpisztoly mindkét városban helyi idő szerint 11 óra 55 perckor dördül el. A résztvevő hölgyeknek még a verseny kezdete előtt bele kell a tésztát helyezniük a serpenyőbe, majd a célba való beérkezés után meg kell mutatniuk, hogy valóban nem dobták el a palacsintát.