Vissza a tartalomjegyzékhez


Sínen vagy lejtőn? II.

Antal László vezető közgazdász, a Magyar Külkereskedelmi Bank elnöki főtanácsadója.

- Hogyan vélekedik az elmúlt hetek egyik legjelentősebb gazdasági vitatémájáról, a magyar államadóság kérdéséről? 
- A Fidesz mindig elfelejti elmondani, hogy nem önmagában az államadósság szintjével van akkora probléma, hiszen az EU régi tagországainak GDP-hez viszonyított államadóssági szintje felülmúlja a magyar 60 százalékos szintet. Belgium mintegy 110 százalékos szinten áll, mégsem gondoljuk, hogy a belgák súlyos válsággal küszködnek, de Görögországban is 100 százalék fölötti ez az érték. A baj az adósság szerkezetében keresendő. „Egészséges” országokban a vállalatok a befektetési jellegű beruházásaik miatt adósodtak el, a háztartások viszont jelentős megtakarításokkal rendelkeznek, a harmadik szereplő, a költségvetés pedig szerényebb mértékben van eladósodva. 
Ellenben nálunk hallatlanul alacsony a lakosság megtakarítása, és az államháztartás is jelentősen eladósodott. Az sem szerencsés, hogy az államadósságot államilag finanszírozott fogyasztásnövekedésre fordították, magyarán: a hiteleket elsősorban nem befektettük, hanem feléltük. Ami így valóban nagyon veszélyes, de még ez sem azt jelzi, hogy Magyarország válságban lenne. 
- Az MSZP-kommunikációban azzal érvelnek, hogy az Orbán-kormány alatt 47 százalékkal növekedett a központi költségvetés adóssága, és az MSZP vezette kormány még csak 28 százaléknál tart. Helyesek ezek a számok? 
- Valami pontatlanság vagy értelmezési zavar lehet. A központi költségvetés adósságállománya amúgy csak egy elem, vélhetően kommunikációs szempontból választották ki ezt a mutatót. Tény, hogy az államadósság az utóbbi két-három évben ugrott meg, és nem az Orbán-kormány alatt.
- Ön szerint túlértékelt-e a forint, és helyesek-e azok a kritikák, melyek szerint az export jövedelmezőségét rontja az erős forint?
- Az erős forint nem túl hasznos a magyar gazdaságnak, de nem lehet akaratlagosan 10-15 százalékkal gyengíteni a forintot. Egy olyan billegő, nem kiegyensúlyozott gazdaságban, mint a magyar, veszélyesek lehetnek a hirtelen akciók. Már megtapasztaltuk: nem olyan egyszerű a megoldás, hogy mondjuk 5 százalékkal arrébb tolják a sávot, és kész. Azonban valóban nem túl jó a magyar gazdaságnak, hogy a forint többször egymás után a sáv erős szélén tanyázott, ami az exportőröknek nagyon hátrányos, míg az importőröknek kedvező volt. Az olcsó import pedig a belföldi termelőket is rossz pozícióba hozta, sőt bizonyos gazdasági szegmensekben még ki is szoríthatta. Tehát az erős forint ronthatja a magyar gazdaság versenyképességét. 
Persze azt senki sem tudja, hogy milyen forintárfolyam lenne tökéletes. 250 és 270 között annyi számot mondtak már, hogy akár lottózni lehetne velük. A kamatokat csak tapogatózva lehet beállítani, az egyensúly szerintem így érhető el. A jelek arra mutatnak, hogy a környező kelet-európai országokhoz képest erős a forint, magas a jegybanki kamatszint. Igaz, az is tény, hogy az államháztartás egyensúlya - finoman szólva - kockázati tényező, nem is kicsi. Összetett és bonyolult kérdésről van szó, ezért ellenszenves számomra az a demagógia, amelyet mindkét oldalról hallok. 
- Több ellenzéki politikus nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy a Fitch Nemzetközi Minősítő Intézet Magyarországot befektetési területként A pluszról „sima” A-ra visszaminősítette.
- Nem történt tragédia, de egy jelzés arra, hogy a magyar gazdaság tendenciái nem megnyugtatóak, és nem hiteles a magyar gazdaságpolitika. Jelzés a befektetők felé arra nézve, hogy a gazdaságpolitika iránya nem teljesen jó. Tehát nem azt állítják, hogy rossz állapotban vagyunk, de ha így folytatjuk, akkor hamarosan leszünk. 
- Ugyancsak vitatéma, hogy lendületben van-e a magyar gazdaság, vagy éppen jelentősen lassul. A kormánypártok úgy érvelnek: az export várhatóan 13-15 százalékkal növekszik, és a növekedést megalapozó beruházások volumene 8-10 százalékkal emelkedik. Az ellenzék ellenben azt mondja: lassul a magyar gazdaság, növekednek a vállalkozásokat terhelő adók, ami lassítja a termelékenységet, az államadósság rontja a bizalmat. Ön hogyan vélekedik ezekről a kérdésekről?
- Megint az a helyzet, hogy nem lehet egyiknek sem igazat adni, bár szerintem ebben a dologban közelebb áll a kormányoldal az igazsághoz. Minél fejlettebb egy ország, annál nehezebb magas gazdasági növekedést produkálni, miközben alulról indulva a kis előrelépés is nagyobb arányúnak tűnik. Litvániában és Észtországban ezért olyan gyors a növekedés üteme. Másodsorban nem egyetlen év növekedése számít, hanem a trend, és az elmúlt öt évben Magyarország egyenletesen jó teljesítményt nyújtott. Harmadsorban az igazán lényeges dolgok közül a feldolgozóipari beruházások növekedéseit sorolnám első helyre.
Én is számháborúzok egy kicsit. 1998-ban a feldolgozóipari beruházások 24 százalékkal növekedtek, 1999-ben már csak 14-gyel, 2000-ben olyan 7 százalékkal, 2001 végén már mínuszba mentünk, 2002-re pedig mínusz 12-15 százalék volt a ráta. Tehát 1998 óta négyéves zuhanórepülést éltünk át, ehhez képest most egy erős föllendülés indult meg. Ahogy a zuhanórepülés előre jelezte azt, hogy a következő években baj lesz, ez a föllendülés némi optimizmusra ad okot. 
- A munkaerőpiacon milyen folyamatokkal számolhatunk?
- A munkanélküliség stagnálni fog, tehát nem fog látványosan csökkenni. Tudniillik hogyha minden jól megy, akkor a termelékenységnövelő területeken fognak a gazdaság húzóerői „megjelenni”. A modern üzemek viszont a racionális termelésszervezés miatt nyilván nem lesznek tömeges „létszámfölszívók”. Emellett, ha minden jól megy, akkor erősödik a létszámkontroll a közigazgatási szférában, ami ugyancsak azt jelenti, hogy kevesebb embert foglalkoztat ez a szféra. Bár mindezt részben ellensúlyozhatja a gazdaság és a termelőszféra föllendülése. 
Ami a reálbéreket illeti: a jelenlegi kormánykoalíció első két évében nagyon nagy arányú reálbér-növekedés történt. Ha el akarjuk kerülni, hogy a gazdaság recsegjen-ropogjon, akkor valahogy vissza kell térni az „addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér” elvéhez. Volt olyan év ugyanis, amikor a reálbér-emelkedés a termelékenység növekedését négyszeresen haladta meg. 
Az elmúlt 20-25 évben a fizetések között - például a pedagógusok vagy az egészségügyi dolgozók esetében - tradicionálisan kialakult egy negatív aránytalanság. Akármennyire is igazságtalan ez, nem lehet egy-két év alatt a problémát megoldani, mert beleroppan a gazdaság, és persze úgy sem, hogy eközben elmarad az érintett szektor hatékonyabbá tétele, ahogy mondani szoktuk, ha elmaradnak a reformok. 
- Összességében és tömören mit mondana a magyar gazdaság állapotáról?
- Amikor gyerek voltam, az atlétikai versenyeken a dobó- és a távolugró atléták eredményeit le sem mérték, ha volt olyan korábbi kísérletük, ami szemmel láthatóan sikeresebbnek bizonyult. Röviden azt mondták a bírák: „volt jobb”. A magyar gazdaságra vonatkoztatva ezt az egyéni csúcsot a Bokros-programot közvetlenül követő néhány év jelentette. Ahhoz, hogy „jobb legyen”, most nem a bérkonvergencia erőltetésére és a fogyasztás szárnyalására van szükség, hanem modernizáló beruházásokra, a megtakarítások növelésére és a pazarlás csatornáit elzáró szigorú racionalitásra. (Az oldalt Hazafi Zsolt állította össze)