Vissza a tartalomjegyzékhez

Tihanyi Péter
A győzelem íze

Kati néni a magyar sporttársadalom egyik legsikeresebb, ugyanakkor legvitatottabb alakja. Leghíresebb tanítványai az elmúlt évtizedben a világversenyek legnagyobb sztárjai voltak. Idén negyedik alkalommal kapta meg az év edzője címet.


Kati néni Fotó: Somorjai L.

- Az ön esetében milyen szakmák és miféle tapasztalatok eredőjéből vagy harmóniájából áll össze az a tudás, ami világklasszisokat nevel? Leginkább mi ön, a női lelkek ismerője, volt kajakos bajnok, pedagógus vagy egy kemény hajcsár?
- Ez mind együtt. De mégis majdhogynem megfogalmazhatatlan. Az edzéstervet keményen és pontosan behajtatom, de mikor lehajcsároznak, rosszul esik. Akkor tudok valakivel együtt dolgozni, ha mint embert is - jellem, karakter, habitus stb. - megismerem. Ez két-három év. Aztán vagy azt mondom, hogy nem, vagy azt, hogy igen. Rövid távon mindenki legszebb és legjobb oldalát mutatja, de hosszú távon a jó szerepet nem lehet eljátszani. Elfárad az illető és akkor tűnik ki milyen ő valójában. Ha a személyiségében a rossz van túlsúlyban, akkor nem foglalkozom vele. Mert alkalmatlan a munkára. 
- Nem tetszik túlragozni a dolgot?
- Egyáltalán nem. Tudja a nők egymással és egymás között nagyon gonoszak tudnak lenni, gonoszabbak, mint a férfiak. Pláne ha a másik versenyzőt a vetélytársuknak tartják. Igaz viszont, hogy dolgoznak, munkamániások, nem kell őket a vízbe udvarolni, mint a fiúkat, akik lustábbak. Én is nő vagyok, tudom miről beszélek. Csakhogy edző is vagyok. Volt három olyan versenyzőm, akit a semmiből gyúrtam világklasszissá. Ez a Kőbán Rita, Kovács Kati és a Janics Natasa. Nehezen mondom ki, Natasát leszámítva mindegyikükben csalódtam. Natasa nagyon őszinte. Ezt nem mondhatom el Ritáról, és a Katiban is csalódtam. 
- Katival mi volt a baj?
- Az, hogy engem hibáztat és okol, amiért Natasa megverte. De sok más versenyzőmmel is voltam így, akikből, ha nem is olimpiai bajnokot, de világbajnokot csináltam.
- Ha ez így van, nem lehet, hogy önnel van a baj?
- Hát nem. Képzelje el, felállnak a dobogó legfelső fokára a világbajnokságon, s utána még annyit se mondanak nekem, hogy köszönöm Kati néni. Ez a három szó valahogy nem tud kijönni a szájukon. Ahogy a világversenyeken kijönnek a csónakból, azonnal megrohanják őket a tévétársaságok és a jó édesanyjuktól a jó édesapjukig, a szomszédjuktól a szakosztályvezetőjükig mindent mindenkinek megköszönnek, de nekem még véletlenül sem mondják, hogy köszönöm. Natasában még nem csalódtam. Kislánykora óta dolgozom vele. Persze még nincs vége a közös pályafutásunknak, még minden megtörténhet. Ha nem fog elszállni, a következő olimpián akár három aranyat is elhozhat majd. Most például azért haragszanak rám, mert úgy gondolják, hogy direkt megverettem Kovács Katit Natasával. Én soha nem kivételezek senkivel, és nem csalok. Aki többet dolgozik edzésen, az valószínűleg jobb lesz. És ha valaki jobb a jónál is, akkor én azt fogom vinni. Mindig a lányok szemébe mondok mindent őszintén, de legtöbbször a saját érdekükben teszem. Haragot viszont nem tartok. 
- De gondolom, igénylik is az őszinteséget, hiszen adott esetben győzelemre segítheti őket.
- Nem igénylik. Egyik ember sem szereti, ha a szemébe mondják az őszintét. Van egy közepesnél gyengébb színvonalú versenyzőm, és én világbajnokot csinálok belőle. Egyesben még a bajnokság közelében se lehetne, de párosban sem. De én nem dobom el, mert látok benne fantáziát. És beültetem egy négyesbe, oda, ahova kell. És addig hajtom, addig taktikázom, addig morfondírozok, amíg ki nem eszelek egy olyan technikai és taktikai lépést, ahol olyan módon csiszolódik össze a hajóban lévő másik három ember tehetségével, hogy egymás legjobb erőit közösen fel tudják használni. Egybecsiszolom a másik hárommal. Az elsőt úgy kell csiszolni, hogy alkalmas legyen a másodikhoz és a harmadikhoz is. A legutolsót meg a legelső három technikájához, személyiségéhez kell alakítani. Legelőször a Natasát is negyediknek ültettem be, mert még gyenge volt, és olyan erős volt a személyisége, hogy az első üléseken szétrobbantotta volna a hajót. Most már bárhova tehetem, mindenhol fantasztikus. Igazi Jolly Joker. Egy csapathajóval a munka csodálatosabb, szebb, mint az egyéniben.
- Nagyobb kihívás és izgalmasabb feladat?
- Igen. És jóval nagyobb odafigyelés is. Mikor sikerül és együtt mozog a négy versenyző, egy célért hajtanak, és pontosan úgy megy a hajó, ahogy én azt megálmodtam, és nem tévesztenek, mert pontról pontra azt csinálják, amit a személyiségükre nézve kiagyaltam, az valami csodálatos dolog. Akkor ráadásul kimegyünk egy világbajnokságra, ott is tökéletesen csinálnak mindent, s közben a hajóban már benne van a gonosz. 
- Nem értem mire tetszik gondolni?
- Már menet közben is kiderül, hogy négyük közül ki a negatív személyiség. De a győzelemig még féken lehet tartani a benne lévő rosszat, ő is ugyanúgy hajt a közös célért, mint a másik három. Egészen odáig nem bomlasztja föl a csapatot, amíg célba nem érnek, és amíg a nyakukba nem akasztják az aranyat. Onnantól látványosan megváltozik, attól kezdve mintha kirobbanna belőle a fekély. 
- És azt tetszik mondani, hogy ezt a győzelem váltja ki?
- Igen. Már akiből kiváltja. Sokat gondolkoztam azon, vajon a győzelem melyik „íze” az, ami ilyen jellembeli változást idézhet elő. Egyszerűen megmételyeződik a hajó és az a négyes már soha nem fog tudni ebben a felállásban győzni. Natasa és Kati sem nevezhetők barátnőknek, hogy finoman fogalmazzak, de a személyiségükben, jellemükben a rossz nem tud kifejlődni, bármekkorát győznek is, pórázon tudják tartani. Ezért tudnak együtt dolgozni. 
- Kőbán Ritára hogy emlékszik?
- Rita, miután valamiért megsértődött rám, otthagyott, és átment máshoz edzeni, egy férfihez. Mondták sokan, hogy őrült vagyok, hogy elengedtem, hiszen felhoztam őt egy magas szintre, és most egy másik edzővel fogja learatni a babért. De azzal az edzővel egy év alatt annyira lenullázta magát, hogy semmit nem nyert. Ezek a versenyzők nem gépek. Külön egyéniségek. Mindenkihez külön terv kell a győzelemre. Azt, hogy kiből ki tudja kihozni a maximumot, személyiségfüggő, emberfüggő, tehetségfüggő, és nem kilóra megy. Szo-szo, Rita visszakönyörögte magát hozzám. Én beolvastam neki. Na most ezt úgy képzelje, hogy amikor én valakit helyreigazítok, akkor az helyre van igazítva. Nem pátyolgatom, nem simogatom, hanem kőkeményen megmondom, hogy mit csinált rosszul, és a cél érdekében mit kéne másképp csinálnia. Vagy elfogadja, vagy elválunk egymástól. Azt mondtam Ritának: elvállallak, de ha egyetlen egyszer akadékoskodsz, vagy nem azt csinálod, amit megbeszélünk, ha nem húzol az edzéseken teljes erőből, és ha bármikor is elkésel, és várni kell rád, azonnal faképnél hagylak. Így vállalod? Vállalta. A versenyzők hajlamosak arra, hogy ők irányítsák az edzőt, már aki ezt engedi. De hát a farok nem csóválhatja a fejet. Ez az egyetlen, amit soha senkinek nem engedek meg. Szerintem ennek köszönhetem a sikereimet. Rita mindenben betartotta a szavát, szinte kezes bárány lett alattam. Ekkor nyert először olimpiai távon egyest, és háromszoros világbajnokként jött haza. 


Kőbán Rita, Kovács Kati és Janics Natasa Fotó: MTI/Reuters

- A következő olimpián kiből lehet nagyobb bomba, Kovács Katiból vagy Janics Natasából?
- Ha Kati Pekingben ugyanilyen szinten teljesít, mint Athénban, vagy akár úgy, mint az előtte lévő évben, azzal még ugyanúgy fog tudni nyerni. Úgy érzem neki ez a plafon. Azt nem állítom, hogy Natasánál is ez lenne a plafon, ő lehet még ennél is bombasztikusabb, mint amit Athénban produkált. Huszonkét éves és sok van még benne. Ha még engedik, Pekingből szeretnék három aranyat hozni. Az nagy attrakció lenne, ilyet még senki nem csinált a világon. Egyesben arany, párosban arany és négyesben arany. Erre Natasa is képes lenne. Ő egyébként egy elég vad és öntörvényű sportoló, aki edzéseken fantasztikus munkára képes. Tehetsége és a sporthoz való hozzáállása olyan rafinált - ez számomra a legpozitívabb jelző -, hogy még engem is gyakran meglep. És hál’ Istennek nem féltékeny egyik versenytársára sem. Kati úgy edz, mint egy buldog. Gondolkodás nélkül megpróbálja százszázalékosan betartva megcsinálni, amit mondok. Natasát viszont mindig győzködnöm kell, hogy miért az a jó neki, amit én mondok. A nyári két arany után mindenki hívta őt, ő meg elment. Mondtam is neki, nem úgy állsz a munkához, mint ahogy azt Athén előtt tetted. Vigyázz, ki fogsz kapni, mert az ellenfeleid készülnek. Mert a te ellenfeled nem külföldön van, hanem melletted ül a hajóban, melletted úszik a medencében és melletted fejleszti magát az edzőteremben. Mert a te ellenfeled Kovács Kati. Őt kell megverned. 
- A csalódások vagy az önt ért támadások nem tették kicsit keserűvé vagy pesszimistává?
- Nem vagyok se csalódott, se pesszimista, inkább reálisnak tartom magam. Sokan valóban nagyon keménynek tartanak, és azt mondják, hogy félnek tőlem. 
De hát miért? Én ilyen vagyok és kész. Az eredményesség érdekében én mindenre hajlandó vagyok, még kompromisszumot kötök saját magammal, sőt mással is. de csak az eredményesség érdekében. Ha egy versenyző vagy egy edző valamit el akar érni, akkor megszállott következetességgel kell a számára kijelölt úton végighaladni, ha arról lelép, vagy lemarad, akkor lemarad mindenről. Azért már én is puhultam. Azt mondom a versenyzőimnek, ha nem akarod, nem csinálod, nem nekem csinálod, magadnak. Ti engem csak kihasználtok, én pedig hagyom magam kihasználni, és ebből jön az eredmény. 
Igen, vannak bizonyos dolgok és bizonyos pillanatok, amikor egyiknek többet megengedek, mint a másiknak, de annak megvan az oka, és a cél érdekében teszem, mivel nincs két hasonló versenyző. Én vagyok a főnök, és egy főnök azt enged meg a másiknak, amit jónak lát. Az a legrosszabb, mikor nem saját magukkal foglalkoznak, hanem a gondolataik állandóan a másik személy körül forognak. Ez a rákfenéje mindennek. Így a saját munkájára és eredményére nem fog tudni koncentrálni, ráadásul észre sem veszi. 
Az edzésekbe azért kell nap mint nap szinte belehalni, hogy a verseny könnyen menjen. Ha egy versenyzőnek van egy biztonságos tudása, visszaemlékezése arra, hogy az edzéseken mit produkált, és ha az ellenfeleit is tiszteli, és ha nem akar görcsösen nyerni, akkor nyerni fog.
- Ennyire fontos, hogy ne akarjon görcsösen nyerni?
- Ennyire. A görcsösség legfeljebb arra jó, hogy az edzéseken a holtponton nagyon akarjon túljutni. Ha többször átesik azon az élményen, hogy szinte meghal, de mégis továbbhúzza, és a végén még bele is erősít, akkor versenyen nem lesz görcsös, mert tudatosodik benne, hogy maximálisan fölkészült, és meg tudja csinálni, amiről szó van. 
Bóta Kingát élete első olimpiájára vittem, ezüstérmet nyert. Ezt nemcsak hogy nem köszönte meg, de szinte nem is köszön azóta, merthogy ő aranyat akart. Csakhogy az aranyat nem akarni kell, és nem is lehet kiérdemelni, azt meg kell szerezni. Méghozzá munkával. Kingáék valahol hibáztak, nem tettek bele annyi munkát. Ilyenkor azt mondom, nézz a tükörbe őszintén, hol lazítottál. Aki győz, legtöbbször önmagának tulajdonítja a győzelmet, és aki veszít - bár egy ezüst nem veszteség -, engem hibáztat. 
- Milyen pozitív hozadéka lehet egy élsportoló életében a győzelmek emlékének? 
- Aki megtanul profi módon edzeni és nyerni, olyan fokon átitatódik a profizmus szellemével, hogy a sportot abbahagyva bármihez is kezd majd - család, üzlet, karrier - sikeres lesz benne. Tudniillik ezek a tapasztalatok, ez a tudás, ami az embert sikerre viszi, a győzelem íze az élet minden területén ugyanígy hasznosítható.