Vissza a tartalomjegyzékhez

Szlazsánszky Ferenc
Soha ehhez foghatót nem láttam

- Mikor és hányan érkeztek Srí Lankára, és mi fogadta Önöket? 
- Január 29-én érkeztünk tíz fővel. Egy csapatvezető, öt orvos, két mentőtiszt és két mentőápoló. A legelső benyomásunk a szemétkupacok voltak. Romok, pozdorja, rengeteg háztartási hulladék, ruhadarabok. És hát a tetemek a romok alatt. Sok embert elvitt a víz, lehet, hogy őket soha nem fogják megtalálni. Hivatalosan 30 ezer áldozatot tartanak nyilván Srí Lankán, de az itteni egészségügyiek azt mondják, hogy ez a szám valószínűleg végül a duplájára emelkedik. 
- Mi az oka az áldozatok száma körüli bizonytalanságoknak?
- Alig egy hét telt el, és vannak olyan területek, ahová még el sem jutottak a mentőcsapatok. 


Göndöcs Zsigmond (balról az első) Fotó: MTI

- Tapasztalt pánikot, amikor megérkeztek?
- Egy pillanatig sem tapasztaltunk pánikot. Sem a fővárosban, sem a kárterületen. Az emberek teljesen nyugodtan viselkedtek, rendkívül kedvesek még azok is, akiknek a házát elvitte a víz. Fegyelmezettek, mindenki megpróbált a maga portáján mentést végezni, a romok alól ezt-azt előszedni, a ruháikat megszárítani. 
- Minek köszönhető, hogy ennyire nyugodtan viselik a tragédiát?
- Szerintem ezek egyszerű emberek, akik úgy gondolkodnak, hogy történt, ami történt, most meg kell oldaniuk a problémákat. Nem is nagyon vártak segítséget. 
A másik ok, hogy a pánikreakciók közül az egyik ismert jelenség a depresszió, amikor a krízishelyzetben tompulttá válnak az emberek. 
- Mihez kezdtek, amikor odaértek? 
- Jelképesen átadtam a helyi egészségügyi miniszternek a magyar Egészségügyi Minisztérium adományát, több ezer tífuszvakcinát. Nagyon megköszönte, és kérte, vigyük magunkkal és adjuk be a területen, ahol működni fogunk, mert nekik nincs már vakcinájuk. 130 kilométerre jöttünk a fővárostól délre, ezen a környéken kétmillió ember él, többnyire teljesen ellátatlanul. Közülük mintegy 45-50 ezren különböző menekülttáborokban. Igazából ezek a menedékhelyek nem valódi menekülttáborok, hanem buddhista templomok, kolostorok és iskolák körül összegyűlt kisebb csoportok. Százötven ilyen táborról tudok. Az emberek zömében buddhisták, azért is menekülnek sokan kolostorok közelébe. A lelki gondozásukat buddhista papok végzik.
Mi már az első nap beadtunk 400 adag oltóanyagot, és sok beteget megvizsgáltunk. Colombóban csatlakozott hozzánk a Baptista Szeretetszolgálattól egy orvos és egy ápoló is.
- A járványok hogyan függenek össze a víz okozta pusztítással?
- Nem közvetlenül a vízzel függenek össze, hanem a szociális helyzet romlásával. A katasztrófa következtében megszűnik a tisztálkodási lehetőség, emiatt sok betegség lábra kap. Mindenfajta víz, ami iszapot rak le, veszélyes, mert az iszapba különböző rovarok petéznek, melyek a betegségeket terjesztik. Ezen a területen a malária egyébként is gyakori. Ezenkívül, mivel nem megoldott az ivóvízellátás, koszos, szennyezett vízzel főznek, esetleg azt isszák, emiatt az összes olyan baktérium, amely gyomor- és bélbántalmakat okoz, könnyen az emberek szervezetébe kerülhet. Ez pedig egyenes út a járványhoz.


Túlélő a romok közt. Sokkoló látvány Fotó: Reuters

- Az itteni híradások szerint kolerajárvány van. Meg tudja ezt erősíteni? 
- Eddig semmilyen járványt nem tapasztaltunk, de még jöhet. Éppen ezért az elmúlt héten több mint 1500 beteget vizsgáltunk meg és kezeltünk, és több mint 3900 embernek adtunk oltóanyagot.
- Hol, hogyan zajlik a vizsgálat? 
- Az egyik rendelőt itt a bázison, a szállodában rendeztük be, a csoport másik fele pedig kisbuszokkal járja a táborokat. A táborokban asztalokat állítunk fel: az egyiknél a belgyógyászati, a másiknál a gyermekgyógyászati ellátás történik, a harmadiknál a sebkötözésekre kerül sor, a negyedik oltóhelyként szolgál. Helyi orvostanhallgatókat kaptunk kísérőnek, illetve tolmácsnak, mivel nem mindenki beszél angolul, csak szingalézül. Egyébként rendkívül kedvesek az emberek, fegyelmezetten kivárják a sorukat. Pedig találkoztunk olyan személlyel, akinek hét gyermeke halt meg a szökőárban. 
Higgye el, kollégáimmal együtt voltunk már egy-két szörnyű katasztrófa helyszínén, de megdöbbentünk az itt tapasztalt pusztításon. Soha ehhez foghatót nem láttam. 
- Állítólag a kint tartózkodó segélycsapatok tagjai közül többeket annyira sokkoltak a látottak, hogy nem tudtak munkába állni. 
- Én is látom a kollégáimon, hogy megviselte őket a pusztítás. Pedig mi elég edzettek vagyunk, hiszen az Országos Mentőszolgálat tagjaiként mindenfajta szörnyűséggel találkozunk a napi munka során. De szerencsére a csapat még lelkileg is egyben van. Egyébként egy ilyen helyen öt-hat napnál tovább nem lehet dolgozni. Hamarosan mi is kivonjuk az egységet. 
- Minden gyógyszert felhasználtak?
- Nem, egy részük megmaradt, de ezt természetesen itt hagyjuk a helyi orvosoknak. Egy másik probléma egyébként éppen az, hogy az áradat a helyiek otthon tartott gyógyszereit is elmosta. És errefelé nagyon sok a krónikus beteg, a tüdőbetegek nagy száma különösen meglepő volt. Mivel már több mint egy hét telt el a katasztrófa óta, az asztmások, szívbetegek, magas vérnyomásosok, cukorbetegek a gyógyszereik hiányában kezdenek komoly betegekké válni. A mi fő feladatunk az volt, hogy áthidaljuk azt az időszakot, amíg talpra áll az itteni egészségügyi rendszer. 
- A környék milyen állapotban van? Működik a tömegkommunikáció, egyáltalán, van áram? 
- Igen, már van áram, működik a televízió is. A fontosabb utakat megtisztították, hogy gyorsabban haladhassanak a segélyszállítmányok, de a tengerpart egy része még mindig járhatatlan. Ezen a területen még békeidőben is szörnyű állapotok vannak, nemhogy most. Srí Lankán tradicionálisan a vasút a fő közlekedési eszköz, de a szökőár még a vasúti síneket is meggörbítette. 
Úgy hallottuk, politikai feszültség is kialakult az országban. Emellett gyerekeket rabolnak el, és nőtt a bűnözés. 
- A vallásos emberek nem keresnek természetfeletti okokat a katasztrófával kapcsolatban?
- Elterjedt a helyi lakosság között a hír, hogy a szökőár egy dologban nem tudott kárt tenni: a Buddha-szobrokban. A szobrok üvegfal mögött vannak, és az üvegek be sem törtek. Egyébként sokan valamiféle büntetésnek tartják a történteket.