Vissza a tartalomjegyzékhez


Madárnevek a Paskállakóparkban

Zuglói ornitológusok megállapítása szerint a Rákos-patak, Szugló utca és Mogyoródi út közötti másfél kilométeres szakaszt övező parkos területen kb. 70 madárfaj figyelhető meg. A Paskál-lakópark beruházói mindezek alapján döntöttek arról, hogy az itt épülő lakóházakat a hely jellegzetes madarairól nevezik el. A december végi keresztelő során az első „fecskéket” tehát, azokat az épületeket, amelyek már fogadják a lakókat, Fecske-háznak, illetve Gólya-háznak nevezik el. Hamarosan elkészül a Szalonka-, Jégmadár-, Pityer-, Gyurgyalag-ház is. A Budapest legnagyobb beruházásaként épülő 1350 lakást és szolgáltató létesítményeket magába foglaló lakópark a legzöldebb területe lesz a városnak. A házakban a lakásválaszték szinte korlátlan: vannak bennük kis garzonok, nagy négyszobás lakások, de 210 nm-es, tetőteraszos, luxusapartmanok is. (P. R.)