Vissza a tartalomjegyzékhez

Kalmár Erika
Újabb forrás a civileknek

A Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) mind a 11 kollégiuma (munkacsoportja) kiírta újabb pályázatait december elejéig az első kör után kasszájukban megmaradt pénzre. A most szétosztható, összesen több mint 1 milliárd forintért szállhatnak ringbe a civilek. A Nemzeti Civil Alap gazdálkodásának az alapja az az állami támogatás, amely az állampolgárok által az adójukból felajánlott egy százalékkal megegyező összeget jelent. Ez a tétel az idén a civil szervezetek saját pályázati rendszerében 7 milliárd forint.

A regionális kollégiumok pályázatain elnyerhető működési költségek támogatása mellett ismét lehet pályázni különböző programokra is: civilek közti együttműködésre, konferenciák, nemzetközi programok szervezésére, egyszázalékos kampányok támogatására, kommunikációra, stb. A pályázati kiírások eltérő időben jelentek meg, ezért a beadási határidők is különbözők. A legközelebbi 2004. december 15., illetve december 18. A közeli időpont ellenére érdemes elkészíteni és beadni a pályázatot. Valamennyi kollégium írt ki pályázatokat, az utolsó kiírások beadási határideje 2005. január első napjaira esik, így még érdemes áttekinteni a lehetőségeket akár részletesen is a honlapon. 
Kevés szervezet ismeri az 1 plusz 1 százalékos felajánlások kampányainak támogatására kiírt pályázatot. Igaz, hogy lapzártánk után, december 8-án lejárt a beadási határidő az 500 ezer forint támogatásra, de érdemes figyelemmel kísérni a honlapot, hiszen újabb kiírás várható abban az esetben, ha nem fogy el minden pénz.
A civil szervezetek megismerhetőségét, kommunikációját segíti a Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium, mely 800 ezer forintos támogatásra írt ki pályázatot. 
A magyarországi civil szervezetek nemzetközi jelenlétének erősítése, együttműködés és cserekapcsolatok támogatása, a határmenti és határokon átnyúló civil kapcsolatok támogatása a célja a Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiumánál megpályázható 2 millió forintnak.
A NCA Civil Önszerveződés, Szakmai és Területi Együttműködés Kollégiumánál 3 millió forintra nyújtható be pályázat új együttműködések kialakítására és fejlesztésére, érdekképviseleti és egyéb hálózati rendszerek létrehozására.