Vissza a Hetek archívum borítólapjára
VIII. évfolyam, 48. szám, 2004. november 26

Belpolitika

Sebestyén István
Több sebből vérző kérdés

A december 5-ei ügydöntő népszavazáson nemcsak a kettős állampolgárságról, hanem az úgynevezett kórház-privatizációról is szavazhatnak a választópolgárok. A feltett kérdés egészségügyi és jogi szakértők szerint egyaránt értelmetlen és szakszerűtlen, sőt jó esély van rá, hogy a szavazás után alkotmányjogászok vitatkoznak majd azon, hogy miről is született döntés. Ugyanakkor a felvetett téma, a magyar egészségügy helyzete, konszolidációjának lehetősége és mikéntje megér egy vitát.


Munkatársunktól
Mégis zsebrádió

Másodfokon is pert nyert a Hetek a Magyar Rádióval szemben. A közszolgálati médium lapunk ellen benyújtott sajtó-helyreigazítás iránti keresetét első fokon a Fővárosi Bíróság utasította el, majd a fellebbezés után a Fővárosi Ítélőtábla is. A jogerős ítélet szerint a Hetek augusztus 6-ai számában megjelent című cikk egy valóságos tanulmány megállapításait foglalta össze, az abból levont következtetés pedig nem sérti a véleménynyilvánítás szabadságát. 


Somorjai László
Mocskos szájú diákok

A diákok között egyre népszerűbb a trágár szóhasználat - állítja Szilágyi Gyula szociológus. A Megbukott az iskola? című könyv szerzőjének becslése szerint egy ötödikes diák 112-szer, egy nyolcadikos pedig 1180-szor mondja ki naponta a „b”-vel kezdődő mocsokszót a tanintézetekben. A tendencia igaz - ismerte el több iskolaigazgató - azonban a képlet nagyon vegyes: léteznek elitiskolák, ahol a durva kiszólások száma minimális vagy akár nulla. „Az országosan jelentkező tendencia viszont joggal veti fel a konzervatív nevelés létjogosultságának kérdését a manapság divatos liberalizációval szemben” - mondta lapunknak egy jó hírű fővárosi gimnázium igazgatója. 


Szobota Zoltán
Feszült kapcsolatok

Hazugság lenne azt állítani, hogy a kormány és a tradicionális felekezetek között dúló svédtorna a nyugvópont felé közelítene. Annak ellenére, hogy a politikai oldal egyre több gesztussal igyekszik kielégíteni a klérus költségvetési követeléseit, az egyházi fél - maga mögött tudva a Fidesz támogatását - még a látszatra sem ügyelve szállt be teljes gőzzel a népszavazási kampányba. Az alábbiakban az elmúlt hét ide vonatkozó eseményeit tekintjük át.


Életmód

Makki Marie-Rose
Ne verj, nevelj

Megütheti-e a gyermekét a szülő? A most készülő, családon belüli erőszakról szóló törvény nélkülözhetetlen eleme annak pontos tisztázása, mit is értsünk fizikai bántalmazás alatt. Úgy tűnik, a jogalkotók a kérdés egyszerűbb végét megragadva bárminemű testi fenyítést ebbe a kategóriába kívánnak sorolni. Az elképzelésről a közeljövőben a parlament elé kerülő módosító indítvány egyik szakértőjével, Herczog Mária szociológussal beszélgettünk. 


Fókusz

Hazafi Zsolt
Elő a listákkal

Szinte meg sem száradt a tinta Kondor Katalin rádióelnök lapunkhoz eljutatott levelén, melyben a „Dagadó ügynökbotrány - Most jön a java” című cikkünk rá vonatkozó részét sérelmezte, amikor is újabb ügynökbomba robbant. A szakma koronázatlan királyként ismert Molnár Gál Péter (MGP) színikritikusról, a Népszabadság emblematikus szerzőjéről derült ki, hogy szó szerint jelentős személyiség. Vagy legalábbis évtizedeken keresztül az volt. MGP lebukásával elmondható, hogy a közélet szinte minden szegmenséből - politika, média, élsport, rockkultúra, színház - kerültek elő titkosügynökök. Kivéve egy területet: az egyházak világa továbbra is átvilágítatlan maradt. Egy MDF-es politikus minapi nyilatkozata szerint azért nem szabad átvilágítani az egyházi vezetőket, mert az „az egész intézményrendszer összeomlásához vezethet”. 


Hazafi Zsolt
Ki tudja, kikben fogunk még csalódni

Bujtor István:


Gazdaság

Major Nóra
Határokon túli számháború

Továbbra sem csitul a számháború a kettős állampolgárság gazdasági hatásait illetően. Érveit mindkét oldal szakértői hatástanulmányokkal igyekeznek alátámasztani: az eredmények azonban fényévnyi távolságra vannak egymástól. Míg a kormány 800 ezer betelepülő esetén évi 502 milliárd forint többletteherrel kalkulál, addig a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elemzése - hasonló létszám esetén - közel 85 milliárdos haszonra számít. Szakértők szerint lehetetlen igazságot tenni, hiszen a kettős állampolgárság kérdése valójában nem a számokról szól. 


Papp Levente
Hiteltelen hitelek

Sokak számára könnyű csábítás az áruvásárlási hitel: kevés pénzzel gyorsan hozzá lehet jutni tévéhez, DVD-hez, autóhoz és egyéb portékákhoz - ám kevesen számolnak utána, hogy a 30 százalék feletti kamattal milyen terhet vállal ezzel magára az adós. Hamar elillan az új autó illata, de a magas törlesztőrészlet megmarad, ráadásul már reklámozzák a legújabb modellt, ami szebb és 15 lóerővel erősebb a mostaninál. Mire kifizetjük a digitális kamera és a plazmatévé utolsó törlesztőrészletét, addigra már feleannyiba kerül egy másik, aminek kétszer nagyobb a képfelbontása. A lakossági hitelek okozta eladósodás egyre nagyobb méreteket ölt Kelet-Európában, így hazánkban is, de meglepő módon az USA és Nyugat-Európa lakossága is nyakig ül a fogyasztói hitelekben. Pedig mindenki számára ismeretes az alapszabály: ne költs többet, mint amennyi pénzed van. 


Kardos Anikó
Fogadja őszinte részvényem

Vegyes képet, jellemzően mérsékelt csökkenést mutattak a világ vezető részvényindexei a héten. Amerikában a várt 0,3 helyett 0,6 százalékos inflációs adat látott napvilágot, és folytatódott a dollár soha nem látott mértékű gyengülése, kedden délután már 1,31 dollárt kellett adni egy euróért. A dollár gyengülését megsínylették az európai exportőrcégek, különösen az autógyártók reagáltak nagyobb mértékű eséssel. Szintén a dollár leértékelődésének folyományaként emelkedtek a nyersanyag-árak, az arany jegyzése 16 éves csúcson időzik. Óvatosságra intette a befektetőket az IMF e héten napvilágot látott prognózisa, melyben 4,3-ról 4 százalékra csökkentette a világgazdaság jövő évi növekedési kilátásait. 


Háttér

Mérő Miklós
Puskák a színpadon

Valóságos diplomatainvázió volt a héten a közel-keleti térségben. A sort Colin Powell távozó amerikai külügyminiszter nyitotta, aki búcsúlátogatásra érkezett Jeruzsálembe, illetve Ramallahba. Powell pontot akart tenni négyéves, igyekezettel teli, ám nem túl sikeres közel-keleti tevékenysége végére. Utoljára szólította fel Ariel Saron izraeli miniszterelnököt és Mahmud Abbászt, a volt palesztin miniszterelnököt, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet új elnökét arra, hogy - immár megszabadulva Jasszer Arafattól - a lehető leggyorsabban újítsák fel a béketárgyalásokat, s hogy mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy zökkenőmentesen bonyolódhassanak le a január 9-re kiírt palesztin választások. 


Bányai László
Csak a tenger győzte le

Hetvenöt éves korában elhunyt Rafael „Raful” Eitan tábornok, Izrael volt vezérkari főnöke. A legendás parancsnokot az asdódi kikötő egyik mólójáról sodorta el egy óriási hullám, miközben telefonált. A keresésére indult mentőhelikopter már csak a holttestét tudta a fedélzetére venni. A sors iróniája, hogy a valamennyi arab-izraeli háborút végigharcolt katona élete úgy ért véget, ahogy Izrael ellenségei az egész néppel végezni szeretnének: a tengerbe szorítva, hullámok közt.


Bugár Árpád, Pozsony
A Magas-Tátra oda van

Az elmúlt héten orkán csapott le Szlovákiára, amely szinte a földdel tette egyenlővé a Magas-Tátra nagy részét. A képes tudósításokban a hajdan gyönyörű fenyőerdők helyén holdbéli táj látványa sokkol, a szakemberek környezeti katasztrófáról beszélnek, melynek következményei még beláthatatlanok. 


Hetek-összeállítás
A nyolcadik csapás

Hatalmas sáskaraj lepte el Izrael déli részét az elmúlt napokban. Az Egyiptom felől érkező rovarok jelentős károkat okoztak az izraeli-egyiptomi határ mentén. Eilat lakói is arra ébredtek egyik reggel, hogy kertjük zöld füvét különös vörös „takaró” lepte be.


Hit és értékek

Benke László
Válsághangulat a Vatikánban

A hetvenhét éves Joseph Ratzinger bíboros személyében a múlt hétvégén a pápai trón egyik legesélyesebbnek tartott várományosa intézett támadást az elvilágiasodott Európa ellen. A Hittani Kongregáció prefektusa a La Repubblica című olasz napilap hasábjain a kontinensen a keresztény kultúra rovására eluralkodott „agresszív és időnként egyenesen intoleráns szekularizmus” miatt fejezte ki aggodalmát. A nyilatkozat nyomán kialakult viták viszont rámutatnak, mennyire megosztott az egyház a „válságkezelés” mikéntjében. 


Hack Péter
Megtorpedózott alapigazságok

„Vajon igaz dolog-e Isten előtt, rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg! Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.” (Csel. 4,19-20) Olvashatjuk az Apostolok Cselekedeteinek könyvében Péter és János apostol szavait, amikor a korabeli vezetők el akarták tiltani a korai egyház képviselőit attól, hogy Jézus nevében tanítsanak.


Külpolitika

Vagyim Arisztov
Válságba sodort Ukrajna

Az ukrán választási bizottság hivatalosan is bejelentette, hogy Viktor Janukovics nyerte meg az elnökválasztást. Ezzel azonban lényegileg elvágta a kompromisszumos megoldás útját, míg az utcán polgárháború felé sodródnak az események. Azonban Viktor Juscsenkó is elnöknek kiáltotta ki magát, függetlenül attól, hogy a hivatalos adatok szerint alulmaradt a választáson. Ezen a véleményen van Ukrajna lakosságának gyakorlatilag a fele, amely ebbéli véleményét konkrét tettekkel is alátámasztja. Már a választások másnapján Janukovics győzelmének kihirdetését követően Nyugat-Ukrajna kijelentette, hogy az ő elnöke Viktor Juscsenko. Lvov városa - mely gyakorlatilag (és nem hivatalosan) Nyugat-Ukrajna központja - a városi tanács soron következő ülésszakán lépett fel a Kijev által képviselt központi hatalom ellen. Ezzel elindult a láncreakció.


Busa Viola
Kettős játék

Az EU három tagországával folytatott tárgyalásai nyomán Irán néhány hete bejelentette, hogy ideiglenesen felfüggeszti urándúsító tevékenységét. Bár az európai partnerek remélik, hogy gazdasági és politikai ajánlataikért cserébe sikerül majd Teheránt rávenniük atomprogramja végleges feladására, az Egyesült Államok és Izrael szkeptikusan reagáltak a fejleményekre. A „gonosz tengelyéhez” sorolt országra egyre nagyobb figyelmet fordító Bush elnök várhatóan kitart majd azon korábbi kijelentése mellett, mely szerint amíg ő az Egyesült Államok elnöke, addig Iránnak nem lehet atomfegyvere. Teherán viszont időközben bejelentette, teljes mértékben nem adja fel nukleáris terveit. 


Lukács András
Piszkos bombák fenyegetik Európát

Bár a világ biztonságosabbá vált a héten azáltal, hogy Irán felfüggesztette az urándúsítást, nőttek az aggodalmak Európa biztonságát illetően. Európai titkosszolgálati forrásokra hivatkozva a német Der Spiegel magazin arról számolt be, hogy az al-Kaida „piszkos” bombák bevetését tervezi Európában. A brit ITV News beszámolója szerint pedig az angol biztonsági erők „szeptember 11.” típusú akciókat hiúsítottak meg. 


Hetek-összeállítás
A megátalkodott orvos

Josef Mengelétől származó, korábban nem ismert levelek és naplójegyzetek kerültek elő Sao Paulóban egy rendőrségi raktárból. Az írások arról tanúskodnak, hogy a rettegett náci orvos, aki több százezer ember haláláért volt felelős, semmit nem bánt meg tetteiből, és élete végén is kitartott fajvédő nézetei mellett. 


Riport

Szarka Lajos
Az arcképrajzoló harca

Hévíz, Vörösmarty utca 122. Régi típusú, de rendesen kinéző, kertes családi ház, Kránicz Árpád arcképfestő és felesége, Rózsika néni lakóhelye. Kedvesen fogadnak, Rózsika néni kávét főz, Árpi bácsi pedig időnként nyög egyet, amikor a fájdalom a lábába és a gerincébe hasít. A szétomló kávéillat lassan betölti a kis verandát és a fekete nedű hörpölgetése közben kibontakozik egy rendkívüli, tanulságos élet története.


Sport

Uzoni Simon Péter
Klinsmanntól várják a felemelkedést

1990-ben a német válogatott volt a világbajnok. Tizennégy évvel később pedig krízishelyzet alakult ki a Nationalelf háza táján. Az Európa-bajnokság után a német sajtó uborkákhoz hasonlította a játékosokat. Sokakban felmerül a kérdés: mit rontottak el? Ha nem is mindenki, de a válogatottat akkoriban irányító Franz Beckenbauer mindenképpen úgy érezte, hogy az 1990-es év a német válogatott aranykorszakának kezdeti dátuma. A berlini fal leomlásával Kelet-Németország legjobbjaival bővült ki a válogatott, és a Császár kijelentése - miszerint a német válogatott hosszú időn keresztül legyőzhetetlen lesz - sem hangzott ostobaságnak. Az idei portugáliai kontinensviadalon viszont már a csoportmérkőzések után búcsúztak az egykori világverők.


Petrovánszki Zoltán
A tojáslabdás foci magyarjai

Az Egyesült Államok történelmének tanulmányozása során sokszor bukkan fel olyan magyar származású ember neve, aki az élet valamely területén kiemelkedőt alkotott. Így van ez a sport esetében is, a tojáslabdás foci históriás könyvében is több egykori honfitársunk neve megtalálható. Steve Mayer (Mike István), Pete és Charlie Gogolák, vagy éppen Lou Groza nevét is a mai napig tisztelettel emlegetik a tengerentúlon. Négyen azonban még rajtuk is túltettek, őket kimagasló érdemeik elismeréseként az NFL Hírnév Csarnokába is beválasztották.


Munkatársunktól
Gerától hangos Anglia

„Magyarország legjobbja tüzet hozott a West Bromba” - ezzel a címmel közölt cikket Gera Zoltánról a tekintélyes labdarúgószaklap, a World Soccer a napokban. Az egészoldalas írást jegyző zsurnaliszta szerint az angol élvonalba most újból feljutott WBA-nak éppen ilyen technikás játékosra volt szüksége, mint a magyarok csapatkapitánya.


Szabadidő

Takács Gabriella
Az ész a fontos

(Tímár Krisztina, a Szőke Nők Mozgalma a Negatív Megkülönböztetés Ellen csoportosulás szóvivője)


Tesztelhető élelmiszer-minőség

Könnyen megelőzhető lett volna a paprikabotrány, ha egy újonnan kifejlesztett minőségellenőrző programot, az úgynevezett QMS-t alkalmaztak volna a gyártók, forgalmazók. Ezt az új számítógépes programot az Axis Consulting Kft. dobta a piacra. A program segítségével rögzíthetőek a gyártási vagy szolgáltatási folyamatok kulcsparaméterei, az áttekinthető adatfeldolgozás segítségével pedig elemezhetőek a folyamatok, illetve kiszűrhetővé válnak a minőségbiztosítás szempontjából kritikus pontok. A QMS (Quality Monitoring Software) program különösen hasznos az élelmiszerek előállítása során felhasznált alapanyagok eredetének és minőségének igazolására, követésére. A program segítségével akár egy málnaszem teljes útja - visszamenőleg is! - végigkísérhető a szüreteléstől egészen addig, amíg egy negyvendekás vegyes gyümölcskeverékben meg nem jelenik egy élelmiszerbolt polcán. (P. R.)


Az év vállalata a Körte Organica

Az idei Év Vállalata Díjat kis- és középvállalat kategóriában az úgynevezett élőgépes biológiai szennyvíztisztítási technológiájáról ismert Körte-Organica Rt. nyerte el. A környezetvédelmi cégnek a rangos elismerést a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület által a napokban rendezett konferencián adták át. A pályázati úton elnyerhető díj kritériumai egyebek között a stratégiai gondolkodás, a vállalkozói szellem, az újításra, fejlődésre való készség, valamint a felkészült és kreatív vállalati menedzsment működése volt. (P. R.)


Laci bácsi konyhája

Benke Laci bácsi négyszeres olimpiai bajnok, legendás mesterszakács és mestercukrász, többek között a Gundel Étterem volt séfhelyettese és a Gundel Károly Vendéglátó Technikum egykori tanára. Akik nemcsak elképzelni, hanem látni is szeretnék, miként készülnek el Laci bácsi remekművei, együtt főzhetnek vele a televízión keresztül. Műsora a Magyar ATV-n látható minden hétköznap reggel 8.10-től 8.20-ig és 12.45-től 12.55-ig, vasárnaponként pedig 13.05-től 13.35-ig. 


Programajánlat

Auschwitzi falak címmel Rajk László kiállítása december 12-éig látható az N&n Galériában. (VI., Hajós utca 39.) 


Színes

Traumás demokraták

Egyre növekszik a John Kerry választási vereségére depressziósan reagáló tömegek száma. A jelenség mármár a pszichológiatudomány tárgykörébe is beírta magát. A demokrata exelnökjelölt alulmaradása a választási küzdelemben új lélektani problémát hívott életre, amelyet a naprakész amerikai Egészségügyi Szövetség már el is nevezett választás utáni traumának. A tünetegyüttesnek köszönhetően a páciensek haragosak, reményvesztettek, mérgesek, egyesek életuntan bámulnak a levegőbe, míg mások már szülőhazájuk elhagyását is fontolgatják. 


DUMA PLÁZA

Aki a portással birkózik, az maga is portás lesz. (politikai mondás)


Cápatámadás – delfinvédelem

Rob Howes, a parti őrség helyi tagja két munkatársával és 15 éves lányával, Niccyvel az új-zélandi Északi-szigeten, Whangareihez közel fürdőzött a tengerben. „Egyszer csak azt vettük észre, hogy néhány delfin úszik oda hozzánk, és egyre szorosabbra vonja a gyűrűt körülöttünk: szabályosan összetereltek bennünket” - emlékszik vissza Howes. 


Vitatott hatóanyagok

Egyre több vásárlónál váltanak ki egyes kozmetikai készítmények allergiás tüneteket és egyéb rendellenességeket. Az Ökoteszt kozmetikumlistáját kézben tartva az egészségét szem előtt tartó fogyasztó könnyen ellenőrizheti, vajon a megvásárolni kívánt kozmetikum tartalmaz-e problémás hatóanyagokat vagy sem. 


Súlyos utazóközönség

Felmérések szerint évente több százmillió dollárnyi extra üzemanyagba kerül az egyre inkább túlsúlyossá váló amerikai utazóközönség légi szállítása a repülővállalatok számára. A kilencvenes években átlagosan 4,5 kilogrammal nőtt a felnőtt lakosság átlag testsúlya, amely a növekvő üzemanyagárakkal karöltve mintegy 275 millió dolláros érvágás az amúgy is gondokkal küszködő társaságok számára.


Újabb örökös

Újabb év, újabb örökös. Egy ötgenerációs brit család „matriarchájának” volt oka a számolásra, amikor a múlt héten újabb kis jövevény érkezett a családi fészekbe. A most világra jött ükunoka mint kilencvenharmadik leszármazott, passzol Kathleen Harvey életkorához is. A kilencvenes éveiben járó hölgynek ő a harmadik ükunokája öt héten belül, de ötvennégy éves lányával, Tanya Dohertyvel egyetértésben megállapították, hogy számára ő legalább annyira különleges, mint az őt megelőző kilencvenkettő „előd”.


A dán királynőt Japánban egy robot fogadta

II. Margit dán királynő nemrég Japánba látogatott, ahol egy robottal karöltve egy kis jókedvet csempészett a dánok szívébe. Asimo már egy jó ideje Tokió egyik híressége. A több nyelven is beszélő fehér robot bemutatót tartott az uralkodónak. Egy lábon állt, belerúgott egy labdába és még egy csokor virággal is kedveskedett az uralkodónak. A királynő minden szabályt felrúgva fülig érő szájjal rázott kezet az 1 méter 20 centis udvari bolonddal.


A Munkaerő Saga

354 megkérdezett közül csupán 26 százalék volt maradéktalanul elégedett kollégáival - derül ki a német Junge Karriere üzleti magazin aktuális közvélemény-kutatásából. Ám a munkatársak 38 százalékban nem rokonszenveznek saját kollégájuk szagával, míg a többiek, lehetnek úgy 15 százaléknyian, nehezen viselik a munkatársak túlontúl bizalmaskodó mentalitását. A német munkaerő további 14 százaléka pedig a rendetlen íróasztaloktól irtózik. (Reuters -T. G.)


Mi van a képen?

3. Megszédült vásárló hallucinációja a plázában 4. Jelenet A nagy zabálás című filmből