Vissza a tartalomjegyzékhez

M. Tarik Demirkan
A török–iraki konfliktus

Az al-Dzsazíra által közvetített képsor felborzolta a kedélyeket Törökországban. Egy török kamionsofőr térden állva, békésen várta, hogy a túszszedők végigolvassák az ítéletet. A tekintete mutatta: nem érti, amit az emberrablók arabul mondanak, de szemmel láthatólag nem rettegett.

Valószínűleg egy pillanatra sem gondolt arra, hogy megölik, hiszen ezeket a túszejtőket „iszlám felkelőknek” tartják Irakban, sőt sokszor Törökországban is. A török munkás valószínűleg azzal nyugtatta magát, hogy az „iraki felkelők” ugyanúgy iszlám hitűek, mint ő saját maga, tehát nem fogják bántani.
Azután a hóhérok „Allah u Akbar” kiáltással nekiestek a megkötözött töröknek, és szabályosan lefejezték. Ez a pillanat sokkoló volt a török közvélemény számára. Mert a tévéhez eljuttatott kazettán az addig felolvasott arab szöveg érthetetlen volt, de a lefejezésnél már mindenki értette a kiáltást, hiszen a törökök is arabul imádkoznak: „Allah u Akbar” azt jelenti, hogy „ Allah a legnagyobb”. Világos volt tehát, hogy valakik Allah nevében lemészároltak egy törököt, aki szintén Allah-
ban hisz!

A lista élén 

A szakemberek szerint ez a történet Törökországban sokat változtatott az iraki helyzet megítélésén. Addig nagyon sokan szimpatizáltak az iraki felkelőkkel. Sokan az Egyesült Államokkal, sőt az egész nyugattal szembenálló felkelőknek tartották őket, akik jogosan védik az iszlám szent földjét. Tavaly, az iraki háború kezdetekor, a török nép kétharmada ellenezte a háborút. Hasonló támogatást szerzett az iszlám színezetű Tayyip Erdogan kormánya, amikor közzétette, hogy nem akar részt venni az iraki háborúban. Abban az időben kölcsönös volt ez a szimpátia. Sok iraki számára Törökország a nyugati világhoz közel álló, de ennek ellenére testvéri országnak számított.
Ez volt a múlt. Az eddigi emberrablások statisztikája szerint az Irakban túszul ejtett külföldiek közül minden negyedik török volt. Április óta az iraki emberrablók 150 külföldit raboltak el, köztük 37 török állampolgárt. Bár 23 török túszt a tárgyalások után szabadon engedtek az emberrablók, de közben öt törököt kivégeztek. Ezzel a törökök az Irakban elrabolt külföldiek listáján az élen szerepelnek. 
Mi változott meg? Az iraki ellenálló szervezetek és az Irakban szervezkedő politikai irányzatok miért vették célba az északi, szintén iszlám hitű szomszédot? 

Naponta kétezer teherautó

Törökország számára hagyományosan sokat jelentett Irak szomszédsága. Az olajban gazdag, de ipari és fogyasztási cikkekben hihetetlenül szegény ország paradicsom volt a török feldolgozóiparnak. Ezért Ankara még a Szaddám-rezsim idejében is nagyon figyelt arra, hogy megmaradjon a jószomszédi viszony a két ország között. A nemrég napvilágot látott dokumentumok szerint Törökország még az első öbölháborút követő embargó idején is közel félmilliárd dollárnyi árut szállított Iraknak, és ennek fejében kőolajat kapott.
A szövetséges erők tavalyi beavatkozási terveiben eleinte szerepelt az északi, azaz törökországi front nyitása is, de végül Ankara ügyesen lavírozva, az utolsó pillanatban visszalépett, és távol tudott maradni az összecsapásoktól. Ankarának más volt a terve: kimaradni a katonai invázióból és készülni a gazdasági terjeszkedésre. Ahogy Bagdad a szövetséges erők kezébe került, és elcsendesültek az első katonai hullám összecsapásai, a török gazdaság máris nyomult: főleg északon, a kurd területeken minden nagyváros megtelt török árukkal. Az évek óta a szó szoros értelmében éhező irakiak pedig vettek mindent, ami a polcokra került. A pénzzel nem volt gond, hiszen a bőséges olaj ott folyt a kutaknál, gazdátlanul. Szabad volt a pálya, lehetett vásárolni kőolajat a világpiaci árak töredékéért, csak oda kellett menni! Hirtelen nagyon zsúfolt lett a török-iraki határ. Jöttek az áruval telerakott török teherautók dél felé, és mentek a kőolajjal töltött török tartálykocsik észak felé. Naponta több mint kétezer szállítójármű lépett az iraki területekre, ami természetesen nagy gazdasági pezsgést hozott a térségbe. Ráadásul Törökország ezáltal kiépített egyfajta függőségi viszonyt, és egy erre épülő stabil gazdasági környezetet, amelyhez hasonlót az Egyesült Államok és szövetségesei a katonai harcok árán sem tudtak létrehozni.
A török sikernek a térségben volt egy ellendrukkere: Irán. Történelmük folyamán a két ország között mindig is folyt egyfajta harc azért, hogy ki lesz a térség regionális nagyhatalma. A hasonló adottságokkal rendelkező két ország között úgy tűnt, hogy Törökország van előnyös helyzetben. Hiszen gazdaságilag sokkal előbbre tartott, és jobb kapcsolatokkal rendelkezett a nyugati világgal, mint a konkurens Irán - nem szabad azonban elfelejteni, hogy Irán más fegyverekkel rendelkezett: ezek a fegyverek, amelyekre az „iszlám forradalom” éveiben tett szert, a környező országokban illegálisan létrehozott fanatikus iszlám mozgalmak voltak. Ráadásul a síita többségű Irakban könnyű dolga volt. Hivatalosan soha meg nem erősített ankarai állítások szerint, ahogy nőtt a török gazdasági befolyás Irakban, Irán fokozatosan tett törökellenes lépéseket.

Mi lesz a kurdokkal?

Törökország számára a kurdkérdés volt az iraki háború egyik legsarkalatosabb pontja. Érdekes módon ebben a tekintetben megegyezett a két regionális nagyhatalom érdeke: a térségben nincs helye független kurd államnak. Ankara és Teherán csendes elhatározását támogatta Damaszkusz is, hiszen egy független állam ösztönözné a kurdokat, a térség egyetlen nemzeti állam nélküli kisebbségét, a-kik jelenleg szétszórtan élnek a térség országaiban, de főleg az említett három országban vannak jelen. 
Ankara eleinte csak azt hangsúlyozta, hogy a kurdok függetlenségi törekvése beláthatatlan következményekkel járhat. Ez az intelem a nemzetközi politika műhelyeiben is halló fülekre talált. Nőtt az észak-iraki kurdokra nehezedő nyomás, alábbhagyott a kurd függetlenségi törekvés, viszont kezdetét vette egy más jellegű küzdelem: kié lesz a hatalom a mesés gazdagságú kőolajmezők fölött.
A kurdok ősi kurd városnak nyilvánították Kirkukot, Ankara viszont ezzel egyidejűleg „fedezte fel” Észak-Irak egy másik kisebbségét: a török nyelvű és kultúrájú türkméneket. A szövetségi erők által is szentesített helyi önállóságukkal élve a kurdok egyre merészebben kezdték birtokba venni Kirkukot. A környező városokból és falvakból elindultak a kurd betelepülők Kirkukba. Ankara szerint ezzel felborulhat a város ősi népességaránya, s abszolút többségbe kerülhetnek a kurdok. Ankara nem rejti véka alá, hogy abban az esetben, ha a legkisebb sérülés is éri a türkmének érdekeit, habozás nélkül beavatkozik az észak-iraki folyamatokba. A legújabb hírek szerint erre a célra létrehozott egy külön hadtestet, amely arra vár, hogy szükség esetén akcióba lépjen.
Az iraki háború tehát több-dimenziós. Nemcsak a szövetséges erők és az iraki/iszlám ellenállók között zajlik, hanem a Közel-Keleten mozgásba hozta az egymással ellentétes érdekeket képviselő helyi erőket is, amelyek a színfalak mögött, az árnyékban láthatatlan, de ádáz harcot vívnak egymással. 
(A szerző a CNN-Türk budapesti tudósítója)