Vissza a tartalomjegyzékhez

Tihanyi Péter
Hősök a pesti utcán

„1956. október 24. kora hajnalán az egyetemista zászlóalj három százada teljes menetfelszerelésben sorakozott a bajai gyalogsági laktanya lőszertára mellett. Álltunk a sűrű ködben, fejünkön acélsisak, vállunkon puska, lőszerünk egy darab se. Az egész ezredet riadóztatták. A ténylegesek két zászlóalja már indulásra kész csapatszállító teherautókon ült. Nekünk fogalmunk sem volt, mire jó ez a nagy felhajtás, hiszen az őszi hadgyakorlat már lezajlott. Azt reméltük, hogy egy héttel leszerelésünk előtt már nem kell magunkat megerőltetnünk. Álltunk a számunkra kijelölt helyen, és vártuk az elkövetkezendőket. Azért mégis nem mindennapi esemény történhetett, ami Dobi századost, ezredünk parancsnokát arra késztette, hogy személyes megjelenésével tiszteljen meg minket. 


Megemlékezés Nagy Imre szobránál. A szabadság pillanata volt Fotó: Reuters

Szó szerint ezt mondta: »Elvtársak, az elmúlt éjszaka folyamán fegyveres csoportok nyomultak be budapesti középületekbe. Felszámolásuk folyamatban van. Elvtársak, ez a riadó, nem gyakorlat!« A mondat közepén megbicsaklott a hangja, majd folytatta: »Az elvtársak haladéktalanul szállásukra mennek további parancsra várva.« Dobi százados sarkon fordult és tisztjei kíséretében eltávozott. Nem láttuk őt soha többé. Mi visszamentünk a szálláshelyünkre - ami hatalmas hálótermekből állt -, s letettük a felszerelésünket. Az ajtónk előtt fegyveres őrök álltak. Három napig az egész zászlóalj házi őrizetben volt. Úgy látszik, az egyetemisták mindig megbízhatatlanok. Október 30-ról 31-re virradó éjjel katonai teherautókkal Budapestre vittek minket” - idézte fel lapunknak Korbuly Dezső Münchenben élő történész a negyvennyolc évvel ezelőtti napokat. Az évfordulóra mutatják be a héten a Nagy Imréről készített első filmet is, A temetetlen halott címmel.