Vissza a tartalomjegyzékhez


Már imádkozni se szabad?

Legális-e, hogy istentiszteleteiken George W. Bush amerikai elnök újraválasztásáért imádkoznak gyülekezetek? A Nemzeti Keresztény Szolgálat ezt a kérdést próbálja tisztázni az amerikai adóhatóságnak (IRS) küldött levelében. A kérdés azért merült fel, mert kéthetes imaturnéra készülnek a választás tekintetében még bizonytalan, így kulcsfontosságú államok: Pennsylvania és Ohio városaiban. 

A levélben található egyik idézetből, melyet az Amerikai Központi Bíróság küldött a Keresztényvédelmi Koalíció nevében, megtudható, hogy Mahoney tiszteletes azt tervezi: „…meglátogatja az esti istentiszteleten résztvevő hívőket, hogy együtt imádkozzanak azért, hogy Isten - Kerry szenátor ellenében - ismét Bush elnök négy évre szóló megválasztását adja.” Patrick J. Mahoney tiszteletes, a Keresztényvédelmi Koalíció elnöke kifejtette: „Keresztényekként azért imádkozunk, hogy az emberi élet sérthetetlensége mellett való kiállása, a hagyományos (férfi-nő közötti) házasság védelme mellett való határozott elkötelezettsége, a vallásszabadsághoz és az emberi tisztesség előjogához való hozzáállása miatt Bush elnököt válasszák meg az elkövetkezendő négy évre is. Világos, hogy az elnök politikája sokkal közelebb áll a hagyományos keresztény értékekhez, mint Kerry szenátoré. Azt reméljük, hogy az adóhatóság nem töri meg a vallásszabadságot azáltal, hogy megpróbálja ellenőrizni és befolyásolni, milyen imatémák iránt érezzenek »késztetést« a hívők gyülekezeteikben imádkozva.” (U.S. Newswire)