Vissza a tartalomjegyzékhez

Somorjai László
Lőttek a biztonságnak

A gyakorlat igazolni látszik Gyenes Leventének, a Nemzetközi Testőrszövetség ügyvezető igazgatója múlt heti számunkban megjelent figyelmeztetését. A biztonsági szakember az OTP ellen elkövetett fegyveres tűzharc kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy ha általánossá válik a biztonsági őrök fegyverhasználata, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a rablók is radikalizálódnak, és rögtön a fegyverhez nyúlnak. Márpedig ilyen rablási kísérlet történt a hét elején Bonyhádon egy pénzszállító autó ellen: a rabló azonnal tüzelt az egyik pénzintézet őrére, mielőtt megpróbálta volna megszerezni a zsákmányt.

„A legtöbb esetben sokkal jobban teszi az őr, ha egyfajta moderátorként próbálja a kedélyeket csillapítani, és fegyver nélkül elérni, hogy a rabló elmenjen, akár úgy is, hogy pénzt tudott szerezni. Nagyon veszélyesnek tartanám, ha az őr mostani fellépése általánossá válna”- nyilatkozta múlt heti számunkban a Nemzetközi Testőrszövetség ügyvezető igazgatója. 
A pénzszállító autó ellen elkövetett keddi támadás során a rabló négyszer is eltalálta a Group4 biztonsági őrét. Az őr azonban élve megúszta, ami nagy mértékben köszönhető az autó sofőrjének, akit nem hagyott el a lélekjelenléte, és a furgonnal ügyesen manőverezett. Végül a rabló egy lopott autóval elmenekült a helyszínről - jelenleg a szemtanúk leírása alapján készült fantomkép után keresi a rendőrség.
Lapunk több biztonsági cégnél nyomozódott az iránt, hogy hasonló esetekben miként lehet elkerülni a tűzharcot. A gyakorlatban legelterjedtebb módszer során a biztonsági őr - az emberéletek megóvása érdekében - akár segítheti a rablót a bankjegyek elszállításában, amelyeket azután egy festékes patron alkalmas időben történő felrobbanása tesz használhatatlanná. Az ECA (Elektronisch-Chemische Alarmsysteme) nevű rendszer Damokles 21 elnevezésű változata például egy bankjegynek álcázott, festékpatront tartalmazó szerkezetet takar, melyet a bankók közé helyeznek. A szerkezet bizonyos késleltetéssel akkor lép működésbe, miután a jogtalanul megkaparintott bankjegyekkel együtt elhagyja a pénzintézetet. A patronok felrobbanása látványos, vörös színű füstfelhőben színezi el a bankjegyeket. „Célunk, hogy a vagyonvédelmi kérdésekre ne a már megszokott, hagyományos válaszokat adjuk, hanem újdonságokkal, a kor általános technikai színvonalát meghaladó műszaki megoldásokkal álljunk elő” - mondta lapunknak Csere András, a festékpatront is forgalmazó Persecutor Vagyonvédelmi Kft. ügyvezető igazgatója. 
A viszonylag szolid áron kiépíthető rendszer alkalmazása iránt hazánkban mégis visszafogott az érdeklődés annak ellenére, hogy a móri bankrablás után egymást érték a biztonsági rendszerek kiépítéséről szóló tanácskozások. A rablók ezen nem lelkiznek, és a nagyobb - fejlettebb biztonsági védelemmel rendelkező - bankok elkerülésével többségében a kisebb fiókokat, intézményeket támadják.