Vissza a tartalomjegyzékhez


Nem csak a húszéveseké

Úgy tűnik, nem csak a húszéveseké a világ - már a sporteredmények területén sem. A Yale Egyetem nemrégiben napvilágot látott felmérései szerint az 50 év feletti futók sokkal inkább képesek eredményeik gyors javítására, mint a fiatalabb nemzedék tagjai. Egy 16 éven keresztül tartó, a New York-maratonon 415 ezer rendszeresen résztvevő futó célidejének vizsgálata az idősebb korosztály időeredményeinek évről-évre való javulását mutatta, szemben a fiatalabb generációéival. 


New York-maraton Fotó: Reuters

Az 50-59 éves hölgyek évente mintegy 2 percet, ugyanezen korosztály férfi tagjai átlagban 8 másodpercet javítottak saját idejükön 1983 és 1999 között. A tanulmány megerősíteni látszik azt a feltevést, hogy elsősorban nem a korosodás fiziológiai velejárói a fő oka az idős emberek gyengeségének, hanem hogy nem használják izmaikat olyan mértékben, amint azt fiatal korukban tették. (AP)