Vissza a tartalomjegyzékhez

Lugosi Zoltán
A futballelit első napja

A focirajongóknak nem kell tovább várniuk, elkezdődött a nagy menetelés, azaz a Bajnokok Ligája sorozata. Az európai országok legjobb futballcsapatait tömörítő liga a legnagyobb érdeklődéssel kísért játékok közé tartozik. Lapzártánk előtt lejátszott mérkőzésekről, az első játéknapról készítettünk rövid összefoglalót. 


Larsson nem lelkizik. Ahol játszik, ott brillíroz Fotó: Reuters

Az Arsenal a holland PSV-t fogadta. A találkozónak volt magyar érdekeltsége is, ugyanis Fehér Csaba a vendég kispadon várt arra, hogy pályára léphessen élete első Bajnokok Ligája-mérkőzésén. A bemutatkozásra nem került sor. Csapata az angol bajnokságban már csaknem ötven veretlen mérkőzést elérő „ágyúsokkal” szemben nem tudott bravúrt bemutatni, így simának mondható 2-0-ás vereséggel utazhattak haza. A hazai szakvezető nem véletlenül volt elégedett: „Nagyon jól játszottunk az első félidőben egy nagyon jó csapat ellen. Hideg fejjel tettük a dolgunkat, és nem hibáztunk - nagyon fontos volt, hogy ma este győzzünk. A védekezési kvalitásokat bemutató PSV meglepett engem. Ráadásul egy nagyon intelligens középpályás játékot láthattunk tőlük. Sokkal jobbak voltak a szélen, mint azt vártuk. Fontos volt, hogy ne kapjunk gólt. A játékosaim azonban ezen a fontos és nehéz meccsen megmutatták tapasztalatukat, rutinjukat és érettségüket. Azt hiszem, a játékosok érzik, hogy a megbeszéltek szerint végezték a dolgukat. Fontos volt, hogy jól kezdjünk, és az igazán fontos dolog most a három pont megszerzése volt.” 
A csoport másik mérkőzésén a Panathinaikosz a norvég Rosenborg gárdáját múlta felül. A sikeres találkozó után megkönnyebbülten nyilatkozott Itzhak Schum tréner: „Nagyon nehéz meccs volt, de a legfontosabb, hogy mi nyertünk. Főként az első fordulóban fontos egy jó rajt. Tudunk és muszáj is jobban játszatni a következő meccseken, és hiszem, hogy ha egyszer a görög bajnokság is elkezdődik végre, akkor javítani fogunk a játékunkon. A Rosenborg teljesítménye nem volt meglepő számunkra. Tudtuk, hogy kemény ellenfelek lesznek, mert láttuk őket, ahogy Izraelben elbántak a Maccabi Haifával. Ráadásként ők már - velünk ellentétben - húsz meccset játszottak a bajnokságukban, amelynek jelenleg éllovasai. Ez nagy előnyt jelentett nekik ellenünk. Ez alkalommal eltértünk korábbi taktikánktól, és most először játszottunk két védekező középpályás helyett eggyel, mégpedig azért, hogy két csatárunk lehessen. Ezzel megleptük a norvégokat, akik más felállást vártak tőlünk.” A Celtic-Barcelona (1-3) összecsapás külön fejezete volt a „Larsson-dilemma”, ugyanis az ezelőtt Skóciában játszó csatárklasszis immáron a Barcát erősíti. A spanyolok szakvezetője a mérkőzés előtt még tanácstalan volt: „Biztos vagyok benne, hogy Larsson látványa az ellenfél mezében óriási pluszmotivációt jelentene a hazai játékosok, de még a szurkolók számára is.” Végül is a szakvezető döntött, és játszatta a gólgyárost, aki minden emléket félretéve góllal hálálta meg a bizalmat. Sahtar (ukrán) csapata otthon kapott ki a Milantól (0-1). A PSG nem bírt a Chelsea-vel, és szintén otthon kapott ki három góllal (0-3). A tavalyi győztes Porto gól nélküli döntetlent „ért el” a CSZKA Moszkvával szemben, és mivel a mérkőzés Portugáliában zajlott, a kék-fehéreknek jobban össze kell magukat szedniük, ha meg akarják ismételni tavalyi menetelésüket. A Werder Bremen nem tudott kellő ellenállást kifejteni az Internazionale milánói otthonában, így 2-0-ás vereséggel távozhatott, csakúgy mint az Anderlecht a Valencia vendégeként.
A várakozásnak megfelelően a nagyok letarolták a kicsiket. De mivel még csak most kezdődtek a küzdelmek, lehet még ebből csillaghullás is…