Vissza a tartalomjegyzékhez

Somorjai László
Egyre népszerűbb egy százalék

Idén az adózók egyharmada élt a lehetőséggel, hogy személyi jövedelemadója 1 százalékának sorsát meghatározza. Összesen 11,56 milliárd adóforintról rendelkeztek - ebből 7 milliárd forint jutott a civil szervezeteknek és 3,5 milliárd forint a magyarországi egyházaknak. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) adatai szerint idén összesen 1,4 millióan rendelkeztek a civil szféra, 648 ezren pedig az egyházak javára. 

A civil szféra esetében 5,9 százalékkal, míg az egyházak esetében 2 százalékkal növekedett idén az adójuk 1 százalékát felajánlók aránya. Növekedett a felajánlott összeg, és a kedvezményezett civil szervezetek, valamint egyházak száma is.
A 2001-es népszámlálási adatok szerint 5,56 millió ember vallotta magát katolikus vallásúnak - ebből 5,3 millió ember a római és 268 ezer a görög katolikusok száma. Ehhez képest viszonylag kevesen, 417 ezren ajánlották fel adójuk 1 százalékát a Magyar Katolikus Egyház számára. A felajánlott összeg így is jelentős: közel 2,2 milliárd forint. A Magyar Református Egyház a 2001-es adatok szerint 1 millió 600 ezer hívőt számlál, közülük mintegy 124 ezren ajánlották fel adójuk 1 százalékát, 691 millió forint értékben. A 305 ezernek számolt evangélikus hívőből 36 ezren ajánlottak fel 214 millió forintot, míg a népszámlálási adatokban nem regisztrált Hit Gyülekezete 11 ezer hívő felajánlása révén 36 millió forintban részesült. A felajánlók száma alapján az ötödik helyen áll a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, a felajánlott összeggel - 49 millió forinttal - szintén az ötödikek. Az egy főre jutó 1 százalékos felajánlás a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége esetében a legnagyobb, 6600 fő 71 millió forint sorsáról rendelkezett egyházuk javára.
2004-ben összesen 118 egyház részesült kedvezményben, közülük a legkisebb összeget - 11 ezer forintot - a Sekina Gyülekezet kapta, amely összeg felett egyetlen hívő rendelkezett.