Vissza a tartalomjegyzékhez


Fekete taxi – nem csak Londonban

Világhódító útra indulhat a London jelképének számító fekete taxi. A jellegzetes púpos kocsikat gyártó cég exportálni kezdte az autókat, sőt mexikói és kínai gyártósorok beállítását is tervezi. Számos turista emlékcsomagjában ott lapul a „Black Cab”, azaz a londoni taxi játékváltozata. 

A jellegzetes púpos forma arra szolgált, hogy az urak keménykalapban is beülhessenek a kocsiba. A hagyományos külsőt a modern technológiával ötvöző, kifejezetten városi személyszállításra épített kocsik egy exportszerződés révén már az amerikai San Fracisco és a kanadai Ottawa utazóközönségét is kiszolgálják. 
A gyártó Manganese Bronze cég abban bízik, hogy az exportüzlet sikere után Mexikóban és Kínában külföldi gyártásba is kezdhet. Az angliai Coventryben működő vállalat az elmúlt három évben veszteségesen működött, tavaly 11 százalékkal csökkentek a bevételei. 
Mindez az észak-amerikai terjeszkedéssel most megváltozhat. Bár a londoni taxi darabja ötvenezer dollár, több mint kétszerese a helyi kocsikénak, a tágas hátsó tér, a jelentős belmagasság és a rendkívül jó fordulékonyság miatt a Black Cab egyre népszerűbb az amerikai taxisok között. És ha a külföldi gyártással még olcsóbb lesz az előállítás, lehet, hogy a híres londoni taxit ezután már a San Franciscó-i és ottawai turistaboltok is helyi szuvenírként árulják majd. (BBC)