Vissza a tartalomjegyzékhez

Benke László
A mariológia szétválaszt

„Mária mennybevételének ezt az ünnepét életem egyik legszebb emlékeként őrzöm meg szívemben” - vallotta II. János Pál 1983 augusztusában, első lourdes-i utazása búcsújának pillanatában. Az ismétlést ezúttal nemcsak a nosztalgia, hanem egy jelentős évforduló is indokolttá tette: IX. Piusz pápa éppen 150 éve nyilvánította „isteni kinyilatkoztatásnak” Mária „szeplőtelen fogantatását”. Mostani zarándokútjával pedig az egyházfő azon a helyen nyitotta meg az évfordulós ünnepségeket, ahol az 1858-as Mária-jelenések először erősítették meg az alig négy évvel korábban kihirdetett hittételt. 


Szállítják az ostyákat a pápai misére. Csak katolikusoknak Fotó: Reuters

Lourdes-ot évente több mint hatmillió hívő keresi fel, amióta 1858-ban - a helyi molnár tizennégy éves leányának elmondása szerint - Mária megjelent és vizet fakasztott egy ottani sziklabarlangban. IX. Piusz pápa ugyanis néhány évre rá hitelesnek ismerte el a kislány látomását, a barlang forrásának vizét pedig gyógyító erejűvé nyilvánította. Attól fogva naponta több ezer csodaváró zarándok gyújt gyertyát a jelenések színhelyéül szolgáló, a kislány után elnevezett Bernadette-barlangban, és mártózik meg az ottani csermelyben. Mária mennybemenetelének múlt hétvégi ünnepén II. János Pál tartott több mint 300 ezer hívő előtt szabadtéri misét a katolikus világ talán legjelentősebb zarándokhelyén. 
Sokakra hatott a meglepetés erejével, hogy a betegeskedő pápa a dél-franciaországi Pireneusokban fekvő 15 ezres kisvárosba látogat azon a hétvégén, amelyen a francia katolikus egyházi elöljárók hagyományosan megújítják a hugenotta ellenállást felszámoló XIII. Lajos király Szűz Máriának tett országfelajánlását - még Jacques Perrier, Lourdes püspöke is csak kevéssel korábban értesült előkelő látogatójáról. Ahogy a Le Monde című francia napilap a hetedik franciaországi pápalátogatás politikai üzeneteit elemző írásában megállapítja, a zarándoklat a Vatikán és Franciaország közötti kimondottan feszült légkörben került megrendezésre. II. János Pál, miközben az elmúlt időben többször is csodálatát fejezte ki Franciaország szellemi, kulturális és politikai öröksége iránt, nyugtalanságának is hangot adott, amiért a francia nemzet „elfelejti” keresztény múltját. Mint ismeretes, a Vatikán többször is felemelte szavát azért, hogy az Európai Unió alkotmányában legyen utalás a kontinens keresztény gyökereire, ami végül - nem kis részben Párizs határozott ellenkezése miatt - nem került be a szövegbe. Az utóbbi időben pedig az a francia törvény terhelte meg leginkább a Szentszékkel való kapcsolatot, amely megtiltotta a vallási hovatartozásra utaló jelképek viselését vagy kifüggesztését az iskolákban.

Webkamera a grottóban

A Francia Köztársaság, amely erős szekularizmusával Európában a legélesebben áll ki az egyház és az állam szétválasztása mellett, mindig is megtartotta a távolságot Lourdes-tól - amikor 1983-ban François Mitterand államfő fogadta a pápát, üdvözlő beszédében szándékosan került bármiféle utalást a Mária-kegyhelyre -, de vezetői elég óvatosak voltak ahhoz, hogy soha ne kérdőjelezzék meg a zarándokhely egyházilag is elismert csodáinak hitelességét. Szombaton az egyházfő fogadására megjelent más francia politikai és közméltóságok között Jacques Chirac köztársasági elnök is köszöntötte II. János Pált, a kegyhelyre viszont már nem kísérte el. 
Beszédében az elnök leszögezte: Franciaország és a Szentszék ugyanazokért a célokért - az egyetemes lelkiismeret, a béke, a szabadság és a szolidaritás értékeinek védelme érdekében - küzdenek. „Sürgősen harcba kell szállni, hogy legyőzzük a diszkrimináció, az elnyomás, a fajgyűlölet valamennyi formáját” - mondta a pápához intézett beszédében Chirac, utalva a szomorú történésre, amely némiképp beárnyékolta az ünnepi események fényét; szombat reggel ugyanis antiszemita firkát és horogkeresztet találtak a párizsi Notre Dame székesegyház egy alacsony falának felületén. „Halál a zsidókra” - díszelgett a kövezeten éppen azon a napon, amelyen II. János Pál pápa francia földre lépett, s amelynek estéjén a „mennybevétel” ünnepére a székesegyház folyami zarándoklatot szervezett a Szajnán. Az államfőre egyébként - mint azt utóbb a jobboldali Le Figaro című lapnak adott interjúban elárulta - az egyházfővel való találkozások minden alkalommal mély benyomást gyakorolnak. „Olyannyira - tette hozzá -, hogy olyankor nem érzem magam egészen szabadnak, ami pedig ritkán fordul velem elő.” 
A múlt hétvégi zarándoklat abból a szempontból feltétlenül egyedülállónak bizonyult, hogy a katolikus egyház liturgikus célokra most aknázta ki első alkalommal a világháló nyújtotta nyilvánosságot. Túl azon, hogy az érdeklődők II. János Pál lourdes-i apostoli útjának hivatalos honlapján követhették nyomon az ünnepi zarándoklat mozzanatait, egy másik internetoldalon a lourdes-i barlang bejárata elé fölszerelt webkamera segítségével élőben lehetett bekapcsolódni a búcsúhely eseményeibe. „Három éve működik a honlapunk, amellyel a katolikus hagyományt szeretnénk megújítani és multimédiás eszközökkel vonzóvá tenni” - magyarázta Thierry Lamboley, a katolikus weboldal főszerkesztője a Libération című francia napilapnak. Erőfeszítéseit siker koronázta: internetes oldalára nem egészen egy hét alatt több ezer imakérés érkezett szerte a világból, különböző nyelveken, annak ellenére, hogy a weboldal csupán francia nyelvű. A kinyomtatott üzeneteket a szervezők a barlang bejárata előtt helyezték el.

„Mariológiai bakugrások”

„II. János Pál Mária iránti túlbuzgalmából vajon azt a következtetést kell levonnunk, hogy pápasága alatt az egyház ismét egyik »restaurációs« és modernizációellenes állapotát éli?” - teszi fel a kérdést a már idézett Le Monde, amelynek szombati száma a II. János Pál pápa és Mária, egy szenvedély története címmel jelentetett meg elemzést. „A felvetés nem mai keletű, és mostanáig nem is egyértelműen a pápa javára dőlt el, aki sohasem leplezte vallásossága népi jellegét, a földgolyó összes Mária-szentélyét felkereste, és visszaállította a rózsafüzér gyakorlatát” - vonja meg a vitatott kérdés mérlegét Henri Tincq, a napilap vallási elemzője, aki szerint a közvéleményt provokálja, hogy a pápa nem habozik Mária modernségét és időszerűségét a legvitatottabb katolikus hittételek talaján állva bemutatni az egész világ előtt. 
A II. János Pál pápaságának gerincét adó Mária-kultusz miértjére választ kereső tanulmány megemlíti, hogy a Szent Szűz egyesek szerint egyfajta „pótmamaszerepet” is betölthetett a kilencéves korában árvaságra jutott Karol Wojtyla számára, aki későbbi gyermekkorát szinte kizárólagosan férfiak között élte meg. Az idén a pápa életrajzáért vallási irodalmi díjban részesült Bernard Lecomte viszont határozottan elveti az efféle „elbagatellizált, bazári pszichoanalízist”, tekintve, hogy Wojtyla már fiatalon is érzékeny, ugyanakkor mindvégig kiegyensúlyozott személyiség volt. A Vatikán-szakértő inkább Lengyelországnak Máriához való különleges kötődésére hívja fel a figyelmet: „Mindenkinek, aki meg akarja érteni ennek az országnak a történetét, látnia kellene Wojtyla bíborost, Krakkó érsekét, amint a czestochowai szentélynél tömegek előtt szónokol. A kommunista vallásüldözés időszakában a »lengyel Lourdes« volt az egyetlen hely, ahol a szabadság iránti vágynak hangot lehetett adni, így ez az elnyomott, szomszédai által megtépázott nép a rendszerváltást úgy élte meg, mintha a Fekete Madonna szabadította volna fel az elnyomás alól. Az a Fekete Madonna, akinek képét Lech Walesa a gdanski hajógyári munkások sztrájkja idején zakójának hajtókájára varrva viselte.”
„II. János Pál Mária iránti odaadása képes túlzásokba sodródni, és ez néha bizony zavarba ejtő” - adja tanújelét a Le Monde, hogy a racionalizmusra hajlamos nyugat-európai kereszténység nehezen fogadja be a miszticizmusra is hajló népi vallásosságot. Azon belül is különösen az egyházfő abbéli meggyőződését, hogy a Fatimai Szűz hiúsította meg az ellene elkövetett merényletkísérletet, amit számára az a „csoda” is alátámaszt, hogy a testéből műtétileg eltávolított pisztolygolyó utóbb milliméter pontossággal illeszkedett a Fatimai Madonna-szobor koronájába.
A pápa Mária-kultusza „kétségbe ejti a protestánsokat, ortodoxokat és bizonyos katolikusokat is” - szögezi le Tincq. Az ortodox kereszténység, amely „leragadt” a Mária „istenanyaságát” kihirdető efeszoszi (431), valamint az örök szüzességét hittételként elfogadó kalcedoni (451) és konstantinápolyi (553) zsinatoknál, ugyanis nem ismeri el a két újabb, nyugati dogmát - a IX. Piusz által bevezetett „szeplőtelen fogantatást” (1854) és a XII. Piusz-féle „mennybevételt” (1950) -, így számukra Mária csak „elszunnyadt” a halálba, de nem vétetett fel testben a paradicsomba. A protestánsok számára pedig Mária mindössze az Evangéliumok egy példamutató figurája, azon túl viszont - így a Le Monde - elzárkóznak az elmúlt másfél évszázad katolicizmusának, „mariológiai bakugrásainak” eredményeitől. És bár a francia katolikus és protestáns teológusok évenkénti találkozók során próbálják a két tábor álláspontjait közelíteni a Mária-vitában, mostanáig nem könyvelhettek el sok sikert. „A mariológia elválaszt bennünket, a »mariolatria« pedig felháborít” - nyilatkozott a Témoignane Chrétien című vallási hetilap múlt heti különszámának Michel Leplay evangélikus lelkész, a találkozók egyik szervezője. - A Megváltó anyjának meg kell adni az őt megillető helyet, de semmi többet.”
A párbeszéd sikerében bizakodóknak még némi reményt jelenthet, hogy II. János Pál mindmáig nem engedett azon ultrakonzervatív csoportok nyomásának, akik petícióban kérvényezték egy újabb, ötödik Mária-dogma meghozatalát, amely elismerné Szűz Mária „társmegváltói” címét. A pápa elutasította a petíciót - amely egyébként máig „vörös posztó” a protestánsok és ortodoxok szemében -, Mária így megmaradt a II. vatikáni zsinat által részére kijelölt, korlátozott „közbenjárói” szerepben, a „vigasztalás, ragaszkodás és szeretet szimbólumaként”. „És ki tagadhatná - zárja értékelését a Le Monde -, hogy az erős versenyhelyzetnek kitett modern társadalomban ennek is van üzenetértéke?”