Vissza a tartalomjegyzékhez


Idén 23 éve piacon az első PC

A korai nyolcvanas évek tájékán a számítógépek nem voltak többé teljes helyiségeket eltorlaszoló gépmonstrumok. A masinák ekkortájt már aránylag kecses portékák voltak, olyanok, amelyek könnyűszerrel elfértek az otthoni íróasztalokon éppúgy, mint az iskolapadok kellékeiként.

Az IBM 1981 augusztus 12-én tette meg első lépését abba az irányba, hogy bevésse a köztudatba az általa kifejlesztett személyi számítógépeket, közismertebb nevén PC-ket. A cég azonban nem elégedett meg azzal, hogy a PC-k-kel berobbant a köztudatba. Az új termékből csupán a forgalmazás megkezdésének évében 136 ezer darab talált gazdára. Az IBM immáron szemmel látható módon kezdett magának nevet szerezni a kompjúteriparban. A számítógépgyártás nagypapájaként is aposztrofálható vállalat végre-valahára kitört a zárt ajtók mögül, és csakhamar meghódította az amerikai otthonokat. Nem annyira közismert tény, de igaz: az IBM újdonsült masinája egyfajta egyvelege volt az Intel és a Microsoft által gyártott gépek bizonyos fajtájának. Nem mintha az IBM megbízna a többi társaság technológiájában. Az eredeti ok: ezekre leginkább a profit miatt volt szükség… (today in history)