Vissza a tartalomjegyzékhez

Erdei Judith
Hollywood története

Hollywood a racionális ember új vallása, utolsó menedéke, mivel nemcsak a mesékben, hanem a filmekben is minden lehetséges. Az álomgépezet gyártja a hősöket és a délibábokat, isteneket és kultuszokat teremt a vallásától és mítoszaitól megfosztott modern világ számára. Másrészt Hollywood lett Amerika lelkiismerete, tükröt tart elé, reflektál a valóságra, és segít feldolgozni a feldolgozhatatlant. „Sokféle Hollywood van, és szerintem az embernek már a kezdet kezdetén el kell döntenie, melyikbe akar betagozódni” - nyilatkozta nemrég Hollywood legfelkapottabb rendezője, Steven Soderbergh annak kapcsán, hogy a mozi 100 éves lett! 

A filmgyártás Mekkája évszázadokon át egy dűnékkel tarkított, puszta, kaktuszos hely volt, amelyet Nopalerának hívtak. 1907-ben fedezték fel a film számára, amikor a Monte Christo című film felvételéhez kerestek külső helyszínt. Ettől kezdve egyre gyakrabban forgattak itt rendkívül változatos terepviszonya és igen kedvező klímája miatt. A legenda szerint magyarok is részesei voltak az álomgyár alapításának. Tény, hogy Zukor Adolf hozta létre a Paramount filmvállalatot, Fox Vilmos pedig a 20th Century Fox filmgyárat. Hamarosan csatlakozott a rendezők táborához Korda Sándor és Kertész Mihály, aki minden idők második legjobb filmjének, a Casablancának a rendezőjeként írta be magát a filmtörténetbe. 

Oscar bácsi

Hollywood történetét igazán a filmakadémiai díj megalapításától jegyzik. Az Oscar-díj minden ellentmondásosságával és flancolásával együtt a filmszakma legfontosabb és legmagasabb elismerése. A díjkiosztó ünnepélyt tévénézők százmilliói követik nyomon. A filmes értékeket nem mindig híven tükröző Oscar, a kritikusok fanyalgása ellenére 75 éve tündököl presztízsét szilárdan őrizve, a sztárok csillogása pedig továbbra is elvakítja az embereket, akik a kordonok mögött őrjöngenek. 
A Los Angeles-i álomgyár egyik legfőbb attribútumaként számon tartott Amerikai Filmakadémia (AFI) sem jótékonysági céllal alakult meg. Mint minden mást, ezt is érdek és pénz motiválta - állítják a filmtörténészek, akik szerint Louis B. Mayer, a Metro Goldwin Mayer névadója alapította az AFI-t, attól félve, hogy a filmesek szakszervezetekbe tömörülése Hollywood nagyjait kirekeszti az irányításból. 1929-ben adták át az első filmakadémiai díjakat, amiből rögtön botrány lett, mivel az egyetlen hangosfilmet, a Jazzénekest kizárták a versengésből, majd mindenki kedvenc vagabundját, Charlie Chaplint állították félre a fontosabb díjak útjából. A média nyomásának engedve a második díjátadót már élőben közvetítette a rádió. A balhékból később is bőven kijutott. Az ötfős zártkörű szavazást korrupció miatt kiterjesztették úgy, hogy az akadémia minden tagja szavazhatott. Az eredményeket előre kiosztották a sajtónak, így a Roosevelt Hotelben tartott díjátadón senkit nem ért meglepetés, hogy kinek a neve lapul a borítékokban. Ezek mellett már csak nevetséges apróságnak tűnt, hogy magának a díjnak, az „aranyembernek”, nem volt neve. Többfajta verzió van forgalomban a keresztelőt illetően. A legkedvesebb változat az, mely szerint a filmakadémia könyvtárosa, Margaret Herrick nevezte el a szobrocskát Oscarnak 1931-ben, mivel az módfelett hasonlított nagybácsikájára, akit történetesen Oscarnak hívtak. Annyi bizonyos, hogy a nyilvánosság előtt először Walt Disney szólította így a szobrocskát 1934-ben, amikor megköszönte a díjat, melyet A három kismalacért kapott. Ma az Oscarban Hollywood leginkább önmagát ünnepli.

Aranykor

A harmincas évek végére sínre kerültek a dolgok. Természetesen az Oscar sosem volt mentes az allűröktől, a lobbicsoportok villongásaitól, az ügyeletes üdvöskéktől és a nagy vesztesektől. A sajtó mindent megtett, hogy megbuktassa az Elfújta a szél című négyórás filmet, mégis kilenc Oscart kapott. Két arany szobrocska állt Bette Davis és Spencer Tracy polcán is, amit Tracy ráadásul két, egymást követő évben vitt haza, míg a kor nagyágyúi, így Orson Welles, Charlie Chaplin és Alfred Hitchcock harminc (!) évet vártak az Akadémia elismerésére. Chaplin olyan profetikus filmjeinek nagyságát, mint a Diktátor és a Modern idők, csak a történelem gyászos időszaka igazolta. Nem sokkal később politikai meghurcoltatása miatt - kommunistagyanús személynek minősült - el is hagyta Amerikát. 
A western filmek végeláthatatlan áradata borította el a mozikat, ami egyébként jól kifejezi a harmincas-negyvenes évek hangulatát. A balta arcú sheriffek és cowboyok harca hihetetlen népszerűségre tett szert, kicsit javítva az indiánok megítélésén.
A negyvenes évek jól kezdődtek, maga Roosevelt elnök nyitotta meg a ceremóniát. Ekkor engedték be először a nagyközönséget, s lett a revü a program része. 
A pompás esemény bejárta a nyugati nagyváros legelegánsabb éttermeit, míg végül a 2500 férőhelyes, legendás Grauman Chinese Theaterben telepedett le. A második világháború egy rövid időre beárnyékolta a filmgyártást, hiszen az amerikaiakat sokkolta Pearl Harbor - emiatt 1942-ben el is maradt az átadási ceremónia. 
A háború után megváltoztak a voksolási szabályok is, az átadási ünnepség pedig a 7000 férőhelyes Shrine Auditoriumba költözött át. 
1930 és 1945 között 7500 egész estés film készült, s a negyvenes években mintegy százmillió jegyet vettek hetente (!) a hollywoodi filmekre. Olyan csodálatos színészek kápráztatták el akkor a világot, mint például Gregory Peck, James Steward, Katharine Hepburn, Gary Cooper, John Wayne, Cary Grant, Clark Gable, Greta Garbo…

Válság

Az ötvenes években Hollywood egy újabb ellenséggel volt kénytelen szembenézni: a televízióval! 
A moziból származó bevételek nagymértékben csökkentek, egyre kevesebb film készült. Ennek ellensúlyozására szuperprodukciók készítésével próbálták felvenni a versenyt, így született például a Háború és béke vagy a Híd a Kwai folyón. Az ötvenes évek terméke az összesen három filmet megélt, szomorú tekintetű James Dean, aki oly hatásosan ábrázolta minden fiatal örök problémáit, mint azóta senki. Marilyn Monroe szintén Hollywood tiszavirágéletű ikonjai közé tartozott, aki nem egyértelműen színészi képességeivel vált rajongói imádatának tárgyává. A lázadás rock and roll korszaka azonban minden idők első számú szexszimbólumává avatta, amely a mai napig befolyásolja az amerikai nőideált. 
Az Oscar első televíziós közvetítésére 1952-ben került sor, amelyet Ronald Reagan (mint színész!) vezetett, és ami egyben minden idők legnézettebb műsora lett. Az aranykoron nosztalgiázók pedig fanyalogtak, hogy Hollywood behódolt a tévének. Az ötvenes évek másik nagy megpróbáltatása Amerikában a mccarthyzmus, vagyis a kommunistagyűlölet volt. Ennek hívei óriási tisztogatásba kezdtek, megtizedelve a hollywoodi elitet. Az évtized utolsó nagy meglepetése az ötvenezer közreműködő, köztük nyolcezer statiszta segítségével leforgatott, 12 Oscart nyert Ben Hur lett. 
A grandiózus alkotás leghíresebb jelenetéhez egy évig építették az arénát, és kétszáz óriás szobrot faragtak ki hozzá. 

Változások kora

A hatvanas évek mesterművei eltompították a csetepatékat. 
A West Side Story, a Bonnie és Clyde, az Arábiai Lawrence, a Cleopatra Liz Taylorral és Richard Burtonnel, valamint az Éjféli cowboy valóban kikezdhetetlenek voltak, és ekkor kerültek először reflektorfénybe külföldi művészek, mint például Frederico Fellini vagy Sophia Loren. Az új színészgenerációt már természetesebb játékstílus jellemezte. A hatvanas években ismét előkerültek a faji kérdések az Egyesült Államokban, ezért számított óriási előrelépésnek, amikor Sidney Poitier a színes bőrű színészek közül elsőként megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat. 1967-ben Hitchcock is átvette végre a hőn áhított aranyembert, egy évvel később pedig mindenki nagy meglepetésére Barbara Streisand és Katharine Hepburn osztozott a legjobb női főszereplőnek járó díjon.
A hetvenes években nemcsak a vietnámi háborúból lett elege a megtépázott amerikai nemzetnek, de a fényűző Oscar-gálákat is visszautasították. A jelöltek közül többen nem mentek el a díjkiosztóra, s aki mégis ott volt, harcos jelszavakat skandált a színpadon. Marlon Brando nem vette át személyesen a Keresztapáért az Oscart, hanem egy indiánnak öltözött lányt küldött maga helyett, aki rézbőrű társainak méltatlan sorsa miatt tiltakozott. Voltak szép pillanatok is, amikor könnyes szemmel, vastapssal fogadták vissza Chaplint, aki maga is nagyon meghatódott, hogy végre átvehette életműdíját. Vagy a Száll a kakukk fészkére című film sikere, mellyel Jack Nicholson átvehette első Oscarját, amit először 1969-ben várt a hippikorszak kultuszfilmjévé váló Szelíd motorosokért. Elismerés nélkül maradt a hatvanas évek két másik nagy filmje is, a 2001-Űrodüsszeia és Zefirelli Rómeó és Júliája. 
(folytatása következik)