Vissza a tartalomjegyzékhez

Kardos Anikó
Osztrák kőolajtermék-forgalmazót vett a Mol

Továbbra is lefelé mutatnak a vezető tőzsdeindexek árfolyamgrafinkonjai. A gyorsjelentési szezon eddig igen vegyes képet mutat: az internet- és technológiai szektor nem remekel különösebben, zuhant az eBay és az Amazon.com árfolyama az amerikai, az STMicroelectronics, a Nokia és az SAP is az európai piacokon. A Dow Jones a 10 ezer pontos lélektani határ alá is „benézett” a héten, a keddi, vártnál kedvezőbb fogyasztói bizalmi index adatainak köszönhetően azonban visszatért a kritikus szint fölé. 
Európában a német Ifo-index is jobb lett a várakozásoknál, ez is kevés volt azonban a pozitív záráshoz. Az orosz tőzsde folytatta mélyrepülését az egyre dagadó Jukosz-botránynak köszönhetően, míg a BUX marginális forgalom mellett 11 608 pontig erősödött.
A blue chipek vegyesen mozogtak, több mint 4 százalékkal drágult a Richter, mivel megindult a spekuláció a hamarosan napvilágot látó második negyedéves eredményekkel kapcsolatban. Az elemzők azt várják, hogy a második negyedévben a cég kiheverte a gyógyszerár-befagyasztás okozta sokkot, és eredménye 20 százalékkal bővülni tud. Újra 8500 forint közelébe drágult a Mol is. A cég osztrák akvizíciót jelentett be a héten, a román Petromot viszont az OMV nyerte meg. A kisebb papíroknál a NABI újabb történelmi mélypontot mondhat magáénak 750 forinttal, a marginális forgalmú Inter-Európa Bank viszont közel 10 százalékkal drágult. 
A cég elsőként tette közzé a tőzsdei társaságok közül második negyedéves eredményét, amely 54 százalékos bővülést mutat a bázisidőszakhoz képest.