Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Nála maradtak a titkos papírok

Bill Clinton volt amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, Sandy Berger ellen szövetségi bűnügyi vizsgálatot indított az FBI, miután kiderült, hogy Berger szigorúan titkos iratokat emelt el a Nemzeti Levéltárból, míg a szeptember 11-ei bizottság munkáját készítette elő 2003 őszén. Berger „őszinte tévedésnek” minősítette tettét, melyet „mélyen sajnál”.


Sandy Berger nemzetbiztonsági tanácsadó egy 2000-ben készült felvételen Bill Clintonnal. Otthon kényelmesebb olvasni 

John Kerry demokrata elnökjelölt menesztette nemzetbiztonsági tanácsadóját, Sandy Bergert, miután ez utóbbiról kiderült, hogy felelőssé tehető szigorúan titkos dokumentumok eltűnéséért. A Clinton-adminisztráció legnagyobb botrányává fajuló ügyben az FBI olyan szigorúan titkos dokumentumok és kézzel írt jegyzetek után nyomoz, amelyek az amerikai Nemzeti Levéltárból tűntek el 2003 őszén.
Miután a levéltár munkatársai feljelentést tettek az iratok eltűnéséről, a nyomozás szálai Bergerhez vezettek, aki később elismerte, hogy a levéltárban tavaly októberben tett látogatásai során bizonyos iratokat „figyelmetlenségből” magával vitt bőr aktatáskájában, mikor a szeptember 11-ei terrortámadást vizsgáló bizottság munkáját előkészítendő áttekintette - Clinton volt elnök kérésére - az akkori adminisztráció idején keletkezett több ezer oldalnyi hivatalos iratokat. Berger ügyvédje szerint védence sajnálja „hanyagságát”, hiszen „nem állt szándékában a bizottságot félrevezetni”, és a felszólítást követően késedelem nélkül visszaszolgáltatta a hiányzó iratokat, és azóta is teljes mértékben együttműködik az ügyben eljáró nyomozókkal. Ugyanakkor Berger a dokumentumokról készített saját, kézzel írt jegyzeteit is - zakójába és nadrágjába rejtve - kihozta a levéltárból anélkül, hogy azokat az ott dolgozó munkatársakkal ellenőriztette volna az irattári eljárási szabályzatnak megfelelően. Tudta, hogy ezzel megszegi a szabályzatot, azonban ez nem törvénybe ütköző cselekedet - emelte ki Berger ügyvédje.
Kormányzati források szerint az érintett dokumentumokat „szókódos” védelemmel biztosították, amely a legmagasabb biztonsági szintet jelenti, mellyel még az atomtitkot érintő iratok sincsenek ellátva. Az iratok a Clinton-adminisztráció által az 1999-i millenniumi évfordulóhoz kapcsolódó terrorista fenyegetések elleni védekezés hatékonyságának elemzésével voltak kapcsolatosak.
A levéltár szerint azonban továbbra is hiányoznak bizonyos, a Clinton-adminisztráció terroristaellenes tevékenységét bíráló iratok, melyek a Berger lakásán és irodájában folytatott házkutatás során sem kerültek elő. Berger állítása szerint ezeket „véletlenül” kidobta.
Clinton és más demokrata politikusok szerint „érdekes” a Berger-ügy kirobbanásának időpontja, ugyanis egy nappal az előtt derült fény Berger érintettségére, hogy a szeptember 11-ei bizottság jelentése nyilvánosságra került volna. Ugyanakkor rendkívül rosszat tesz ez Kerry kampányának is, mivel felmerül annak a gyanúja, hogy Berger szigorúan titkos információkat adott ki Kerrynek - amit természetesen ez utóbbi teljes mértékben cáfol. Sőt demokrata politikusok szerint a Fehér Ház ezzel akarja elterelni a figyelmet a bizottság jelentéséről.
Berger már a második olyan, a Clinton-éra alatt magas tisztséget betöltött személy, akit szigorúan titkos iratok elemelésével vádolnak. John Deutsh volt CIA-igazgató a Clinton-hivatalból való távozását közvetlenül megelőzően kapott az akkor még hivatalban levő elnöktől felmentést titkos iratok hűtlen kezelésének bűntette alól.