Vissza a tartalomjegyzékhez

Somorjai László
A futball kifejezi Brazíliát

A magyar Országgyűlés meghívására első alkalommal járt hazánkban José Sarney, a brazil szenátus elnöke, aki lapunknak adott interjújában kiemelte: nézete szerint „…a jövő sokkal inkább a különböző országok együttműködésétől, mint privát adottságaitól függ”. 
José Sarney a brazil katonai diktatúra bukása után, 1985-ben megválasztott első államelnök, aki nemcsak a demokratikus átalakulás neves alakja, hanem egyben ismert író: mintegy ötven, hazájában kiadott kötet szerzője. Idén magyarul is megjelent Saraminda című regénye az Európa Kiadó jóvoltából. 


José Sarney Budapesten. „Nincsenek vallási problémáink” Fotó: S. L.

- Ön mint politikus, egyben mint író, aktív részese volt Brazília legújabb történelmének alakításában. Hogyan élte meg a két feladatot, két szerepet egy személyben? Mi a tapasztalata az egyik, illetve a másik hatásmechanizmusát illetően?
- Azt hiszem, az én eredeti elhivatottságom mindig is az irodalom volt: a szavak „megművelése”, a pillanatok „örökkévalóvá” tétele, az érzelmek, szenvedélyek visszatükrözése, a képzelet világának megfestése a szó művészete által. Az irodalmat akár serdülőkorom első szerelmének is nevezhetném, amely aztán olyan „szeretővé” vált, akiből sosem múlik el a szenvedély. A politika viszont nem elhivatottság, hanem a hétköznapi valóságból fakadó feladat. A sors vezetett el a politika vizeihez, és én a politikával egy tisztességes, „polgári házasságot” kötöttem. Úgy látom, hogy amikor irodalommal van dolgunk, egy elvonatkoztatott, absztrakt világgal dolgozunk, míg a hétköznapi valóságot műveljük meg, amikor a politikusi pályán mozgunk.
- Az „író és államelnök egy személyben” szerep nem ismeretlen a kelet-európai gyakorlatban sem, elég, ha Göncz Árpádra vagy Vaclav Havelre gondolunk. Ön hogy látja: milyen köztársasági elnök lesz egy íróból?
- Szerintem egy nemzetnek három dologra van leginkább szüksége: a történészekre, hogy a múltjáról beszéljenek, a politikusokra, hogy a jelenről szóljanak, és a jövőt megálmodni képes költőkre, írókra. Vannak olyan nációk - hirtelen a francia jut eszembe -, amelyekben nem is igen lehet valaki köztársasági elnök anélkül, hogy írói munkássága ne legyen ismert. Persze van olyan is, mint az Egyesült Államokban, ahol ez kicsit fordítva sül el: úgy tűnik, ott egy kicsit rosszul veszik, ha egy államelnök könyvírásra adja a fejét.
Én azonban azt gondolom, az az értelmiségi, aki a hatalom csúcsára jut, mindig humanista módon közelíti meg a világot, és az értelmiségiek mindig kicsit arról ábrándoznak, hogy a politikán keresztül álmaikat mégiscsak meg tudják valósítani.
- Brazília a Föld ötödik legnagyobb és a negyedik legnépesebb országa. Úgy hírlik, hogy a nehézségek ellenére is kiemelkedően dinamikus fejlődést mutat, és olyan problémákat is sikerül elkerülnie - például a terrorizmus kérdésére gondolok -, amely más fejlett országok hétköznapjait nagy mértékben befolyásolja. Nem szeretném kihagyni a lehetőséget, hogy a politikus José Sarney-t is megszólaltassam: hogy látja, mi lehet az említett jelenség oka?
- Nézze, a mi történelmünk mindössze ötszáz éve íródik, ami nem számít igazán hosszú múltnak. Így azonban elkerültünk egy-két olyan problémát, amit a régebbi civilizációk akár még most is magukkal hordanak: nincsenek határköveink, a határok kiterjesztésével kapcsolatos határvitáink. Brazíliában a legkülönfélébb etnikumú emberek élnek egymással megbékélve: európaiak, afrikaiak, helyi őslakosok.
Paradox módon azok az afrikaiak, akik rabszolgaláncon érkeztek Brazíliába, olyan eredményeket értek el a kultúra területén - a zene, a tánc, az örvendezés „művészete” terén - amelyekkel más nációk, etnikumok tagjaival együtt jelentősen gazdagították az ország kultúráját. Nincsenek vallási jellegű problémáink, amelyek a sorsunkat terhelnék. Emellett, természetesen, mi is sokat küzdünk az újonnan jelentkező problémákkal, így a társadalmi igazságtalansággal, a szegénységgel, a nyomorral…
Annak ellenére, hogy önmagában is egy kontinensnyi országot alkotunk, nem szeretjük, ha azt mondják, hogy mi vagyunk a dél-amerikai kontinens óriása, vezetője. Nézetem szerint a világ jövőjét sokkal inkább meghatározza a legkülönbözőbb nemzetek kölcsönös együttműködésének lehetősége, mint a kis vagy nagy méretekből származó tulajdonságok. Meg kell tanulnunk együtt élni, együtt építkezni: olyan, tudás alapú társadalmat kell létrehoznunk, amelyhez minden nemzet hozzá tudja adni a maga értékeit, kiválóságát. Ez egy olyan kihívás, amely minden nemzetre nézve egyre nagyobb összefogást, kölcsönösséget kíván.
- A magyar közvélemény számára Brazília a futball és a szappanoperák hazája. Várhatjuk-e, hogy mostani látogatásával, könyvének magyar nyelvű kiadásával új területek nyílnak egymás megismerésében?
- A futball jól jellemezheti egy ország kulturális atmoszféráját, légkörét. Egy focipályánál demokratikusabb teret nehéz elképzelni: nincsenek gazdagjai, nincsenek szegényei, nincsenek társadalmi gondjai. Szenvedélynek és örömnek, vidámságnak vagy akár csalódásnak is színtere a futballstadion. Miközben abban bízom, hogy eredményeink, kulturális kapcsolataink egyre inkább kiterjednek a két országra nézve, reményeim szerint a futball továbbra is megmarad Brazília természetes „velejárójának”, kultúrája hiteles kifejezőjének, demokratikus berendezkedése hirdetőjének.