Vissza a tartalomjegyzékhez

Hajdú Sándor
Nem nekem való a nagypolitika – mondja Molnár Róbert egykori kisgazda képviselő, Kübekháza polgármestere

Kübekháza határtelepülés Csongrád megye déli csücskében. Évente egyszer „operettfaluvá” válik, majd éli újra mindennapjait. A polgármester azt állítja, a falu elkötelezett a kultúra felé, és nem él álom- vagy operettvilágban. Mint ahogy ő, Molnár Róbert sem, a kisgazdapárt egykori fiatal képviselője, Torgyán doktor felfedezettje, majd a rossz nyelvek szerint egyik árulója. 


Molnár Róbert: Hogy bánom-e, nem tudom Fotó: S.L. 

- Miért ez a sok német nyelvű kiírás? Kübekháza német település?
- Igen, régi német falu. Fele-fele arányban élt itt német és magyar lakos 1946-ig. Minden világégésnek megitta a levét. 1946-ban is, amikor a németeket lenácizták, és kitelepítették a német lakókat. Ekkor csappant meg a falu lélekszáma, most is csak ezerhatszázötvenen laknak itt.
- Ön helybeli, de megmártózott az országos politikában is. Megérte?
- Megmártóztam, kipróbáltam, elég volt. Az volt a probléma, hogy a jogi egyetemet úgy végeztem, hogy mellette képviselősködtem, és idegőrlő feladat volt. Már nem az én lelkivilágomnak való volt az efféle nagypolitika. 
- Pedig még néhány éve nem így látszott, élt, mint hal a vízben… 
- Nézze, én régen is szerettem teljes erőbedobással tenni a dolgomat. Tizenhét éves koromban kezdtem el politizálni helyi szinten azért, mert összebalhéztam a tanácselnökkel. Nem engedték akkor, hogy rendezvényeket szervezzünk, mindenből politikai ügyet csináltak. Csak egy diszkót akartunk, egy falusi mulatságot, erre politikai rendőrséggel fenyegetett. Akkor alakult ki bennem ez az antikommunista töltet. Aztán elkezdődött országos szinten a változás, eljárogattam MDF-, KDNP-rendezvényekre.
- Olyan jókedvű, bulizós alkat volt?
- Nem. Szerettem szervezni, én voltam a szervező, mert ez tetszett, ezt akartam csinálni. El-elmentem különböző rendezvényekre, és valaki elcitált egy kisgazda rendezvényre is. Akkor már újságíróskodtam a Csongrád Megyei Hírlapnál. Mivel nagyon jó sajtókapcsolataim voltak, ezeket latba vetettem rendezvényeken. Egyre jobban ívelt felfelé a karrierem. 1990-ben ismerkedtem meg Torgyánnal. Fiatalos hév jellemezte, harcos antikommunizmus, egyszóval tetszett, amit képviselt. Aztán úgy hozta a helyzet, hogy elnök lett Torgyánból, és bekerültem hozzá szervező titkárnak.
- Hogy élt ezzel a nagy bizalommal?
- Nagyon mozgalmas pár év volt. Pártot szerveztünk. Aztán a szervező titkárság mellett megkaptam a PR-t, a protokollosztály vezetését, utána főtitkárhelyettes lettem, de az előző dolgokat továbbra is végeztem. Mindig többet kaptam. No nem pénzt, hanem munkát. 
Az 1994-es választásokat követő egyik rendezvényünkön részt vett a Német Keresztény Szociális Unió (CSU) főtitkára, akinek megtetszett a szervezésem. Magával akart vinni Németországba. Ekkor az elnök úrtól nagyobb fizetésemelést kaptam, hogy maradjak. És én maradtam. 
- Milyen volt Torgyán Józseffel dolgozni?
- Nehéz, kihívásokkal teli, de nagyon szép. Mint egy sztárnak, van egy külső arca és van egy belső arca. Torgyánnak a belső arca is többféle volt. Volt, amikor kedves volt, ha valaki nem idegesítette fel, nem hozta ki a sodrából, akkor nagyon jó volt vele dolgozni, soha senkinek nem kívánok rosszabbat. Ha valaki felbosszantotta, akkor lobbanékony, ideges volt, egy perc alatt leteremtett mindenkit. Ez nem volt jó, de ebből is lehetett tanulni. 
- Hány éves volt ekkor?
- Amikor képviselőnek megválasztottak, huszonhét éves voltam.
- Most hálás neki? 
- Nem töröltem ki az életemből a vele töltött időszakot.
- 2001 táján többen árulónak nevezték önt kisgazda körökben…
- Csendes szemlélője voltam annak a folyamatnak, ami Torgyán miniszterségével kezdődött. Megjelentek a holdudvarában olyan alakok, akikkel én nem szívesen vállaltam volna egy platformot, egy politikai közösséget. Torgyán személyzeti politikája enyhén szólva is gyenge volt. Harmincöt éves ügyvédi praxissal a háta mögött kell, hogy valakinek annyi emberismerete legyen, hogy ránézésre meg tudja állapítani valakiről, hogy jó vagy rossz ember. Nem csak a beszállingózó karrieristákra, hanem a párton belül lévő karrieristákra is gondolok. Ők azon dolgoztak kezdettől, hogy a régebbieket kicsinálják. Úgy éreztem, hogy ezek kihasználták. Később bebizonyosodott, hogy ők okozták az elnök bukását.
- Úgy gondolja, amit Ön tett, az nem árulás?
- Hogy ki kit árult el, ezt firtathatjuk. Én nem érzem úgy, hogy elárultam volna. Nem vállaltam sorsközösséget olyan döntésekkel, amelyek akkor születtek, illetve azokkal a személyekkel, akik egzisztenciális érdekből szállingóztak a pártba és a kisgazda irányítású minisztériumokba. Ekkor kezdődtek a kontroll nélküli utazgatások, meg minden zűrös ügy, ami aztán a bukáshoz vezetett. Rajtam számon kérték a választók azt, hogy meddig tudok vállalni egy platformot ezzel a fajta mentalitással. 
- Volt valami személyes affér a végén Önök között?
- Nem, amikor kirúgott a frakcióból bennünket 2001-ben, levélben köszöntem meg neki, hogy egy évtizedig vele dolgozhattam, s mindazt a jót, amit velem tett. A múltat a hátam mögé dobom, és a jövőnek feszülök, amint azt Pál apostol mondta.
- Nocsak, ismeri a Bibliát?
- Megismertem az elmúlt időben, megtértem és olvasom az igét. A volt életemet és a bűneimet átadtam az Úrnak. Odaszegeztem Jézus Krisztus keresztfájára a bűneim lajstromát, azóta teljesen más az életem.
- Mikor történt mindez, a politikai pályafutása alatt?
- Nem. A politikusi pályafutásom után.
- Úgy érezte, hogy el kell számolni azokkal az évekkel?
- Úgy éreztem. Soha nem állt tőlem távol a hitkérdés, lásd Hit Gyülekezete kontra Molnár Róbert ügyet, de félretéve a viccet, soha nem állt távol tőlem. Azt hittem, hogy jó keresztény vagyok, aztán rájöttem, hogy mégse.
- Ott voltam, amikor interpellált a Parlamentben, amikor a legfőbb ügyészt kérte, indítson vizsgálatot a Hit Gyülekezete ellen. Mi, vagy inkább ki indította fel erre a lépésre?
- Nem tudom, már nem emlékszem pontosan rá. Talán olyan szülők kerestek meg, akik azt állították, hogy a Hit Gyülekezete elszippantja a gyerekeiket, és ez egy destruktív egyház; ők akkor erre késztettek. 
- Ki írta az interpellációkat?
- Én, de volt egy huszonegynehány oldalas segédanyag, amit Bartus Lászlótól kaptam, onnan szemezgettem. 
- Nem volt e mögött valami koncepció?
- Lehet, hogy volt, és engem használtak erre, de konkrétan erről nem tudtam.
- Bánja, hogy megtette ezt a dolgot?
- Vannak dolgok, amiket az ember felvállal a maga szereplési vágyáért. Hogy bánom-e, nem tudom, én a múltammal együtt ezt is lezártam. Az Úr elé a keresztfára ezt az ügyet is konkrétan odatettem. Ítélje meg most már Isten. Nézze, van egyfajta látásom az utóbbi időben mindenkivel kapcsolatban, és ez nem kifejezetten a Hit Gyülekezetére vonatkozik. Ha az Isten akarja, akkor van akkora hatalma, hogy felemelje vagy lerombolja azt, amit akar.
- A Fidesz nem hálálta meg, hogy 2002-ben átült hozzájuk?
- Nem. Nézze, öt hónapig „munkanélküli” voltam. Polgármesterré választásom másnapján ismét megkértek, azóta is küldenek meghívókat, kérik, szervezésben lévő tapasztalatommal segítsem munkájukat. Jobboldali voltam, az is vagyok, és az is maradok. Ha szívből kérnek, segíteni fogok. Az öt hónapos tétlenséget tragédiaként éltem meg, hogy kimaradtam a nagypolitikából. 
- Lyukra futtatták?
- Ezt én így nem mondanám. Nem ígértek semmit, én nem eladtam magam a Fidesznek, amikor átültem, hanem komolyan gondoltam, hogy ha ilyen szerencsétlenül alakult a kormányzás, hogy a kisgazdákra nem számíthatott a Fidesz, akkor igenis oda kell állnom, mivel két emberen múlott a kormánytöbbség. Nem volt hála, de nem is vártam. 
- Nem ígértek semmit?
- Nem ígértek semmit. A megyei listára felraktak, de láttam már akkor, hogy ez nem befutó hely. Csendesen meghúztam magam és tudtam azt, hogy ez a politikai felívelés be fog fejeződni. Úgy voltam vele, ha ez így fejeződik be, akkor legyen úgy, de bebizonyította az én érveimet a 2002-es választási eredmény, hogy nem lehet erőből és a vidék nélkül politizálni.