Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
A szexipar kórházakkal reklámoztat

Hétvégén került megrendezésre a Pécsi Első Szépség és Erotic Expo, magyarán pornófesztivál. Bevételéből a szervezők a helyi gyermekkórház számára ajánlottak fel egymillió forintot. A furcsa árukapcsolás - egy-két városatyát leszámítva - senkinek nem szúrt szemet. 

Nyugaton régóta meghonosodott technikája az össztársadalom részéről megnyilvánuló erkölcsi aggályok lerombolásának, amikor a szexuális szélsőségek jótékonykodásba öltözve jelennek meg a nyilvánosság előtt. Hazánkban a szexipar moguljai azonban még csak most kezdik felismerni az ebben rejlő lehetőségeket. Pécsett a Grafit Produkciós Iroda rendezésében egy hétvégés nyíltszíni kukkolást biztosítottak a nagykorú érdeklődőknek a város sportcsarnokában. A szervezők szerint mind a várost, mind a kórházat azzal sikerült megnyerni az ügynek, hogy a bevételből egymillió forintot a Baranya Megyei Kerpel-Frónius Ödön Gyermekkórház javára ajánlottak fel.
Betlehemné Tóth Éva, a kórház ápolási igazgatója a Heteknek elmondta, az intézményt felkereső „aranyos, jópofa, huszonéves fiatalembereket” a professzor úr irányította hozzá, ő pedig engedett a „szelíd nyomulásnak”. Ezt követően elment az esemény sajtófogadására is, ahol a pornószereplők „nagyon kedvesen és természetesen” közölték, mennyire komolyan gondolják a beteg gyermekek támogatását. Betlehemné megállapította, hogy egymillió forint nem lesz elegendő az általuk megcélzott lélegeztetőgépre, de minden fillérnek nagyon örülnek, hiszen az összeg gyakorlatilag egy nővér éves fizetése, és sajnos ritka alkalom a készpénzfelajánlás. Petrovics László főszervező ezt hallva nyomban megígért további ötmillió forintot, amennyiben legalább húszezer szempár ellátogat az expóra. Betlehemné a megnyitóra is elment, és bevallása szerint elsőre meglepte a leplezetlenség ilyen mértéke, de hát - mint a Heteknek kifejtette - „nem lehet mindenkinek ugyanaz a szakmája”. Néző sem volt annyi, mint menynyi a szervezők szerint külföldön lenni szokott, így aztán másnap csak az egymilliós ígéret teljesülhetett. 
A pénz és az oklevél nyilvános átadásakor Betlehemnének olyan érdekes kérdésekre kellett válaszolnia, mint hogy: Mit szól a látottakhoz? „Ez is az élet” - mondta ő, hozzátéve, hogy akinek bármilyen fenntartása volna az ilyen természetű támogatás elfogadásával kapcsolatban, annak azt üzeni: menjen el hozzájuk az intenzív osztályra, és egy beteg gyerek ágya mellett ülő anyukát kérdezzen meg ugyanerről. A Dunántúli Napló című újságban megkérdezettek azonban olyan álláspontot is megkockáztattak, amely szerint elég szomorú, hogy odáig süllyedtek a magyar kórházak, hogy még az ilyen adományokat is el kell fogadniuk. 
Petrovics László, az esemény főszervezője bevallása szerint „pécsi gyerek”, aki közel fél éve került fel Budapestre rendezvényszervezőként, és azon nyomban „el is tiporta a fővárosi szakma”. „Hát én bebizonyítottam, hogy egy vidéki ember is tud olyat, mint egy budapesti rendezvényszervező iroda” - mondja, és bár a mostani kiállítás deficites lett, a távolmaradók sajnálkozó és bocsánatkérő sms-áradata arról győzte meg, hogy jövőre érdemes lesz újrázni. Petrovics szerint a koncertek kora lejárt, és ráadásul pénz sincs benne, az ő expói azonban „mindenkit érdekelnek” - a pécsire hatezer fő látogatott el -, és végre elismerik a pornó „művészeti értékét”. Egyúttal ismét megköszönte Baranya Megye Önkormányzatának és az egész városi vezetésnek, hogy minden támogatást megkapott tőlük a rendezvény lebonyolításához, és hogy jövőre is visszavárják. A szabad szex egyik hazai népszerűsítője novemberre nemzetközi kiállítást tervez Budapesten, mely egy „pornó Oscar-díjat” átadó gálával párosul, a bevételből pedig egy mentőautót szeretne átadni valamely sürgősségi osztálynak. 
Toller László, Pécs polgármestere cáfolta a Heteknek, hogy segítették volna a rendezvényt. Mint mondja: szó sincs soronkívüliségről, mindenki ugyanazt az engedélyt kapja, aki ilyet rendez Pécsett. „Nevezett urat nem ismerem, egyébként hozzátenném, hogy ez nem egy fontos közügy” - jelezte Toller. A város egyik prominense elárulta, hogy a rendőrfőnök által kezdeményezett megbeszélésen sikerült elérni, hogy a legalizált orgia a sportcsarnok falai között maradjon.