Vissza a tartalomjegyzékhez


Az ő emléke kötelez

Katonai tiszteletadással temették el Nagy Richárd hadnagyot, aki Irakban vesztette életét múlt hét csütörtök hajnalban. A zagyvarékasi katona egy bombamerénylet áldozatául esett el az Al-Hillah-i tábor közelében. A merénylet körülményeit öttagú vizsgálóbizottság tárta fel, melynek megállapítása szerint a magyar kontingenst nem terheli felelősség az esetért, illetve abban a helyzetben a támadás elhárítása lehetetlen volt.


Gyászszertartás díszőrséggel Fotó: MTI

A hazai közvélemény reakcióját a TV2 Napló című műsora mérte eddig, aminek alapján a szavazók közel kilencven százaléka elutasítja az iraki misszióban való további szerepvállalást. Lapunknak nyilatkozó, Irakot megjárt „veteránok” viszont azt állítják, ez az eset egy katonát sem tántorít el a szolgálattól. „Nem ismerek senkit sem, akinek ettől a tragédiától megváltozott volna a véleménye, és túl kockázatosnak találná a kint tartózkodást. Éppen Richárd miatt kötelességünk helytállni, az ő emléke kötelez minket erre”- mondta a Heteknek egy magyar katonatiszt, aki márciusban tért haza Al-Hillahból.