Vissza a tartalomjegyzékhez

Erdei L. Tamás
Ez melyik nap?

Június 19-én ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a „Felvonulás Jézusért” elnevezésű ökumenikus vallási fesztivált. A kimondatlan, de annál inkább ott munkáló „közösen talán erősebbek leszünk” gondolat jegyében katolikus, evangélikus, református, pünkösdi, baptista és egyéb vallási vezetők buzdítják majd híveiket újra, hogy tömörülésükkel egyfajta felekezetközi érdekvédelmi mozgalomként masírozzanak a főváros utcáin. A célpont az utóbbi időben egész Európában szalonképtelen politikai csoportok és pártok szimbolikus felvonulási terepévé vált Hősök tere, „Magyarország Főtere”. Hogy a Jézus nevével egyfajta összkeresztényi megbékélés, a szeretet és a béke jegyében tüntető mozgalom kinek az érdekeit szolgálja, illetve mit és kiket reprezentál, igencsak sok kérdést vet fel.


Többezres élő békejel a Hősök terén. Kik fognak össze kivel? Fotó: MTI

Hogy az immár évek óta a legnagyobb magyar antiszemita párt országos nagygyűléseinek otthont adó Hősök tere miért is „remek hely arra, hogy számot vessünk múltunkkal, s elkérjük a jövőt nemzetünk számára a menny Istenétől”, ahogy azt a mozgalom hivatalos programfüzete állítja, több mint kérdés. A tér a szervezők szerint „jelképes hely, amely felidézi hazánk egész történetét, nagyjainkat, akik reménységet és megújulást hoztak a nemzetnek”. De hogy itt ne csupán a hét vezérre és szakállas királyainkra gondoljunk, a szervezők a vallási tartalom kedvéért még hozzáfűzik: „A tér főszereplője mégis a legmagasabb oszlop tetején álló Gábriel (sic!) arkangyal, aki a magyar állam jelképét, a Koronát ajánlja az Égnek”. Szóval hogy a Magyar Köztársaság jelképe a korona volna, és hogy ezt Gábriel ajánlja, nem másnak, mint magának az Égnek?… Ez aztán a politikai képtelenségek, valamint a bibliai, az ősmagyar, a horthysta és a katolikus szimbólumok gyönyörű kavalkádja. 
Az is igencsak különös, hogy a legnagyobb keresztény felekezet most nyájas mosollyal karolja fel a protestáns és pünkösdi nagy- és kisegyházak kezdeményezését, akik pedig - a történelmi intő példákat feledve - kijelentik: „sokkal több az, ami összeköti, mint ami elválasztja” őket. Ez a magatartás legfeljebb az ökumenizmust saját egyházpolitikai érdekei szolgálatába állító egykori és jelenlegi, nagy- és kisegyházi klérus kádárista reflexeivel magyarázható. 
Nem kevésbé különös az a váratlan médiatámogatás sem, amelyet a két nagy kereskedelmi televíziótól kap a mozgalom. Annál is inkább, mivel az RTL Klub és a TV2 korábban szinte melldöngető módon ateista, illetve vallási kérdésekben semlegesnek mutatkozó műsorpolitikát folytatott. Vajon a nagyegyházi pecsét, mely nemrég rákerült erre a hazánkban még új ökumenikus mozgalomra, s mely azt - az ország vallási színességét és a valós helyzetet messze figyelmen kívül hagyó módon - a teljes magyar kereszténység reprezentációjaként igyekszik fölmutatni, elegendő fizetség volna a nézettség- pénz-reklám szentháromságára esküvő kereskedelmi adóknak?
Nem tisztázottak a mozgalom politikai vonatkozásai sem. Annak ellenére, hogy az egyik fő szervező, a katolikus László Viktor sűrűn fogadkozott, hogy véletlen „balesetek” sorozatáról volt szó, a két évvel ezelőtti, éppen választási kampányidőszakra eső felvonulás tele volt jobboldali utalásokkal és szimbólumokkal. A fesztivál jelenlegi fővédnöke Mádl Ferenc, korábban Orbán Viktor volt. Kérdés, vajon most is lehet-e majd kedvezményesen előfizetni a fiatal demokraták kedvelt sajtóorgánumára, a Heti Válaszra, illetve beszerezni a polgári körök egyéb kiadványait?
Újabb kérdéseket vet föl az a kép, amelyet egyes kisegyházak vezetői sugallnak a nyilvánosságnak és híveiknek, miszerint ettől a nagyszerű „összkeresztényi” megbékéléstől, a kereszténység régóta áhított újraegyesítésétől hazánkban csak a Hit Gyülekezete tartja távol magát sértő módon. Annál is inkább érthetetlen ez a provokatív él, mivel Európa egyik, ha nem a legnagyobb karizmatikus egyháza sohasem kapott hivatalos meghívást erre a rendezvényre. Ezen egyszerű tényből következően vezetőinek sohasem állt módjában hivatalosan reagálni a mozgalomra. 
A Hit Gyülekezete távolmaradását firtatni egyébként meglehetős bárdolatlanságra is vall, hiszen az ökumenikus mozgalom szervezői, támogatói és résztvevői között szép számmal találni olyan személyeket és felekezeteket, amelyek a közösség ellen folytatott 1998-as médiakampány és hivatalos állami vizsgálatok idején, az - egyébként teljes mértékben negatív eredménnyel záruló - egzekúció eredményét tévesen és hamisan megelőlegezve, érdekből siettek elhatárolódni a közösségtől. Hogy ettől a - teológiailag egyébként teljességgel alaptalan - elhatárolódástól az említett kisegyházak és vallási csoportok vezetői állami vagy nagyegyházi támogatást vártak-e, esetleg mindkettőt, az továbbra is kérdés marad. A harminc ezüst mindenesetre bizonyára már a megfelelő zsebekben (bankszámlákon) lapul (kamatozik). 
Az ökumenikus mozgalom szervezői és résztvevői között egyébként akadnak olyan vallási közösségek is, amelyek vezetői élen jártak a közösség elleni rágalomkampányban, és minden eszközt megragadtak arra, hogy a Hit Gyülekezetét kitöröljék a magyar és a nemzetközi keresztény életből. Mivel jóvátétel, akárcsak bocsánatkérés nem történt azóta sem, a teológiai averziókon túl is ízléstelen azt kérni, hogy a Hit Gyülekezete tagjai vagy vezetői bármiféle támogatást nyújtsanak az ökumenikus fesztiválnak, vagy akár személyesen részt vegyenek azon.
Akad persze magyarázat a kisegyházak menthetetlen viselkedésére, a kérdés csupán az, hogy ők maguk, legalább saját maguk előtt beismerik-e, hogy ennek a világon semmi köze sem Jézushoz, sem a szeretethez, sem a kereszténység bármelyik alapelvéhez. Ez a motívum pedig nem más, mint amit a magyar újságírás egyik nagy leleplezőjének hírében álló Bartus László néhány évvel ezelőtt egy interjúban a következőképpen fogalmazott meg: „A kisegyházaknak számos lehetőségük volt és van, hogy elhatárolódjanak Németh Sándortól vagy attól, amivel nem értenek egyet. Ha nem teszik meg, nem csodálkozhatnak azon, hogy egy kalap alá vesznek mindenkit.” (Mi Újság?unk, a Budapesti Autonóm Gyülekezet lapja, 2000/3 április). 
Ugyanebben az interjúban az is olvasható többek között: „…az ügyészség rendelkezik olyan adatokkal, amelyek köztörvényes bűncselekményre utalnak. Megjegyzem, tudomásom szerint ez az első eset a rendszerváltás óta, hogy egyház ellen alapos gyanút megfogalmaznak.” 
Nem olyan rég történt, hogy nehéz lenne felidézni a tényeket. Például hogy milyen hathatós támogatást nyújtottak a Mi Újság?unkat kiadó felekezet prominensei - Görbicz Tamás, Piszter Ervin és Takács Ferenc - ahhoz a Legfőbb Ügyészhez benyújtott parlamenti képviselői indítványhoz, amelynek a célja az volt, hogy a hatóság állapítsa meg: a Hit Gyülekezete az egyházügyi törvénnyel és az alkotmánnyal is ellentétes tevékenységet fejt ki. Ezen procedúrával pedig elindítói azt kívánták elérni, hogy az állam a föntebbiek miatt kezdeményezze e közösség törlését az egyházak nyilvántartásából. Ennek a beadványnak az indokolásához egy képviselő 11 pontban sorolta fel a vádakat, a rasszizmustól a családromboláson át az okirat-hamisításig. A megfogalmazás alapját Bartus Lászlónak, a Piszter-féle közösséghez szorosan kötődő újságírónak a Magyar Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságához intézett levele szolgáltatta, amely ugyanezen 11 pont alapján kérte a Bizottságtól a Hit Gyülekezete tevékenységének vizsgálatát. 
A vádak közül egy sem bizonyult valósnak, Bartus László fenti nyilatkozata ellenére sem. Azóta eltelt négy év. Az érintetteknek bőven lett volna idejük kiállni a nyilvánosság elé, és elmondani: elnézést, valótlan vádak alapján szerettük volna betiltatni a Hit Gyülekezetét, és bíróság elé állíttatni annak vezetőit. Nemcsak ez az egyenes beszéd, de még a leghalványabb bocsánatkérés is elmaradt azonban. Csak a felvonulás van Jézusért. Nem éppen mellesleg a magyar történelemben - a Horthy-rendszerbeli zsidótörvényeket leszámítva - az ellenreformáció óta nem volt példa arra, hogy egy egyház vagy felekezet egy másik egyházat vagy vallási közösséget állami eszközökkel be akarjon szüntetni, hogy ne mondjam, el akarjon törölni a föld színéről. Ez vajon hogyan egyeztethető össze az „Ez az a nap!” főszervezőjének fennkölt szavaival: „Jézus nevében gyűlünk össze egymást elfogadva - sőt, magunknál nagyobbnak tartva -, hogy valóban egymás iránti szeretetünkről ismerjenek meg bennünket”? (E még némiképp zavaros és kiforratlan, jobb sorsra érdemes ökumenikus mozgalom szervezőinek talán nem ártana jobban megválogatniuk, kivel, kikkel vállalnak közösséget, és milyen áron.) 
Több mint egy tucat további kisegyház annak idején szintén nyilatkozatban határolódott el a Hit Gyülekezetétől. Ők sem mondták azt, hogy pardon, tévedtünk, elhamarkodottan mondtunk véleményt. Tagjaik és vezetőik szintén ott menetelnek majd június 19-én az Andrássy úton. Vajon véletlen, hogy éppen ugyanabban az évben, az ügyészi vizsgálatok megindulása után néhány héttel indult útjára az első Felvonulás Jézusért? Vajon a részt vevő vallási közösségek vezetői tudták, hogy előbb a kútba kell lökniük „szeretett testvéreiket”, hogy azután a vallási és politikai méltóságok jóindulatú bólintását elnyerve együtt kenyerezzenek? 
Vajon ez az a nap… amelyen választ kapunk ezekre a kérdésekre?