Vissza a tartalomjegyzékhez

Lugosi Zoltán
Portugáliára figyel a futballvilág

Az európai futballbajnokságok befejeztével kontinensünk focirajongói már az utolsó előkészületi meccsekre és a várható nemzeti tizenegyek névsorára kíváncsiak. Hiába hoztak sok érdekességet a nemzeti bajnokságok, mindazok, akik az erőltetett „futballprogram” miatt nem akarnak lemaradni az eseményekről, kénytelenek lezártnak tekinteni a bajnoki pontvadászatokat. A tizenhat válogatott négy csoportban, nyolc helyszínen veszi fel a küzdelmet egymással. A nyitómérkőzés június 12-én lesz Portóban: a házigazdák a görögökkel mérkőznek. 


A döntő színhelyéül szolgáló lisszaboni Luz Stadion, a világhírű Benfica otthona Fotó: Reuters

Az Európa-bajnokságok története egészen 1960-ig nyúlik vissza. Így a mostani kontinensviadal már a tizenkettedik lesz a sorban. Érdekesség, hogy az összesített éremtáblázaton az első nyolc helyezett most tovább gyarapíthatja érmeinek számát, hisz most is részt vesznek a legjobbak között. A táblázatot egyébként Németország vezeti, Magyarország a tizenharmadik, ami nem is olyan rossz (legalábbis a mostani helyzetet tekintve). Ha a mostani világranglistát nézzük, akkor a második helyen álló franciák mellett kitűnik még a spanyol, a holland, a német, a cseh és az angol nemzeti tizenegy. 
Ám ezek „csak” a számok. Kikre kell a leginkább figyelnünk? 
A sokak által legjobbnak tartott címvédő franciák ismétlésre készülnek. A motiváltságot bizonyára az is fokozza, hogy a 2002-es világbajnokságról - óriási meglepetést okozva - csúfos kudarcélménnyel kellett távozniuk. Az akkor gólt rúgni képtelen gárda most javíthat, hisz a horvát és a svájci együttes nem tűnik alkalmasnak a papírforma felborítására, sőt, ez még a csoport negyedik együttesének, az angoloknak sem biztos, hogy sikerülhet. 
A ködös Albion válogatottját is az esélyesek közé emeli az, hogy több labdarúgójuk számára (korukat is figyelembe véve) valószínűleg ez lehet az utolsó nagy lehetőség a nemzeti csapatban; de az is előnyük a többi gárdával szemben, hogy a mostani tornára az angolok - egy-két embertől eltekintve - otthonról hozzák a játékosaikat, és nem Európa minden szegletéből kell összeszedegetni a nagy múltú együttest. 
A torna favoritjaként tartják számon az olasz válogatottat is. A „squadra azzura” mestere, Giovanni Trapattoni egyelőre azonban óvatosan nyilatkozott lehetőségeikről: „Összességében úgy gondolom, hogy az elődöntőkbe mindenképpen be kell jutnunk.”
A negyven évvel ezelőtt rendezett első Eb győztesei, a spanyolok - a nemzetközi kupákból jól ismert játékosaikkal - mindenképp a trónkövetelők közé számítanak. 
A rendező Portugáliát támogatni fogja a hazai pálya, és ez őket is az esélyesek közé emeli.
Érdemes megemlítenünk a németeket, akik mindig képesek a meglepetésekre. Ha a küzdőszelleméről ismert legénység lesz a végső befutó, akkor azt hiszem, senki sem kapja majd fel a fejét. 
Ugyanez mondható el a hollandokról is, akik ugyan pótselejtezőt játszva kerülhettek a legjobb tizenhat közé, de ha már ott vannak, akár nyerhetnek is.
És ott lesznek még: Oroszország, Görögország, Bulgária, Dánia, Svédország, Csehország és Lettország is, de a jelen állás szerint nemigen fognak beleszólni a dobogós helyek elosztásába. Ha mégis közülük kerülne ki a végső győztes, akkor viszont újra beigazolódik, hogy a futballban még mindig minden előfordulhat.