Vissza a tartalomjegyzékhez


A kampány árnyéka

Az idei kampány sem marad el botrányok nélkül. Baján, a város főterén az MSZP mellett korteskedni igyekvő Medgyessy Péterbe kívánták fojtani a szót füttyögető ellenzékiek. A huszonöt fős társaságot végül a miniszterelnök erélyessége és a többség nemtetszése „leszerelte”. Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője ennél rosszabbul járt, mivel a lakása előtt parkoló autóját rongálták meg. A fiatal politikus elmondása szerint vasárnap telefonon zaklatták egy kőbányai fideszes szórólap miatt. Másnap az ismeretlen tettes, vagy tettesek, vélhetően egy csavarhúzóval tették tönkre nemcsak a politikus, hanem felesége autójának zárjait is, aki ezért nem tudta kinyitni az autóját, és kénytelen volt feltöretni azt. A politikus nem tartja véletlennek, hogy a környéken csak a házuk előtt álló két autót rongálták meg.


Fidelitas-plakátkiállítás. Konzervatív humor Fotó: Somorjai L.

El kell bontani a Vörösmarty téren elhelyezett, a kormányt bíráló Fidelitas-plakátokat - döntött a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága. A testület szerint ugyanis a Fideszhez közel álló szervezet megtévesztő kérelem alapján helyezte ki a plakátokat. A bizottság kormánypárti többsége döntött arról is, hogy a Miniszterelnöki Hivatalnak annak ellenére nem kell bírságot fizetnie, hogy engedély nélkül tartott gyermeknapi rendezvényt a Kossuth téren.