Vissza a tartalomjegyzékhez

Szlazsánszky Ferenc, Hazafi Zsolt
Ez már gospel műfaj

- Mielőtt bekapcsoltuk a magnót, azt mondtad, hogy az eddig adott közel háromszáz interjúd során leginkább a triviális kérdések zavartak. Hadd kezdjük mi is egy ilyennel: mindig is zenész akartál lenni?
- Nem. Gyerekkoromtól fogva rendkívül érdekelt a fizika, mindig csodáltam, hogy mennyire ésszerű és tudatos a természet működése. Emellett nagyon szerettem minden művészetet, a szobrászatot, a festészetet. Egyszer megnyertem egy országos gyermek festőpályázatot, és a Móra Ferenc Könyvkiadó gondozásában megjelentem mint ifjú festőpalánta. Aminek pedig külön örültem, hogy a kiadónál nem tudták, hogy ki vagyok - szerencsére.


Dobi Sándor a Vidám Vasárnap színpadán. „Ha a zenéből öröm árad, az segít a lelki és érzelmi nyitottság kialakulásában.” Fotó: Somorjai L.

- Pedig nem akármilyen családba születtél. Mit jelentett számodra, hogy nagyapád, Dobi István előbb miniszterelnök, majd hosszú éveken át a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke volt? 
- Elég nagy nyomás nehezedett a családunkra és rám is, mert meg kellett felelni egy eszmének, melynek nem láttam igazán az értelmét. Úgy éreztem, halott elveket kommunikálnak élőkként, és ellenszenves volt, hogy eközben a környezetemben senkit nem láttam boldognak. Mivel az a státus, amibe beleszülettem, nem engedett meg igazi barátokat, eléggé rá voltam utalva a gondolataimra. És a gondolataimban nagyon-nagyon kerestem az élet értelmét. 
- Feltehetően sok, magas pozícióba jutott emberrel kerültél kapcsolatba. Közülük senki nem tudott felelni a kérdéseidre? 
- Mindig rajongtam a természettudományokért, mert e tárgyakból előbb ismertem meg Istent, mint hogy valaki is beszélt volna nekem róla. Éppen ezért a nagy emberekkel való találkozások közül egyetlen meghatározó élményem az volt, amikor Szentgyörgyi Alberttel beszélgethettem mint gyerek: ő volt az egyetlen ember abban a korszakban, akinek feltehettem az élet értelmére, a teremtésre, Isten megismerhetőségére vonatkozó kérdéseimet. Emlékszem, egy idő után megfordult a beszélgetés, a végén ő kérdezett engem, annyira tetszett neki, hogy egy kisgyermeket ilyen gondolatok foglalkoztatnak. Nagyon élveztem a beszélgetést, pedig akkor nem is tudtam, hogy egy Nobel-díjas tudós ül velem szemben, mert számomra csak egy volt a sok közül a vendégseregben. 
- A szüleid hogy viszonyultak az ilyen jellegű felvetéseidhez? 
- Ha szóba kerültek, finoman „lapoztak”. Ez a megválaszolatlanság tulajdonképpen folyamatosan nyomasztott, így tinédzserkoromra már belemélyedtem az okkultizmusba, a buddhizmusba és némileg az alkoholizmusba is. Nem lettem alkoholista, de egyszer-kétszer megpróbáltam ilyen módon is természetfölötti élményhez jutni. Nem sikerült, és az okkultizmusban sem találtam a választ.
- Miközben tizenhat-tizenhét évesen ilyen magasztos kérdések foglalkoztattak, hogyan éltél a mindennapokban?
- A gimnázium után két iskolát is elvégeztem, fogtechnikusi és marketingmenedzseri diplomát szereztem. Közben folyamatosan zenéltem, rockzenekaraim voltak, a leghíresebb a Kenguru. Majd évekkel később megkeresett Környei Attila azzal, hogy létrehozott egy menedzsmentet, mely mögött egy német-magyar befektetői csoport áll, és ennek segítségével létre lehetne hozni egy olyan zenekart, amilyen még soha nem volt Magyarországon, és a világon is csak egy van belőle. Ez lett a második ilyen - négy férfihangra épülő - zenekar: a Manhattan. 
- Ezzel a formációval rendkívüli sikereket értetek el, amit bizonyít a négy arany- és két platinalemez. Mégis kanyarodjunk vissza egy kicsit a kengurus időszakhoz! Rock-zenészként nem okozott meghasonlást a szórakoztatóiparra jellemző erkölcsi színvonal és az istenkeresésed közötti ellentét? 
- Miközben már volt istenképem, az erkölcsi tisztaságról nem sokat tudtam. Égettem a gyertyámat, de nem a két végén, hanem legalább hat helyen. Ugyanakkor olvastam a Bibliát, és be kellett látnom, hogy az életmódomon változtatnom kell. Úgy éreztem, a Máté evangélium 7. fejezetének 13-14. verse rólam szól, mert addig sokkal lazábbnak hittem az Istenhez vezető utat, mint amilyen valójában.
- Mennyi idő alatt jutottál erre a felismerésre? Említetted, gyerekkorod óta tudtad, hogy van Isten. 
- Szerencsém volt. Mikor már elképesztő gyötrő gondolataim voltak a megválaszolatlan kérdéseim miatt, találkoztam valakivel, aki elmondta, hogy ő hogyan ismerte meg Jézus Krisztust. Azt válaszoltam, hogy én is jártam már templomban, tetszett is, de a kérdéseimre ott sem kaptam választ. Úgy véltem, teljesen fölösleges részt vennem egy rituálén. Ez az ember azt mondta, hogy azért nem kapok választ, mert figyelmen kívül hagyok egy nagyon fontos tényt, miszerint be kell töltekezni Szent Szellemmel. És elmagyarázta, hogy például a Bibliát sem tudom megfelelőképpen olvasni „egyedül”, ha viszont befogadom Istennek a Szellemét, megnyílik az értelmem, és érteni fogom a Bibliát. Rohantam megtérni. 
- Pedig a legtöbb ember azt gondolná, hogy egy sikeres énekes stabil családi háttérrel nem szorul természetfölötti segítségre. 
- Sikereim ellenére nagyon-nagyon boldogtalan voltam, gyötört a depresszió. Amit már gyerekként is tudtam, hogy az anyagban valamilyen furcsa energia van, ami „élteti” az anyagot, azt a megtérésemkor értettem meg: Pál apostol ugyanis azt írja, hogy ha másból nem, magából a teremtett világból is képes az ember felismerni a Teremtőt. 
Például rendkívüli módon érdekelt a genezis, és nagyon megdöbbentett, amikor valaki azt mondta, hogy mutassanak már egy olyan robbanást, ami épülést hoz létre, és nem szétesést. És ez a gondolat bennem is megvolt, nem tudtam elfogadni, hogy egy ősrobbanás hozta létre az életet, az embert. 
Tehát kerestem az eredetet és kerestem azt is, mi jön azután, ha meghalunk. Az örök életben való hit mindig bennem volt, ugyanolyan mélyen, amilyen mélyen az istenhit bennem volt. Egyszerűen borzasztóan gyötört, hogy nincs meg a két pont között a válasz. Mert értelmetlen az emberi intelligencia, értelmetlen az emberi érzelem, a szeretet, magyarul minden, ha elmúlik. És közben azt láttam, hogy a fizikában, a biológiában elképesztő értelem van. Tudtam az emberről, hogy a teremtés koronája, és ordított bennem a kérdés nap mint nap: hogyan lehetünk mi a teremtés koronája, ha elmúlunk? Milyen ócska korona ez? Akkor még nem tudtam, hogy az embernek van szelleme. Nem tudtam, hogy Jézus az a személy, aki Istentől küldetett, és az embert az ezekből a kérdésekből eredő kibékíthetetlen konfliktusokból kimenti. Sőt, örök életet tudunk Jézus Krisztuson keresztül szerezni. Amikor megértettem, hogy micsoda fantasztikus ajándék Istenben hitre jutni, olyan boldogság töltött be, amilyen addig még soha. 
- Sok energiádba kerül az üdvbizonyosságot megőrizni? Ezért „dolgozni” kell egy hívőnek? 
- Biztos vannak olyan hívők, akik már olyan magas szinten vannak a hitben, hogy nekik már nem kell „dolgozni”, de nekem sokat kell „dolgoznom”. Olyan alkat vagyok, aki mikroszkopikus mélységig boncol mindent, egy gondolatot, egy szót, egy tárgyat. Én mindent nagyon körbejárok, és ez nagyon sok energiát emészt fel. Igazából tudom, hogy nem is fontos, de mégis, valahogy ilyen vizsgálódó típus vagyok. És ha az ember nagyon belefelejtkezik az anyag vizsgálatába, sokszor azon kapja magát, hogy a lámpás, a hite apad. Tehát nekem sok energiába kerül a hitem, az örök életemről való meggyőződésem fenntartása, de ez olyan energia, amit mindig örömmel és szívesen invesztálok ebben a dologba. 
- Kerek az életed?
- Kerek. Tudom, honnan jövök, hova megyek. Két dolog motivál a hitben: az örök élet, és az, hogy azokat az embereket, akiknek még nem adatott meg, hitre vezessem.
- Nem idejétmúlt a 21. században a Biblia szerint élni, szó szerint venni az Írásokat?
- Abszolút nem idejétmúlt, de van egy nagyon fontos szabály, amit érdemes figyelembe venni: a Biblia olyan építmény, amiből nem lehet kivenni azt, ami nem tetszik. Ez egy kijelentéssor, tulajdonképpen egy kezelési útmutató a gyártótól a felhasználónak, ami akkor működik, ha egészében elfogadjuk. A gyártó az Isten, a felhasználó az ember, aki önmagára vonatkoztatva használhatja ezt a leírást. 
- Milyen visszajelzéseket kapsz a „Gyártótól”? 
- Abszolút jókat. Az ember és az Isten közötti szövetség nélkül ember és ember sem tud tartós szövetséget kötni. Ezért kell Isten támogatása a barátsághoz, a házassághoz is. Három gyermekem van, egy anyától. És a házasságunk jól működik, gyümölcsözik, és a feleségemben egy igazi partnert és segítőt kaptam Istentől. Nem kell tartanunk egymástól, egy hátba szúrástól, csalástól vagy hazugságtól. Kialakult közöttünk egy olyanfajta bizalom, olyan partneri, szövetségi viszony, amit sokan csak akkor értékelnek, amikor már elvesztették.
- Sokan értesültek arról, hogy a showbiznisszel felhagytál, viszont sokakat érdekelhet, hogy azóta mivel foglalkozol. 
- Belsőépítészként, dizájnerként, personal stylistként és formatervezőként dolgozom. 
- És hétről hétre feltűnsz egy tévéműsorban is: a Hit Gyülekezete Vidám Vasárnap című istentiszteletén énekelsz. Nem szokatlan, hogy bár külsőségeiben van azonosság, mondjuk, egy Manhattan-koncerttel, ez a műsor mégsem rólad szól? 
- Tizenéves koromban a zene csak a tehetségem kipróbálásának eszköze volt, hogy vajon megállom-e a helyem ezen a területen. Később rájöttem, a zenével gondolatokat is lehet közvetíteni, ráadásul zenélés közben megéreztem valami olyan magasztos és fennkölt dolgot, ami az Istennel kapcsolatos gondolataimmal mutatott hasonlóságot. Mivel tizennégy évvel ezelőtt megtérhettem, ma már úgy vélem, hogy azokat a gondolatokat, melyek foglalkoztattak, nem nekem kell megválaszolnom, hiszen a válaszok benne vannak a Bibliában. A Vidám Vasárnap első részében hallható dalok egyik célja pedig éppen az, hogy egységet teremtsen a résztvevők között, hogy ráirányítsa a figyelmet Isten Igéjére. Ha a zenéből öröm árad, az segít a lelki és érzelmi nyitottság kialakulásában, az emberek a gondjaik helyett a prédikációra hangolódnak rá, és azonosulni tudnak az elhangzó igehirdetéssel. Ez a műfaj gospel, ahol nemcsak a zene a fontos, hanem a dalok szövege is. 
- Mennyire fontos az előadók tehetsége? 
- Nagyon fontos, éspedig azért, hogy képességeink szerint maximálisan hozzájáruljunk az istentisztelet sikeréhez. Számomra tehát nagy megtiszteltetés, hogy részt vehetek ebben a szolgálatban.