Vissza a tartalomjegyzékhez

Mondovics L. Gábor
Megölték az egyetlen szemtanút

Hetek óta folyik a Djindjics-gyilkossággal kapcsolatos per. Zoran Djindjics szerb elnököt egy évvel ezelőtt ölték meg Belgrádban. A merénylet utáni megdöbbenést követően a tettesek felkutatása látványosan kezdődött: szükségállapottal, házrombolással, fegyveres harccal a rendőrség és a bűnözői csoport között, valamint számos letartóztatással. A lendület azonban mára teljesen elfogyott.

Az ügy eddig nem sok nyilvánosságot kapott. Ennek több oka van, a legfőbb, a valódi gyanúsítottak hiánya, akiknek túlnyomó többsége a mai napig szökésben van, mivel a gyilkosság után elrendelt szükségállapot idején nem sikerült mindenkit letartóztatni. Az eredeti gyilkossági ügyből két pert indítottak: az ügy kapcsán a gyanú a zimonyi klán nevű csoportra terelődött, így most egyszerre folyik a Djindjics-per és a zimonyi-per.
Kujo Krijestoracnak jövő héten kellett volna megjelennie a bíróság előtt. Tanúvallomást már tett, de ezt személyesen is szerette volna megerősíteni. Ezt már nem a Djindjics-perben tette volna, hanem a zimonyiak ügyében. Krijestorac volt az egyetlen személy, aki látta a gyilkosság helyszínéről távozó gyilkosokat. Az újabb gyilkosság révén a perben egy tanúval kevesebb maradt - ő köthette volna össze a zimonyiakat a politikai gyilkossággal. 
Eközben az egy éve történt merényletről egyre kevesebb szó esik. A politikai élet szereplői nem szívesen beszélnek már az esetről, és a sajtó sem cikkezik róla. A mostani eset is csak véletlenül került a nagy nyilvánosság elé. A nyomozás és a kezdeti lendület túl sok információt adott arról, amit az emberek sejtettek, és a sajtó is sokat írt arról, hogy a politika és a maffia sok területen találkozott egymással. Egy magas rangú ügyész letartóztatása is azt bizonyította, hogy nem csak külső akadályokat kell felszámolni az igazság kiderítéséhez. Az erősen védett és rejtegetett tanú, Krijestorac megölése is hasonlóra enged következtetni.