Vissza a tartalomjegyzékhez

Izing Antal
Radarkontroll a Zengőn

A fejsze a fák gyökerére vettetett. Pontosan lehet tudni, mely fákéra. Melyeket az útépítő beruházó narancssárga festékkel megjelölt. A hóval borított erdei úton a Zengő teteje felé indulunk. Az út mentén jobbra is, balra is láthatók a vágási jelek. A lokátort kiszolgáló erdei út megépülését nemcsak a közel négy kilométeres szakaszon narancssárgával megjelölt fák, hanem velük együtt a tőlük beljebb eső példányok ezrei is zavarják. Rossz helyen nőttek. Nem elég fegyelmezetten. Nem NATO-kompatibilis módon.
Olyanok, mint a bánáti rózsák. Ha jól sejtem, ez ugyanaz az út, amely mellől 2001 nyarán a Honvédelmi Minisztérium (HM) áttelepített tizenkétezer tő védett növényt, a Zengő déli felére tervezett út nyomvonalából. A hadügyi kísérlet függelemsértésbe torkollott. A bánáti rózsák megtagadták a parancsot. Új helyükön, a deszantban, nem akartak nőni. Tovább súlyosbította tettüket, hogy eredeti szolgálati helyükön most megint annyian nőnek, mint régen. Semmibe veszik a szolgálati szabályzatot. Makacs dolog ez a flóra.
Fél egy felé jár. Kisebb-nagyobb csoportok jönnek a hegyről le, velünk szembe. Köszönésük, ismeretlen emberek tömegének egyszerű „helló” vagy „sziasztok” köszöntése, most mintha kiemelkedne szokásos kényszeredettségéből. A Zengő oldalában 2004. február 14-én délután azt jelenti: jó, hogy jöttök. Tudjuk, miért vagytok itt. Amiért mi.


Kilátás a Zengőről Fotó: V. Sz.

Elérjük az első barikádot. A természetvédők hordták az útra a termetes, száradt fatörzseket, és keresztbe rakták. Megkerülhető és át is lehet lépni rajta. A második barikádhoz egyszerre érünk egy idős hölggyel. A barikádon átmászva mondja, hogy vége már a veszélynek, az útépítők nem jöhetnek már a védett területre fát vágni, mert holnaptól itt a tilalom. Meséli, két szép és egyszerű beszéd hangzott el a szervezőktől, aztán elénekelték a Himnuszt.
Himnusz a Zengőn. Egy ismerősöm, aki úgy ismerte Magyarország erdeit, mint a tenyerét, minden táj közül úgy szerette a Zengőt, hogy utolsó kívánsága szerint itt szórták szét hamvait. A néni inspekciósokról beszél, akik közül sokan úgy megfáztak, hogy be is lázasodtak, míg fel nem váltották őket más természetvédők. Ehhez rendelődik később az a kép, melyet az este Pécsett, a Széchenyi téren aznap vett Dunántúli Napló címlapján látok: csak egy jó nagy bajusz, alatta alig-mosoly, a bajuszról pedig jégcsapok lógnak. Az asszonytól tudjuk meg azt is, hogy a biztonság kedvéért még ma éjjelre is marad a hegytetőn ügyeletes.
Felérünk végre a menedékházig. Ha azokat is hozzáadom, akik már lejöttek, ötszáz embert számolok. 
A menedékháznál nyertes csata utáni állapot. Üstben birkapörkölt fő, borral és teával kínálják az új érkezőket. 
A negyedik barikád rituális bontása kezdődik. Beszélgetni kezdünk egy emberrel, akiről kiderül: a Civilek a Zengőért mozgalom egyik vezetője. Dr. Herbert Tamás patológus egy közbevetésemet korrigálja: szerinte a „zöld” elnevezés kissé elhasználódott. Abból indul ki, hogy ha vannak állatvédők, akik az állatokat és élőhelyüket védik, miért ne lehetnének embervédők, akik az embereket és környezetüket védik? Arról érdeklődöm dr. Herbert Tamástól, hogy felkészült-e az esetleges, személyét érő közvetett támadásokra. Kéri, hogy pontosítsam a kérdést. Szívem szerint azzal pontosítanám, hogy a Zengőn pénteken testi kényszert alkalmazó őrző-védő cég azonos azzal, amely Pécsett az önkormányzati épületeket, így tehát a pécsi városházát is őrzi. Ez az információ akkor nekem még nincs meg. Ugyanabban a Dunántúli Naplóban olvasom zárójelbe csukva, amelyben „fagyott bajuszt” látom este. Elmondom, hogy aki a környezetet védi, általában gazdasági érdeket sért. Dr. Herbert Tamás nyugodt és bizakodó. Ha októberben újra visszajönnek a favágók, a civilek és a sajtó is visszajön. Ennyi.
Felmászom aztán a vasbeton kilátóba. A látvány minden más érvet lesöpör az asztalról. Aki idejön, és ezt látja, mindent megért. Nem mondja például azt, hogy politikai erők generálták a feszültséget. És mi van, ha mégis? Akkor bizony az egy ritka eset: végre olyasmibe szálltak be, amelybe be is kell. A cél tisztességes. Az eszköz is.


A Greenpeace környezetvédő szervezet aktivistái fákhoz láncolták, illetve bilincselték magukat a Zengő-hegyen Fotó: MTI

Odafenn a toronyban azt hallom, hogy a lokátort máshol is el lehet helyezni, az tehát nem igaz, hogy ez a lokátor csakis a Zengőn tehetne szolgálatot a honvédelemnek. Adódik a kérdés: a zöldek ott is tiltakoznak majd? A válasz szerint Románia és Szlovénia NATO-tagságra várnak, magasabbak a hegységeik, onnan pedig jobban látná a lokátor a célterületet. De ha már a Bükkben és Békés megyében elhelyezett két másik radarral kell háromszöget bezárnia a betervezett harmadik lokátornak, az emberek a Zengőn azt kérdik: Miért nem újít fel a HM egy már meglévő lokátort, katonai fejlesztéshez illő titoktartásban, ekkora feltűnés, egy Greenpeace-es aktivista hámsérülése nélkül, egy most is zárt katonai területen, ahol aztán végképp értelmetlen lenne minden tiltakozás? Miért nem a meglévő kapacitást használja a hadsereg?
Elindulunk lefelé. Egy olyan ember mellé szegődöm, aki azt mondja, ami Pécsett is elterjedt: a HM-tendert egy helyi cég nyerte. Helyben komoly, jó kapcsolatokkal rendelkező építőipari vállalkozás. Alvállalkozója pedig az egyik legnagyobb hazai cég. A Zengő-projektben tehát a kicsi áll a nagy felett - formailag. A fordítottság magyarázata szintén formai okokban rejlik. 
A pályázatok elbírálásakor általános elvek miatt plusz pont jár azért, ha a kivitelezésre pályázó vállalkozó helyi. Ez egyébként a helyes és érthető térségfejlesztési elvben gyökerezik, miszerint maradjon a pénz helyben. 
A kisebb helyi vállalkozás az országos nagy vállalkozás előőrse. Ebben a leosztásban nagy a kicsi hátországa. Cserébe viszont a kicsinek is jut(hat) egy számára minden tekintetben megfelelő rész a többmilliárdos megrendelésből. 
A zengői civileknek a Levegő Munkacsoport Lélegzet című lapjában tavaly nyáron megjelent közleménye szerint 1994-ben kezdődött az aláírásgyűjtés és a Zengő-túrák szervezése. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága nem adta meg a szakhatósági engedélyt, és első fokon a Dél-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség is megtagadta a környezetvédelmi engedély kiadását.
A lokátorengedély végül 1998-ban született meg. A már vázolt „bánáti rózsa” hadművelet 2001 nyarán történt. 2003-ban kiderült, hogy az utat azonnal meg akarják építeni. Az objektumról senki semmi biztosat nem tud a tizennyolc kilométeres körben fekvő hatvanöt település lakói közül. „Mi egy szándékosan elkövetett kiránduláson vagyunk” - olvastam 2004. február 14-én egy transzparensen a zengői civilek szabatos önmeghatározását.