Vissza a tartalomjegyzékhez

Somorjai László
A polgári körök négyszögesítése

Orbán Viktor ex-miniszterelnök a polgári körökhöz címzett körlevelében úgy fogalmazott, hogy „szándékos és aljas provokáció” történt, amikor a Tilos Rádió előtt rendezett tüntetésen elégettek egy izraeli zászlót. Mivel a rendőrségi vizsgálat még folyik, egyelőre nem lehet megállapítani, van-e realitása Orbán állításának. 
A fideszes politikust fenyegető presztízsveszteség azonban minden esetben elkerülhetetlen: ha tényleg provokáció történt, akkor azért kínos az ügy, mert világossá vált, hogy az utcára vitt politika ellenőrizhetetlen és kiszámíthatatlan, mostantól kezdve „bármit” meg lehet tenni a polgári körök nevében. Ebben az esetben Orbán politikai előre látása kapna elégtelen osztályzatot, hiszen jóhiszemű köreiről kiderült: védhetetlen céltáblák. 

Amennyiben viszont nem történt provokáció, hanem a zászlóégetés egyenes következménye volt a szélsőjobboldali Lovas István antiszemita, gyűlölködő szónoklatának, Orbán elhatárolódása azt jelenti, beismerte két év „polgári körös” politizálásának kudarcát: mégis azoknak lett igaza, akik a kezdetektől fogva úgy vélték, több szavazót riaszt el a Lovas-Bayer-Bencsik trióval való nyílt összefogás, mint amennyit hoz. Köztudott ugyanis, hogy az említett újságírók tévéműsorokban és országjáró turnékon élesztették és élesztik a lángot polgári körös hallgatóságukban. 
Nem véletlen tehát, hogy a Tilos Rádió elleni tüntetéssel kapcsolatos botrány után elterjedt a hír, hogy Orbán Viktor a polgári körök visszahívását fontolgatja. Ez azonban nehezen képzelhető el egy olyan szervezet esetén, amely már két éve szerveződik, tagjainak adakozása segítségével székházat épít, és alig várja, hogy politikai szerephez jusson. Nem is meglepő, hogy az állítást később cáfolták, emellett azonban tényleg elindulhatott valamiféle szervezkedés, mert - mint Szántai Tamás, a polgári köröket szervező Demokrácia Központ vezetője a Magyarok Házában tartott szerdai előadásában megemlítette - „Orbán Viktor pártelnök úr kérésére megalakult a Szabad Európa blokk, amely a Demokrácia Központon belül várja azoknak a polgári körösöknek a jelentkezését, akik szigorúan kampányfeladat gyanánt vállalják az európai parlamenti választáson a bizonytalanok meggyőzését, információs anyagok terjesztését”. Arra a kérdésünkre, hogy egy ekkora, jogilag kevésbé körülhatárolt, utcán is politizáló szervezetnél hogyan kerülhető a provokáció veszélye, Szántai ezt mondta: „Legyen reménységünk abban, hogy a provokáló kedv csökkenni fog. Minden józan eszű embernek kell legyen egy olyan határvonala, amit ha egyszer átlép, örök tanulságul lesz számára. Legyen reménységünk abban, hogy akiket ez a provokáció - ha úgy tetszik - tetten érhetően motivált, a magyar jogrend alapján megkapják jogos büntetésüket.”