Vissza a tartalomjegyzékhez


Pittbullt vett a Barcelona

Hétfőn délután bejelentették Barcelonában: a csapat fél évre kölcsönvette a Juventus holland középpályását, Edgar Davidsot. A megállapodás értelmében - mivel Davidsnak fél év múlva lejár az olaszokkal a szerződése - a Barcának elővásárlási joga van a védőre. A „Pittbull” becenéven ismert holland elárulta, hogy eddig is követte a katalánok szereplését, és kifejtette, hogy a csapatból néha hiányzik a gól utáni olthatatlan vágy, de szerinte van jövője a gárdának. 


Davids Laportával, a Barcelona elnökével Fotó: Reuters

Lapértesülések szerint a katalánok Henrik Larssonnal, a Celtic gólzsákjával is megegyeztek, hogy a következő idényben már ő is a klub alkalmazottja lesz. 
A harminckét esztendős svéd csatár, akinek a szerződése lejár a glasgow-i egyesületnél, kijelentette, hogy Skóciából vagy hazamegy, vagy a spanyol élvonalban folytatja pályafutását. 
A Manchester United a kínai bajnok Dalian Shide tizennyolc éves tehetségét, Tung Fang-Csót igazolta le. A játékos csak a nyártól lesz Sir Alex Ferguson csapatának tagja, de a szezont nem a Premiershipben kezdi, mert az angol bajnok azonnal kölcsönadja őt a Royal Antwerpennek. 
A kínai kezdetben évi 500 ezer fontot keres majd, de ez akár 3,5 millióra is emelkedhet. Belgiumba szerződésének a célja, hogy megszerezze a belga útlevelet, ezzel megkönnyítené a MU-hoz való igazolását, mivel a szigetországban nehéz munkavállalási engedélyhez jutni. 
Nicky Butt, a csapat középpályása viszont távozni készül a gárdától, mivel kevés játéklehetőséget kapott az utóbbi időben. A klub saját nevelésű játékosáért 5 millió fontot kell kifizetnie új csapatának. Jelentkezőkben nincs hiány, mivel a Tottenham Hotspur, az Everton és a Birmingham City is szívesen látná. 
David Seaman, a Manchester City negyvenegyedik évében járó, hetvenötszörös válogatott kapusa viszont kedden bejelentette visszavonulását. 
„Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ha tovább védek, nem fog elmúlni a vállfájásom, s ez a legmegfelelőbb pillanat a búcsúra. Fantasztikus pályafutás áll mögöttem, köszönettel tartozom játékostársaimnak, edzőimnek és legfőképpen a szurkolóknak a szép évekért”- mondta Seaman, aki ezt megelőzően tizenhárom éven át védte az Arsenal kapuját. Az ágyúsokkal három bajnoki címet, négy FA Kupát és egyszer KEK-et nyert.
Utódja David James, az angol válogatott harminchárom éves hálóőre lesz, aki a West Ham Unitedből érkezik a Cityhez. (V.J.)