Vissza a tartalomjegyzékhez

Busa Viola
A játéknak vége

Az iraki kormányzótanács egyik tagja szerint már az új alkotmány tervezett kihirdetésének a napján, 2004. július 1-jén fel lehetne akasztani Szaddám Huszeint. Az amerikaiak nyilvános, átlátható tárgyalást szeretnének, amely a világ közvéleménye előtt egyértelművé teszi a diktátor három évtizedes uralma alatt elkövetett bűncselekményeket. További országok is jelezték igényüket a vádemelésre: Irán és Kuvait háborús bűncselekményért, Izrael az öbölháború idején elszenvedett rakétatámadások és a palesztin terroristáknak nyújtott sokmillió dolláros támogatásért, Libanon pedig az eltűnt síita papok sorsa miatt vádolja Szaddámot. Pedig a hírek szerint csak néhány másodpercen múlt, hogy a volt iraki elnök életben maradt: a Time értesülése szerint az amerikai katonák éppen kézigránátot készültek bedobni az utolsó búvóhelyéül szolgáló odúba, amikor meghallották egy férfi hangját, aki azt kérte, hogy ne lőjenek rá.


Egy moszkvai szuvenírárus aktuális kínálata. Megkerült a diktátor Fotó: Reuters

Ritkán tapasztalt öröm és megkönnyebbülés söpört végig a világ nagyobb részén, amikor Paul Bremer Irakba kinevezett amerikai kormányzó Bagdadban bejelentette: „Hölgyeim és Uraim! Elfogtuk!” Szaddám Huszein 2003. december 13-án este fél kilenckor, a Tigris folyó közelében fekvő al-Duár faluban az amerikai katonák fogságába esett. Dacos hangvételű videofelvételeit meghazudtolva Szaddám semmilyen ellenállást nem tanúsított. A „Babilon oroszlánja”, „Nabukodonozor utóda”, „Dicsőséges vezér” titulusokat magának követelő exelnökre, aki többek között Jeruzsálem felszabadítását ígérte hatmillió iraki önkéntes harcos élén, nyomorúságos körülmények között, egy szűk, föld alatti lyukban rejtőzve találtak rá a 4. amerikai gyalogoshadosztály katonái. Utolsó testőrei annak ellenére otthagyták, hogy Szaddám egy táskában 750 ezer dollárt hurcolt magával az utolsó pillanatban is.

George W. Bush egyáltalán nem bánta, hogy december 14-én, vasárnap reggel hajnali öt órakor felverték álmából. Régóta várt már erre a hírre, s most végre a DNS-tesztek és a szembesítésre behívott tanúk is megerősítették: a diktátor fogoly. Pedig a katonák számára ez az akció is úgy indult, mint a többi. Az utóbbi hónapokban már több tucatszor razziáztak a diktátor szülővárosa, Tikrit környékén, ahol a helybéliek között még mindig elevenen él a volt elnök kultusza. Ez alkalommal azonban a parancsnokság tudta: forró nyomon járnak. Az elmúlt hetekben ugyanis kézre került Szaddám több bizalmi testőre, és egymás után horogra akadtak a diktátor belső köréhez tartozó klánvezérek és törzsfők is, akikre már a nyár eleje óta intenzíven vadásztak.
Egy kihallgatás során kapott információ alapján végül december 13-án este nyolckor elindult a „Vörös hajnal hadművelet”, hatszáz katona részvételével. A célpont két al-duári farm volt, amelyek egyikén az informátor szerint Szaddámnak rejtőzködnie kellett. Míg a katonák körülvették a birtokokat - elvágva azokat a külvilágtól - az őket kísérő speciális alakulat tagjai behatoltak az épületekbe. Az akciót több nem várt körülmény is segítette: a hold később kelt fel, ráadásul a környéken áramszünet állt be. Mindez az egész vidéket jótékony sötétségbe burkolta, ami a speciális éjjellátó szemüvegekkel felszerelt katonák helyzetét csak javította. Az első reakció ennek ellenére mégis csalódás volt: látszólag egyik helyen sem találtak semmi jelentőset. Ismerve azonban a Szaddám rejtekhelyeiről szóló beszámolókat, az alakulat tudta, hogy minden négyzetcentimétert alaposan át kell vizsgálni egy esetleges titkos kamra után kutatva.
A katonákkal tartó egyik informátor is erősködött, hogy tovább keressék Szaddámot. Az alapos kutatás során végül 8 óra 26-kor az egyik katona észrevett egy repedést a földön, a birkafarm közepén álló sárkunyhóhoz kapcsolódó fészer alatt. Egy álcázásra használt rongy és némi törmelék félresöprése után kötélből készített fogantyúkkal ellátott, mintegy húsz centiméter vastag polisztirolhab fedőlapot fedeztek fel, amelynek eltávolítása után egy körülbelül két méter mély, sáros betonfallal körülvett lyukra találtak. Már éppen a szokásos „tisztogatást” akarták elvégezni - ami azt jelenti, hogy vagy belelőnek a lyukba vagy gránátot hajítanak bele -, amikor két felemelt kéz jelent meg az üreg alján, és egy hang azt kérte: „Ne lőjenek!” Miután a katonák felhúzták a titokzatos idegent, a bozontos fejű, őszülő szakállú, meggyötört arcú alak kijelentette: „Szaddám Huszein vagyok, Irak elnöke. Tárgyalni akarok.” A meglepett katonák hirtelen csak annyit válaszoltak: „Bush elnök üdvözletét küldi.”


Mint egy hajléktalant, úgy találták a volt diktátort Fotó: Reuters

Az amerikaiak meglepettsége érthető volt: korábbi razziák során már többször is jártak a farmon, illetve annak közelében, de egyszer sem találtak semmit. Ráadásul nem számítottak rá, hogy minden ellenállás nélkül sikerül learatniuk a győzelmet. A videofelvételein mindenkit harcra bujtogató exelnöknek - noha volt nála egy pisztoly - láthatólag esze ágában sem volt „mártírhalált” halni. Nem tudni, mennyi ideig tartózkodott a lyukban, amelynek alján mindössze annyi hely volt, hogy le tudott feküdni. Az üreg megfelelő levegőzését a szellőzőnyílásába beépített ventilátor biztosította. Ez azonban az áramszünet miatt akkor már egy ideje nem működhetett, így a diktátor valószínűleg friss levegő nélkül kucorgott a sötét lyukban. 
Kilenc hónap telt el azóta, hogy Szaddám menekülni kényszerült bagdadi palotájából, s az utána indított hajtóvadászat egyre intenzívebbé vált, különösen fiai júliusi halála óta. A hírek szerint azóta minden második-negyedik órában helyszínt kellett változtatnia, hogy ne akadjanak a nyomára. Ugyanakkor közben többször is megjelent különféle videofelvételeken az arab televíziócsatornákon, hangoztatva, hogy „az igaz hívők kötelesek feláldozni magukat az ellenség ellen folytatott harc során”.
A helyszínen talált tárgyak mind arra utaltak, hogy a diktátor szabadlábon töltött utolsó napjai nyomorúságos körülmények között teltek. Noha rejtekhelyén hétszázötven ezer dollárnyi készpénzt találtak, kénytelen volt igen szerény körülményekkel beérni. A fényűző Mercedes-flottának már rég búcsút kellett mondania: most csak egy narancssárga-fehér taxi szolgált a diktátor fuvarozására. Véget ért az aranyozott paloták korszaka is: utolsó búvóhelye e kétszobás sárkunyhó volt, amelynek egyik helyisége hálóként, a másik pedig konyhaként funkcionált. A szobában bevetetlen, gyűrött ágy, szétszórt, kibontatlan csomagolású új ruhák, néhány könyv, üres fényképkeretek, két Kalasnyikov géppisztoly; a konyhában gyógyszerek, Mars csokik, zseblámpa, bögre, rothadó banánok és húskonzervek - mindenhol piszok és rendetlenség. Így ért véget a „bagdadi mészáros” több évtizeden át tartó rémuralma. A Pentagon számára azonban még nem jött el a lazítás ideje: újult erővel vetik magukat a következő trófea, vagyis Oszama bin Laden után.