Vissza a tartalomjegyzékhez

Kapsza Ágnes
Ragyogás a télben

Verőfényes, színpompás környezetbe kalauzolja el a téli látogatót a Szépművészeti Múzeumban nemrégiben megnyílt kiállítás. A hazai viszonylatban igen nagyszabású tárlat francia impresszionisták műveit sorakoztatja fel.


Pierre August Renoir: Csónakázók

A Monet-kiállításra bejutni vágyók kígyózó sorában felvetődik bennem a kérdés: mi vonz ennyi embert erre a tárlatra? A nagy neveknek kijáró tiszteletadás mindenképpen, hiszen felvonul itt Renoirtól Van Goghig, Gustave Courbet-n keresztül Pissarroig, Claude Monet kortársainak szinte elsorolhatatlan sokasága. Ezen túlmenően talán egy alig körülírható életérzés, a lüktető élet iránti leplezetlen rajongás?
A kiállítás azt a rendkívüli pillanatot igyekszik megragadni, amikor az impresszionizmus megszületik, elindítva az „izmusok” hosszú láncolatát, felbomlasztva az akadémikusnak is nevezett realista - mai szóval akár „fotorealista” - ábrázolásmód szilárdnak és megingathatatlannak hitt tradicionális építményét. Teszi ezt azzal, hogy a kortársak hasonló témájú képeit - rézkarcokat, tollrajzokat, litográfiákat, akvarelleket, olajképeket - egymás mellé helyezi. Még akár Monet két, halászhajókat ábrázoló festménye, melyet több mint tizenöt év választ el egymástól, a szülési folyamat mozgófilmjének egy-egy kockája. (Halászhajók - 1869, Három halászhajó - 1886) 


Claude Monet: Vízililiomok a japán híddal

A termekben kiállított képek tematikusan elkülönülnek. A témák, melyek egy-egy helyhez - tópart, kikötő, északi tájak -, vagy akár egy évszakhoz, mint például a télhez kötődnek, élesen különböző megfogalmazásban jelennek meg a már említett akadémikus stílus követői és a forradalmi újításokat hozók vásznain. Az avatott szem persze látja az árnyaltabb átmenetet, sőt akár a tradíciókat követőkre tett visszahatást, amire a képaláírások is rámutatnak. Mégis, a rendezők mintha szándékosan kiemelnék Monet rendkívüli tehetségét - kissé talán szembeállítva őt nemcsak elődeivel, ígéretes és kevésbé tehetséges tanítványaival, hanem néha még nagynevű barátaival is.
Claude Monet-t az elmúló pillanat megörökítésének paradoxona, a fény illékonyságának megragadása, vibrálásának, lüktetésének visszaadása izgatta. Különleges munkamódszert dolgozott ki: több vásznat állított fel egyszerre. Ha a fényviszonyok hirtelen megváltoztak, átment egy másik vászonhoz, amit akár előző nap hagyott félbe. Előfordult, hogy hat-nyolc képen dolgozott így egyszerre. 
Festési technikájával olyan érzést keltett, mintha a művet gyorsan, sietősen hozta volna létre. Két szín egy ecsetvonással történő felhordásával a fény vibráló táncát, ecsetvonások függőleges vagy vízszintes, rövid vagy hosszú voltával akár perspektívát is érzékeltethetett. Mégis, a művészettörténeti kutatások az ecsetvonások számát megvizsgálva ma már arra a következtetésre jutottak, hogy a műtermekben jelentős utómunka folyhatott. A kiállított vázlatok is arra vallanak, hogy a műtermi kidolgozás az impresszionista festők körében nem merült teljesen feledésbe.


Paul Signac: A „clipper”

Monet-nak, mint sorozatfestőnek az egyik legjelentősebb műve a „Tavirózsák taváról” festett mintegy negyvenhét részes sorozata. A kiállításon megtekinthető videofilm a mestert, munkamódszerét, technikáját ezen a sorozatán keresztül hozza talán a legközelebb.
„Amikor festeni mész, felejtsd el, milyen tárgyakat, fát, házat, mezőt vagy más egyebet látsz. Csak arra gondolj: itt egy kis kék négyzet, ott egy rózsaszín hasáb, amott egy sárga csík, és fesd le pontosan úgy, ahogyan látod… hogy a végeredmény a saját naiv impressziód legyen a jelenetről.” (Claude Monet)

(A Claude Monet és barátai című kiállítás, a FranciArt kulturális évad záróeseménye március közepéig látható a Szépművészeti Múzeumban. (XIV., Dózsa György út 41.))