Vissza a tartalomjegyzékhez

Sztán Tibor
Fehéredni fáj, de muszáj

Romániában októberben lemondott posztjáról három miniszter. Távozásuk ezúttal, legalábbis úgy tűnik, nem az eddig megszokott okok miatt történt: nem politikai csatározások, párton vagy koalíción belüli harcok áldozatai lettek, hanem személyükkel kapcsolatban korrupció és csalás gyanúja merült fel, s Románia történelmében példátlan módon - talán az Európai Unióhoz való csatlakozás jegyében - lemondásra kényszerültek.


Romániai pillanatkép. Az EU keleti tartománya Fotó: Somorjai L.

Hildegard Puwak asszony, az uniós csatlakozásért és a támogatási alapok kezeléséért felelős miniszter körül nyáron pattant ki botrány, mert kiderült, hogy az EU Leonardo da Vinci szakképzési programjának keretén belül férje és fia érdekeltségébe tartozó cégek - tegyük hozzá formailag teljesen szabályos pályázat útján - komoly összegekhez jutottak. Puwak először azt állította, hogy a történtekkor még nem volt miniszter, sőt pártja sem volt kormányon, így semmi befolyása nem lehetett az eredményre, de hamarosan kiderült, mind a pályázatok benyújtása, mind a támogatások odaítélése hivatali ideje alatt történt. Kérdés persze, hogy a pályázatokat elbíráló uniós bizottság tagjai a támogatások odaítélésekor tudtak-e a pályázó cégek vezetői és a román miniszter asszony közötti rokoni kapcsolatról, és ha igen, érdekelte-e őket. Bár kezdetben az unió több reprezentánsa is úgy vélekedett, hogy vétlen az ügyben, Puwak asszonynak az egyre hevesebb támadások és a nyilvánvaló bizonyítékok miatt végül meg kellett válnia tárcájától. Hiába vette védelmébe maga Iliescu államfő egy strasbourgi interjúban, és hiába állt ki mellette az egész kormány a miniszterelnökkel az élen. Azóta uniós részről külön bizottság vizsgálja az ügyet. Olyan kijelentések is elhangzottak kormánypárti részről miszerint „ha már Puwak asszonyt is meg lehet gyanúsítani korrupcióval, akkor már nincs semmi, amiben hinni lehetne ebben az országban”. Adian Nastase kormányfő sajtótájékoztatójában elmondta, hogy a miniszter asszony azért mondott le, hogy a személyét ért támadások miatt ne nehezedjen meg Románia uniós csatlakozási tárgyalásainak befejezése.

Beuran, az álszerző

De nem Puwak asszony az egyetlen, aki kénytelen volt megválni a bársonyszéktől. Mircea Beuran egészségügyi miniszter többek között azért távozott a kabinetből, mert olyan orvosi szakkönyvek szerzőjeként jelölte magát, amelyekről kiderült, hogy francia művek fordításai. A botrány őt is elérte, pedig minisztertársához hasonlóan Iliescu elnök először őt is nyilvánosan támogatásáról biztosította. Teodor Stolojan, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt vezetője azt nyilatkozta róla, hogy bár miniszteri tevékenységének kétségtelenül voltak pozitív szakmai eredményei, amit tett, elfogadhatatlan. 
Az őszi miniszterhullás során Serban Mihailescu kormányfőtitkár is távozott. Mihailescu - aki a 2000-es választási kampányban még Nastase jobbkezének számított - azzal indokolta lemondását, hogy nem akarta, hogy a korrupciós botrányba keveredett beosztottainak ügye kikezdje a kormány hitelét. A Le Monde újságírója a főtitkárt egy cikkében egyszerűen csak „Baksis Miki”-nek nevezte, mire ő hitelrontás miatt perrel fenyegette meg a lapot. Persze az ellenzéki sajtó a cél érdekében nem riadt vissza néha egy kis demagógiától: kedvenc nyári csemegéje volt például az a sztori, amikor a kormányfőtitkár augusztusban részt vett egy vízmű ünnepélyes átadásán, ami egy bizonyos Cornu falut látja el ezentúl folyóvízzel. A beruházás EU-támogatásból valósult meg, és egymillió euróba került. A dologban nem is lett volna semmi rendkívüli, sem negatív - hiszen a falubéli emberek életszínvonalát növeli - ha nem épp ott lett volna a miniszterelnök nyaralója. Ez a tény a fejlesztést az ellenzék szemében azonnal megbocsáthatatlan bűnné tette. 

Korrupció, a kerékkötő

Arról, hogy a három politikus esetében lemondásról vagy lemondatásról volt szó, illetve hogy taktikai lépés volt-e, megoszlanak a vélemények. Tény, hogy az ilyen okból történő személycsere újdonság a romániai közéletben. A különböző országok közéleti tisztaságát vizsgáló nemzetközi szervezet, a berlini székhelyű Transparency International ez évi jelentése korrupció szempontjából India és Malawi után, a 83. helyre rangsorolta Romániát. Bár ez a helyezés még távolról sem nevezhető ideálisnak, pozitívum, hogy nem igazolódtak be azok az előzetes sajtóvélemények, melyek a sereghajtók közé, Zimbabwe és Albánia mögé várták keleti szomszédunkat.
Úgy tűnik, Románia vezetése komolyan vette azokat a kritikákat, amelyek az Európai Unió részéről érték, miszerint a 2007-re tervezett és jelenleg az EU vezetőinek túlnyomó többsége által támogatott csatlakozás legfőbb akadálya a korrupció. Komolyan vette, és - szívből vagy színből - tesz is ellene. A bukaresti parlament nemrég fogadott el egy korrupcióellenes törvényt, bár annak hazai fogadtatása igen vegyes. Az ellenzék véleménye szerint kirakatjogszabályról van szó, amely semmi mást nem szolgál, mint hogy az uniós döntéshozók előtt Románia jelenlegi kormányát jó színben tüntesse fel, közben pedig rengeteg kiskaput tartalmaz, kivételez, és mindenki fittyet hány rá, a legfelső szinteket is beleértve.
Sokan felteszik a kérdést: hajlandó-e a román hatalom valódi megújulásra, vagy csak eurokonformmá akarja tenni magát „csillagkarikás bőrbe” bújva? A kérdést az teszi indokolttá, hogy ma - nagyrészt, az államfőt is beleértve - ugyanaz az elit van kormányon, amelynek az idején megtörtént az emlékezetes bukaresti bányászjárás és a marosvásárhelyi „fekete március”, és amely az előző ciklusukban szélsőségesen soviniszta és magyarellenes pártokkal léptek koalícióra.
Bárhogy is van, igen nehéz feladat - még őszinte szándékkal is - felvenni a harcot a korrupcióval egy olyan országban, ahol évtizedeken keresztül a túlélésnek, az alapvető javakhoz való hozzájutásnak szinte az egyedüli útja ismeretségeken, informális csatornákon és kenőpénzeken át vezetett. Egy ilyen, feketeséghez szokott közegben az európai csatlakozáshoz elengedhetetlen kifehéredés mindenképpen egy fájdalmas, hosszú folyamat.