Vissza a tartalomjegyzékhez

Sebestyén István
Kényszerpályán a Fidesz

Több fideszes vezető számára rendkívül ellenszenves, amit Lovas István és a „befolyása” alá tartozó médiumok tesznek, de taktikai okokból nem határolódhatnak el a radikális újságírótól - értesült a Hetek. A Jobbik nevű politikai mozgalom talán segít abban a Fidesznek, hogy megszabaduljanak az ellentmondásos, számukra sem hiteles, levitézlett újságíróktól. A Várhegyi Attila körül kialakult polémia jól jelzi a Fidesz és a polgári körök közötti kapcsolat ellentmondásait.


Bencsik András, a szélsőjobboldali Demokrata főszerkesztője Schmitt Pál Fidesz-alelnökkel kampányol Fotó: MTI

Óriási vita kerekedett a közelmúltban abból, hogy Várhegyi Attila javaslatára olyan újságírók tarthattak médiatréninget fideszes politikusoknak, akik nem rendelkeznek a Magyar Nemzet és Lovas István „hitelesítő felkenetésével”. A Kiskunhalas-Nógrád polgári kör rögtön árulónak nyilvánította Várhegyi Attilát. 
A szervezet ugyanis tiltakozását fejezte ki, mert szerintük Várhegyi azzal, hogy baloldali újságírókat bízott meg a fideszesek oktatásával, „a jobboldali újságírókat megalázó módon járt el a dobogókői továbbképzésen (…) ezzel nemcsak saját személyét járatta le, de aláássa a Fidesz, valamint szövetségeseinek tekintélyét, beleértve a polgári köröket is. Ez megkérdőjelezi Várhegyi lojalitását a jobboldalhoz, vagy pedig józan eszét, szakmai alkalmasságát.” Ezért felszólítják a Fideszt, „hogy Várhegyivel szemben a lehető legszigorúbb módon járjon el!” 
A Kiskunhalas-Nógrád polgári körre többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült rálelnünk. Kiskunhalason hét polgári kör működik, s értesülésünk szerint a helyi fideszesek szombat óta igyekszenek megtalálni a Várhegyi Attilát élesen kritizáló polgári öntevékeny csoportot, eddig sikertelenül. Egyébként Kiskunhalason a választások óta igen hányatott sorsú a Fidesz helyi csoportja. A polgári körök és a velük együtt olykor a MIÉP felől érkező „forrófejű” aktivisták megjelenése ugyanis hozzájárult ahhoz, hogy szétszakadjon a helyi „párt-elit”. A helyi fideszesek egy része nem feltétlenül konfliktuskereső, hanem inkább a pragmatikus politizálás híve, az új aktivisták ellenben kiűznék a „vörös ördögöt” a városból. 
Ami Kiskunhalason kicsiben, az a Fideszben nagyban probléma. Várhegyi Attilát nehezen lehet azzal vádolni, hogy nem lojális a Fideszhez. A Fidesz kemény magjához tartozó politikus szolnoki polgármesteri és politikai államtitkári tevékenységével a szocialisták egyik fő céltáblája volt az előző ciklusban. A politikai „háborúban” sikerült őt „kilőni”, de a Fideszt belülről ismerők jól tudják, hogy 
a mai napig befolyással bír a párt életére. Ennek egyik oka, hogy nagyon jól együtt tud működni Orbán Viktorral. Várhegyi Attila pragmatikus gondolkozású politikus, előadásai meglepően nem túlideologizáltak, és ráadásul jó szervező. A legutóbbi kampány során nem véletlenül volt ő - mint pártigazgató - Orbán Viktor személyes kampányának vezetője. 
Információnk szerint az ideológiai szempontból Lovas István gyámsága alatt levő Magyar Nemzet napilapnak nem véletlenül lett céltáblája Várhegyi Attila. Ugyanis ellentét áll fenn a régi fideszesek - a pragmatikus Áder János, Szájer József, Várhegyi Attila, Deutsch Tamás - és az újsütetű Fidesz-barát Lovas István, Bencsik András - a szélsőjobboldali Demokrata főszerkesztője - és társaik között. A gondot az jelenti, hogy ez utóbbi személyeknek köszönhetően állt át a MIÉP-es, szélsőjobboldali szavazóréteg a Fidesz oldalára, s járul hozzá a Fidesz magas közvélemény-kutatási adataihoz. 
Ezért történt, hogy a Várhegyit ért heves kritikára Navrasics Tibor, Orbán Viktor kabinetfőnöke a polgári körök honlapján nagyon óvatosan válaszolt. A politológus-kabinetfőnök kiemelte:„a médiatréning egy összetett képzési rendszer része, egy lépcsőfoka, egyik állomása. Október első hétvégéjén a szóvivők és néhány tagozat vezetője valóban részt vett egy másfél napos médiatréningen. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Heltai Pétert kérte fel arra, hogy gyakorlati képzést biztosítson az általa erre megfelelőnek vélt újságírókkal a Szövetség olyan kommunikátorainak, akik közül többen ezt a szerepet most tanulják, nem rendelkeznek még elegendő gyakorlattal az elektronikus médiában való szereplésben. A képzés nem járt együtt politikai tanácsadással, nem stratégiai kérdések kerültek megvitatásra, nem abban voltak az újságírók a szóvivők segítségére, hogy mit kommunikáljanak: hanem abban, hogy amit el szeretnének mondani a televízió képernyőjén keresztül, hogyan tehetik meg a leghatékonyabban. Kálmán Olga és Simon András - hangsúlyozom - kizárólag gyakorlati feladatokkal segítették a kommunikációra való felkészülést. Megismertették annak a televíziónak, rádiónak a működését, ahol dolgoznak, elmondták, egyes műsorok milyen kritériumok szerint épülnek fel.” 
Navrasics úgy fogalmazott, hogy stratégiai szempontból nem érzi elhibázottnak a döntést, így a meghívottak személyét sem, hiszen azt senki nem vonhatja kétségbe, hogy mindkét oldal kommunikációs technikáját érdemes megismernie azoknak, akik sorozatosan médiaszerepléseket vállalnak. Dramaturgiai hibát valóban elkövettek a szervezők akkor, amikor talán meggondolatlanul először nem a kifejezetten jobb-oldalhoz sorolható újságírókat kérték fel, hogy segítsenek a felkészülésben. „Biztosítom arról a polgári körök tagjait, hogy ebben semmiféle rossz szándék nem vezette a szervezőket” - védekezett Navrasics.
Lapunknak egy, a pragmatikus vonalhoz tartozó befolyásos fideszes politikus úgy fogalmazott, hogy az előbb említett radikális újságírói kör igyekszik a Fideszt beszorítani a Magyar Nemzet - Demokrata által határolt politikai gettóba. Ezek a lapok fontosak a jobboldali gondolkozású választók számára, de mind témaválasztásban, mind nyelvezetben képtelenek az úgynevezett politikai középen, illetve a baloldalon található szavazók megszólítására. A politikus emlékeztetett arra, hogy az 1998-as választások megnyerésében szerepet játszott az is, hogy a baloldalinak tartott lapokban is voltak a Fidesszel szimpatizáló - vagy csak a párt üzeneteit egyszerűen korrektül közlő - újságírók. A háborús gondolkozás, amely kizárólag barátra és ellenségre osztja az újságírókat, gátolja a párt érveinek és üzeneteinek kommunikációját. A Jobbik Mozgalom talán segít abban a Fidesznek, hogy ezeket a radikális újságírói csoportokat eltávolítsa a párttól - mondta a politikus. 
Tölgyessy Péter a Népszabadságban írt elemzésében úgy fogalmazott a Fidesz jelenlegi helyzetével kapcsolatban: „A kormányzati felelősség fegyelme alól szabadulva a jobboldalt elöntötte a tradicionális magyar sérelmi magatartás irracionalizmusa. Orbán Viktor nyíltan csapatába fogadta közönsége sokáig peremhelyzetben álló megmondó embereit. Szemlátomást összes híve gondolati bázisául a radikalizmust kívánja tenni. De ezzel nemcsak azt kockáztatja, hogy beszorul a magyar Tudjman szerepébe, és szembekerül a mérvadó hatalmak jobboldali politikusaival is, hanem ezen az alapon egyszerűen nem lehet az országot működtetni.”