Vissza a tartalomjegyzékhez

Kovács Tamás
Startol a pólóidény

A hölgyek már elkezdték a vízilabda-bajnokságot, miközben a férfiaknál a felkészülés jegyében az idény előtti kupák zajlanak. A válogatott nagyszerűen szerepelt, a vb- és a világliga-arany, valamint Eb-bronz begyűjtése után okkal bízhatunk az olimpiai elsőség megvédésében is. Nagy küzdelem várható a hamarosan rajtoló bajnokságban is. 

Rendkívül megerősödött a Vasas, amelynek edzője a görög Olimpiakosz Pireusszal BL-t nyert Kásás Zoltán lett. A Posillipo Napoliból hazatért a piros-kékek színeibe minden idők egyik legsikeresebb vízilabdása, Kásás Tamás és a válogatott Steinmetz Barnabás. Megvalósulhat az a terv, hogy a Vasas végre elhódítsa a bajnoki címet a Dominó Honvédtól. Az esélyesek közé sorolható továbbra is a BVSC, valamint az újjászervezett Jégcsillag-Ferencváros gárdája, melynek új edzője Csapó Gábor lett. A Fradi már az idény előkészületi, Szentesen megrendezett Legrand-kupán megvillantotta megújult ütőerejét. A tornán a Honvéddal döntőzhetett, és egy magas színvonalú, izgalmas meccsen mindössze 8-10-re maradtak alul a zöld-fehérek. Időközben lezajlottak az Euroliga-selejtezők, és megtörtént a második forduló sorsolása. A selejtezőre „kárhoztatott” Vasasnak nem okozott nehézséget a csoportelsőség megszerzése. Mondhatni, több fejjel kilógtak a mezőnyből Strasbourgban. A piros-kékek a dánokat 19-1-re, míg a portugál Porto csapatát 24-1-re verték. A csoportelső angyalföldiekre a második fordulóban már nevesebb csapatok várnak, úgymint a CN Barcelona és a görög bajnok Vuliagmeni. A második fordulóba az E csoport házigazdájaként belép a BVSC Brendon is, nekik legnehezebb ellenfélként előreláthatóan a Szpartak Volgográd ígérkezik. Az Euroliga második fordulójából a legjobb tizenhat közé a csoportok első két helyezettjei jutnak, valamint itt kapcsolódnak be a bajnokcsapatok, többek között a Dominó BHSE is.