Vissza a tartalomjegyzékhez

Borbély Lóránt
Még a kínai nagy falon is túl

A Medgyessy Péter miniszterelnök vezette magyar delegáció kínai látogatása egy időre Kínára vonta a magyar médiafogyasztók figyelmét. Túl azon, hogy a belpolitikai defenzívába szorult kormány igyekszik jól kommunikálni a külpolitikai eseményt, a pekingi látogatás egyértelmű előrelépésként értékelhető a két ország kapcsolatában. A jövő megmutatja majd, hogy a kormányfői vizitet milyen konkrét eredményekre lehet váltani, de ez nagyban függ attól is, hogy mennyire ismeri egymást Kína és Magyarország.

Egy tipikus beszélgetés a 90-es évek első feléből Kínában egy magyar diákkal:
- Honnan jöttél ?
- Magyarországról.
- Áá, igen, szocialista ország (enyhe bizonytalanság), Osztrák-Magyar Monarchia, „Szabadság szerelem”, Petőfi, Sissy királyné, Duna. Ott jó a foci. Mennyi a havi jövedelmed? 
Egyrészt meglepő, hogy egy kis országról ennyi minden eszébe jutott az átlagembernek, de a nemzeti igazságérzetet piszkálta, hogy egybemosódott (főleg) Petőfi, a szabadság meg a szerelem, a monarchia, Sissy, és pláne a férje! 
Napjainkban Kínáról ilyen fogalmak forognak szájról szájra: kommunista diktatúra, szárnyaló gazdaság és rengeteg olcsó, rossz áru, eltaposott emberi jogok, Tibet. Mikor jönnek a kínai turisták? Mindezeknek valós tartalma van, de ha meggondolatlanul egy ilyen sűrítményt közlünk egy kínaival, akkor az joggal sértheti az ő nemzeti érzését is.

Kommunista diktatúra

Köztudott, hogy Kína több ezer éves történelmi folytonossággal rendelkezik, történelme során magas színvonalú, jól szervezett civilizációt hozott létre, amely földrajzi és ideológiai okok miatt sokáig rejtve maradt a nyugati világ előtt. Mivel rejtve maradt, ezért Kína szinte a legutóbbi évtizedekig a perifériájára szorult annak a világpolitikának, amelynek fő irányvonala a nyugati civilizáció történelme és annak az egész világra gyakorolt hatása.
A kínai történelem egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ország fejlődésének legnagyobb akadálya mindig a széttagoltság volt. Széttagolt állapotban Kína a világpolitikában, illetve a szomszéd országokkal folytatott küzdelmeiben hátrányos helyzetbe került. Ilyenkor az ország egyesítése jelentett kiutat a káoszból. Kínában nagy történelmi személyeknek tartják az ország egyesítőit, akik az élhetetlen körülmények után rendet teremtettek, és tettükkel Kína hatalmi csúcsára kerültek. Ha az uralkodó dinasztia nem jól politizált, akkor néhány generációjának uralma után olyan elviselhetetlen életkörülmények jöttek létre, hogy a már veszíteni valóval nem rendelkező tömegek felkelése megdöntötte az uralkodót, majd a felkelés egyik vezetője alapított új dinasztiát, aki sikeresen félreállította konkurenseit, vagy leszámolt velük. Érdekes, ha megvizsgáljuk a jelenleg hatalmon levő kommunista párt útját a hatalomba, illetve már több mint fél évszázados regnálását, akkor sok hasonló példát találhatunk a kínai történelem korábbi időszakaiban. 
A 20. század első fele Kína számára súlyos tragédiákat hozott, az ország nagy veszteségeket szenvedett belső és külső okok miatt egyaránt. Ismét aktuálissá vált az ország egyesítése, és ez a feladat - mint egy 20. századi modern parasztfelkelés - a polgárháború végén, 1949-ben a Mao vezette kommunistáknak sikerült. A kommunisták győzelmének több oka is volt, de talán a legfontosabb az, hogy az adott korban a nyomorban élő tömegek számára elfogadhatóbb volt a kommunista ideológia, mint a nemzeti párt által képviselt alternatíva. 
A kínai történelemszemlélet az uralkodó dinasztiákkal jelöli a történelmi korokat, így a kommunisták által megalapított Új Kína, a Kínai Népköztársaság az a történelmi korszak, amely jelenleg is tart. Ha Mao-tól számítjuk, akkor Teng és Csiang után az új pártfőtitkár és elnök, Hu személyében a negyedik generáció vette át a hatalmat. Persze Teng Mao kortársa is volt, majd voltak más vezetők is, de Teng folytatólagos hatalmi dominanciája miatt elfogadott négy generációról beszélni. 
Teng a kulturális forradalom alatti mélyponthoz képest egy sokkal magasabb szintre vezette az országot. Sokan remélik, hogy az új vezető, Hu ugyancsak egy reformpárti szemléletmódot hoz. A kínai közbeszéd szerint az év eleji SARS-járvánnyal való radikális szembenézés, az eltitkoló magatartással való szakítás jelzés arra nézve, hogy a korábbiakhoz képest egy pozitívabb személyiség került hatalomra. Ez azért is fontos, mert Kína egy hatalmas ország, több mint egymilliárdos népességgel, nagy gazdasággal, hadsereggel, atomfegyverekkel, számos nemzetiséggel. Létszükséglet tehát egy stabilan működő hatalmi struktúra, amelyen keresztül kiszámíthatóan mennek a mindennapok. Ideológiai ellenszenvtől vagy szimpátiától függetlenül az a politikai realitás, hogy ez a hatalmi struktúra jelenleg a kommunistáké.

Szárnyaló gazdaság

Kína 1979 után, a 80-as évektől kezdődően lépett a fejlődés új szakaszába. A Teng által meghirdetett reform és nyitás, a „kínai arcú szocializmus” már a nevében is mást jelentett. A szocializmusba csomagolt piacgazdaság a gyakorlatba ültetve komoly eredményeket hozott. A kategorikus tiltás helyett fokozatosan engedélyezték a vállalkozásokat, teret engedve a hagyományos kínai kereskedő hajlamnak. Talán a legfontosabb, hogy elkezdték beengedni és vonzani a külföldi tőkét. Ezáltal a korábbiakhoz képest magasabb életszínvonal jött létre, amely a belső keresletet is növelte. Sorban jöttek létre a vegyesvállalatok, a kínai fél adta a gyárépületet és a telket, a külföldiek pedig a technológiát és tőkét. Az elején nem is volt fontos, hogy mindenhol a legjobb technológiákat használják. Sokan emlékszünk rá, hogy a rendszerváltást követően a szocializmusból örökölt áru- és választékhiány miatti kereslet kielégítésében hatalmas tömegű kínai áru vett részt, és a minőség gyakran volt kifogás tárgya. Ilyen áru ment, és jelenleg is megy a volt Szovjetunióba és Kelet-Európa volt szocialista országaiba is, ahol az áruhiány hasonló, vagy még nagyobb volt, mint nálunk.
A kínai áru stabil piacot szerzett, minőségi és mennyiségi változtatásokkal azóta is jelen van a térségben. Már nem kizárólag a józsefvárosi színvonal az általános, bőven lehet találkozni kínai gyártmányú külföldi neves márkákkal. Ezenkívül egyre több kínai márka szerez nevet a nemzetközi piacon. A miniszterelnöki látogatás egyik kijelentett célja éppen a Kínával szemben fennálló kereskedelmi passzívum csökkentése, méghozzá az odairányuló hazai export növelése által. Ahhoz, hogy ezt megvalósítsuk, szükség lesz a magyar exportőrök minden tudására és kitartására, és a mindenkori magyar kormány folyamatos lobbizására Kína vezetőinél. 
Kína fő piaca az előzőek ellenére mégsem Kelet-Európa, hanem az USA. Kínában jelenleg évente 7-8 százalékos a gazdasági növekedés. Ez jóval magasabb, mint a többi országé. Kína közelmúltban létrejött WTO- tagsága a gazdaságnak újabb lendületet adhat. Az export folyamatosan növekszik, nem kizárólag mennyiségében, hanem értékében is. Az exportált áruk között egyre nagyobb részt foglal el a „high tech”, a magas technikai színvonalú termékek aránya. Ismert tendencia az, hogy multinacionális vállalatok egész sora költözteti gyárait Kínába. A viszonylag olcsó munkaerő és a népesség nagy száma miatt az utánpótlás még hosszú ideig rendelkezésre áll. A versenyképességnek talán csak a szakképzett munkaerő népességen belüli alacsony aránya, illetve a szükségszerűen emelkedő bérköltségek szabnak határt. A nagy arányú export miatt Kínának magas valutatartalékai vannak. Az ázsiai válság során az exportirányú termelés versenyképessége csökkent ugyan, de a termelés még így is jövedelmező volt. 
Kétségbevonhatatlan, hogy a gazdasági fejlődés társadalmi változásokkal is jár. Az emberek életszínvonala emelkedik, elsősorban a városokban, de ez idővel maga után vonja a vidéket is. A gazdasági eredmények hatására megjelentek a kínai milliárdosok is, a nagyvárosok utcáin egyre több a márkás gépkocsi. A jobb megélhetés lehetősége a lakosság belső migrációját is előidézi. A népesség közel kilencven százaléka így is az ország területének kb. egyharmadán él, ezért a belső vándorlás további zsúfoltságot okozhat. A lakosság nagy száma a munkaerő és a piac szempontjából nagyon kedvező, de a szociális és egészségügyi ellátás feladatát figyelembe véve komoly kihívás. A jelenleg is érvényben lévő születésszabályozás - amely csak egy gyermek világrahozatalát engedélyezi - kedvezőtlenül befolyásolja a társadalmi korfa arányait.


Medgyessy Péter Kínában Fotó: MTI

Emberi Jogok 

Az emberi jogok problémáit már sok nemzetközi szervezet megfogalmazta, ezekről a közvélemény elég jól informált. A problémakört említve Kína általában érzékenyen és határozott elutasítással reagál. Az emberi jogok létfontosságát elismerve és elengedhetetlennek tartva mégis, ha nehezen is, de megpróbálhatjuk felfogni az érzékenység és elutasítás okát. Sokan remélik - valószínűleg a kínai vezetők jelentős része is - hogy ezen a területen idővel pozitív változás áll majd be. Akik viszont radikális változásokra számítanak, azok nem veszik figyelembe sem Kína történelmét, sem a közelmúlt által meghatározott realitást. Kína egészen a 20. század első évtizedéig császárság volt, klasszikus emberi jogokkal kevesen rendelkeztek. Elnyomás, háborúk, túlélési küzdelem, mind viszonylagossá tette az emberi jogokat. A polgárháború idején a kommunista propaganda által ígért napi egy tál rizs tulajdonképpen a túléléshez szükséges emberi jogot kínálta. Jelenleg még javában él az a generáció, amely tanúja volt a kulturális forradalom borzasztó kommunista hisztériájának. Ha a hétköznapi ember összeveti a jelen helyzetet az akkori mélyponttal, akkor úgy is láthatja, hogy van fejlődés, és a kínaiak elég pragmatikusak ahhoz, hogy ezt így lássák. Komoly nehézség még az, hogy a kínai nemzeti büszkeség nem fogadja el a külföldről jövő „beszólásokat” ilyen érzékeny témákban. Lehet, hogy a materialista nevelés az oka, de érdekes, hogy több év alatt még egy kínait sem sikerült meggyőznöm az abortuszos születésszabályozás elfogadhatatlanságáról. Többen elismerték ugyan, hogy sérti az emberi jogokat, de rendre azzal reagáltak, hogy ha nem értünk vele egyet, akkor fogadjunk be néhány millió embert. A nyilvánvaló ellentmondás és az abszurd válasz is jelzi, hogy nem egy egyszerűen és gyorsan megoldható kérdéskörről van szó. 
Sokakban felmerül az a gondolat, hogy egy sikeres gazdaság, emelkedő életszínvonal jellemezte társadalom megmarad-e a politikai keretekben. Teng reformprogramja kezdetétől több mint húsz év telt el. Felnövőben van egy következő generáció, amely főleg testvér nélküli, egyedüli gyermekként nő fel, messze magasabb életszínvonalon, mint a korábbi nemzedékek. Nagy kérdés, hogy felnőttként a jelenleg felismerhető tendenciák hatására formálódó társadalomban hogyan viszonyulnak majd a fennálló hatalomhoz.