Vissza a tartalomjegyzékhez

Kardos Anikó
Nagy forgalom mellett további erősödés a BÉT-en

Mérsékelt csökkenést mutattak mind a nyugat-európai, mind a tengerentúli indexek a héten, miközben az ázsiai és a kelet-európai térség folytatta felfelé menetelését. Európában erősödni a chip- és autógyártók tudtak elemzői felminősítéseknek köszönhetően, illetve a dollár erősödése által pozitívan érintett cégek. Amerikában mind a tartós fogyasztási cikkek megrendelés-állománya, mind a Conference Board bizalmi index kedvező képet mutatott. Megugrott az Intel árfolyama, miután a cég harmadik negyedéves árbevétel-erőjelzésének növelését jelentette be. 

A BUX jelentős forgalom mellett tovább erősödött, 8732 ponton zárta a keddi kereskedést.
A hét legnagyobb erősödését a több mint 6 százalékkal dráguló DÉMÁSZ és a múlt heti gyengélkedő Synergon produkálta, a Linamar (korábban Mezőgép) pedig 8,5 százalékot vesztett értékéből. A blue chipek közül egyedül a Richter mutatott gyengülést. Hazai konkurense, az Egis erősödött egy százalékkal annak ellenére, hogy kutatási partnere, a finn Orion bejelentette, a nem megfelelő eredmények miatt végleg leállítja a deramciclane további fejlesztését. A Molt sem viselte meg különösebben a hír, hogy a szerb Beopetrol privatizációs pályázatán számára kedvezőtlen döntés született: a Lukoil vásárolhatja meg az értékesítésre felkínált részvénypakettet. Több mint 2,5 százalékkal drágultak az OTP papírjai. A bankóriás lakáshitel kihelyezései kedvezőbben alakultak a vártnál, míg korábban a második félévre a kereslet visszaesését prognosztizálták, az augusztusi kihelyezések sem maradnak el a tavaszi átlagos szinttől.