Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Emelkedik az infláció, csökken a GDP

A vakáció utolsó napjaiban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelentősen módosította az inflációs várakozásait. Járai Zsigmond jegybankelnök szerint az idén nem 4,6 százalékos, hanem 5,2 százalékos lesz a pénzromlás üteme, miközben a gazdaság növekedése 3,4 százalék helyett 3,2 százalék lehet csupán, de 2004-ben is visszaesés várható: a tervezett 3,6 százalék helyett csupán 2,7 százalékkal bővülhet a GDP, és az infláció is felszökhet 6,5 százalékra. 


Járai Zsigmond jegybankelnök. Átszabta a terveket Fotó: MTI

A jövő évre tervezett áfarendszer-módosítások a számítások szerint 1,4 százalékkal járulnak hozzá az infláció növekedéséhez, de mivel ez a hatás átmeneti, 2005. decemberére már 3,5 százalékra csökkenhet - mondta Járai. Gazdaságkutatók nem értenek egyet a jegybankelnök prognózisaival. Túlzottan alacsonynak tartják a jövő évre várt gazdasági növekedést, és nem tartják valószínűnek a 6,5 százalékos jövő évi inflációemelkedést sem. Többségük az idén 4,7-5,3, míg jövőre 5,2-6 százalékra teszik a pénzromlást, a gazdaság növekedését pedig 3,0-3,4, jövőre pedig 3,4-3,5 százalékra várják.